Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Szende Katalin: Ezüstöv; rókaprém; vászonlepedő. Viselet- és textilkultúra a későközépkori Sopronban; Pozsonyban és Eperjesen 405
VISELET- ÉS TEXTILKULTÚRA A KÉSŐ-KÖZÉPKORBAN 447 itt jelentősen eltért a másik két városétól: 12 alkalommal egyházi személyeknek (pap, gyóntató, sekrestyés, harangozó), több más esetben a temetési költségek fedezésére vagy lelkük üdvére hagyták ezt az ágyneműt. Ahol használati tárgyként örökítették át (lánynak, szolgálónak, barátnőnek), ott továbbra is két vagy több darab szerepelt. A kegyes adományoknál ismét a tárgyak pénzhelyettesítő funkciójával találkozunk: a helyben szőtt vagy fehérített vászonból készült egy-egy lepedő kiváltotta azokat a kisebb pénzösszegeket, amelyeket másutt a temetéssel összefüggésben adtak az egyház képviselőinek. Nagypárna, párna (Hauptpolster, Polster; pulvinar, pulvinar capitale) - Általában egy ágyhoz egy darab tartozott, de Pozsonyban előfordult kétszeres menynyiség is, Christoph Popp felesége, Rosina pedig tíz darabról rendelkezett (630/18). Huzatuk szintén lehetett csíkos vagy sima, Eperjesen különösen gyakori volt a cum tectura vagy cum supraductu megjelölés. Külön csoportot képeztek az ülővagy díszpárnák, amelyeket bőr, bársony vagy selyem borított. Kispárna (Kuss; cussinus) - Szinte minden ágy elengedhetetlen tartozéka volt, egy-két darab tartozott egy fekhelyhez, Pozsonyban a kettő a gyakoribb, de négy is többször előfordult. Eperjesen a hosszú (oblongus) kispárnák fordulnak elő sűrűn, amilyeneket a táblaképeken is megfigyelhetünk. A nagypárnákhoz hasonlóan nemcsak gyakorlati célokat szolgáltak, hanem az ágyat is díszítették, főleg a bőrrel és a selyemmel bevont darabok. Ez utóbbiak megbecsültségét mutatja, hogy a soproni Steffan Barbierer neje, Margaretha, a Boldogasszony templom szentsírjának díszítésére ajánlotta fel vörös selyem kispárnáját (II/l.320). Takaró (Gulter, Deck, Khoczen; tectura) - Az ágy tartozékai közül a legszembetűnőbb, és így a reprezentációra is jó alkalmat nyújtott. Ezzel a rókaprém, selyem, és tafota takarók tulajdonosai éltek is. Jóval szerényebbek voltak az ispotályban a szegények számára készíttetett pokrócok, és ilyet hagyott a pozsonyi Hans Ebner a Szt. Lőrinc templom mellett múködő plébániai iskolára is (679/18). Eperjesen csak egyszer fordult elő, amikor Ursula Cromerin hagyott lányára egy csergét (tegnum de ser go). Dunyha (duchna, federpett; plumatica) - A takaróval váltakozva minden teljes ágyfelszerelésben megtalálható egy-egy darab, további jelzők nélkül. A második, viszonylag ritkán előforduló német kifejezés egyértelműen utal arra, hogy tollal volt töltve, de ez a dunyhánál sem zárható ki. Eperjesen kizárólag a latin elnevezés volt használatban, ami szintén tollal töltött dunyhát jelentett. Itt különösen nagy számban és gyakran párosával örökítették tovább, amivel kényelmesebb, melegebb fekhelyeket lehetett kialakítani. A tollat a nagy számban tartott libák szolgáltatták.13 4 A későbbiekben, ahol mód nyílik rá, érdemes lesz összevetni a hálókamrák fűthetőségét és a használt ágynemű mennyiségét és minőségét az egyes városokban. A dunyháknál is szinte természetes volt, hogy huzattal együtt testálták őket,13 5 ezért inkább csak hiányukról (absque!sine supraductura) emlékeztek meg. A különböző huzatok simák vagy csíkosak lehettek. 134 Alltag im Spätmittelalter. Hg. Harry Kühnel. Graz, 1986.3 268. (Helmut Hundsbichler tanulmánya) idézi Antonio de Beatis 1517/18-as németországi utazásának élményeit, aki gyakran 400 libát is látott együtt (a továbbiakban: Alltag)! 135 Demkó: Felső-magyarországi 240.
