Századok – 2003
KISEBB CIKKEK - Veszprémy László: Adémar de Chabannes krónikájának magyar vonatkozásai. Textus és Kontextus 459
KISEBB CIKKEK 463 történtek is a szájhagyomány útján terjedtek és bővültek. Nyilvánvaló, hogy a testet sem mutatták be a közönségnek ekkor, s mindez talán Rnut Görich szellemes magyarázatával úgy értelmezhető, hogy a történet Adémar leírásában — fiktív módon — azt a liturgikus tiszteletet és szertartást igyekezett megadni a császárnak, amit végül is 1000-ben nem kapott meg.16 A döntő érv a III: 31-ben leírtak egykorúsága mellett az, hogy a 12. század második felében, különösen a kanonizáció után nehéz a leírás elkészítésére megtalálni a megfelelő motivációt. Meglepő, hogy a Nagy Károly-fejezet első hallásra hihetetlennek tűnő történeti részletei is a valószínűség bizonyos fokára emelkednek. Ilyen például a Károly sírjából származó trón elcserélése a lengyel fejedelmemmel Szent Adalbert ereklyéje fejében.1 7 Sőt, a trónus korabeli szimbolikus szerepe éppen nem mond ellen egy ilyen császári gesztusnak, miként III. Ottó velencei látogatásakor maga is egy elefántcsont trónust kapott ajándékba.18 Az a tény, hogy Gallus Anonymus nem említi, jól magyarázható a 12. század eleji szerző aktuálpolitikai céljaiból, esetleges magyar historiográfiai mintáival.19 A magyar történeti megjegyzések kétségkívül birodalmi környezetbe kerültek be. Letagadhatatlan bizonyos jól informáltság, hiszen számos momentum a nevek elcserélése ellenére megfelel a történelmi valóságnak. (Sankt Galleni) Brúnó valóban térített Géza fejedelem udvarában, miként (Querfurti) Brúnó is térített Magyarországon, s Brúnó forrásain (Eletírás, Levelén) kívül csak Adémarnál olvashatunk a „fekete magyarokról". A-démar egyedüli forrásunk arra, hogy István (a szövegben Géza) lándzsát kapott a német császártól, ami meg is felelhetett a valóságnak. Annál érdekesebb híradása, hogy a császár emelte ki a keresztvízből Gézát (valószínűleg itt István nevének kellene állni), esetleg úgy értelmezve, hogy a császár keresztapja (?) lett volna Istvánnak, amit éppúgy egyetlen más forrásunk sem támogat. Megjegyezzük, hogy írott forrásból valószínűleg nem juthatott tudomására Sankt Galleni Brúnó történeti szerepe (akiről egyébként csak a Sankt Galleni nekrológiumból20 és I. Ottó Pilgrimhez küldött leveléből tudunk2 1 ). Hasonlóképpen bizonytalan, hogy közvetlenül írott forrásból, Querfurti Brúnó műveiből szerezhetett-e tudomást a „fekete magyarokról",2 2 noha nyilvánvaló, hogy Querfurti Brúnó magyarországi tevékenységéről informátora biztosan tudott (különben nem kapcsolta volna egybe nevét a „fekete magyarok"-éval). István és Gizella házasságának a ténye a kor Európájában ismert lehetett, de későbbi, 12. századi lejegyzése ellen szól, hogy ő nem Gizellának tulajdonítja a magyarok megtérítését, ami pedig all. század kö-22 AKIF 87. (Öt remetetestvér életrajza) és ld. összefoglalóan Kristó Gyula: A fekete magyarok és a pécsi püspökség alapítása. Acta Historica (Szeged) 82. köt. 1985. 11-16. és Tóth Sándor László: A fehér és fekete magyarok kérdéséhez, uo. 84. köt. 1987 23-29. és uő: Kristó Gy. (főszerk.): Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Bp., 1994, 216. Sajátos módon, Knut Görich legújabban a székelyekkel próbálja a „fekete magyarokat" azonosítani, Id. J. Kirmeier, B. ScHriiidinülIer, S. Weinfurter, E. Brockhoff (szerk.): Kaiser Heinrich II. 1002-1024. Augsburg, 2002, 226-227. 16 К. Görich: Otto III im. 419-420. 17 J. Fried: Otto III im. 92. 18 K. Görich: Otto III im. 417., további velencei párhuzamokkal. 19 Eire összefoglalóan Daniel Bagi: Die Darstellung der Zusammenkunft von Otto Ш. und Boleslaw dem Tapferen in Gnesen im Jahre 1000 beim Gallus Anonymus. In Ferenc Glatz (szerk.): Die ungarische Staatsbildung und Ostmitteleuropa. Budapest, 2002, 177-190. 20 Györffy György: István király és műve. 1. kiad. Bp. 1977. 70. 21 AKÍF 21-22.
