Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Szende Katalin: Ezüstöv; rókaprém; vászonlepedő. Viselet- és textilkultúra a későközépkori Sopronban; Pozsonyban és Eperjesen 405
VISELET- ÉS TEXTILKULTÚRA A KÉSŐ-KÖZÉPKORBAN 443 fele, szám szerint 20-an csak egyetlen ezüstövet említettek, beigazolva ezzel a tárnoki jog fent idézett kitételét. Négyen 2-3 övet soroltak fel, nyolcan az öv mellett egy-egy más ékszerről is szóltak. A kézműveseknél előforduló ékszerek változatosabbak voltak, és számuk is meghaladta a szőlősgazdák átlagát. Nem volt ritkaság a 2, esetleg 3 öv, és párták, gyűrűk, csatok is gyakran szerepelnek testamentumaikban. Ez a készlet már komolyabb személyes reprezentációt tett lehetővé, de nem lépett túl azon a mennyiségen, amit az örökhagyó és családja egy-egy jelesebb nap alkalmával maga hordani tudott. Sopronhoz hasonlóan a mészárosok itt is kiemelkedtek a többi mesterség képviselői közül: a kézművesek által felsorolt ékszerek 44%-át ők birtokolták, ez egyben az összes városbeli említések 18%-a volt. Nem lehet persze egyértelműen megvonni a határt a mészárosok és a mészárszékkel is rendelkező, de elsősorban távolsági kereskedelemmel foglalkozó polgárok között. Ez a „felfelé igazodás" sok egyéb mellett ékszereik birtoklásában és továbbörökítésében is megmutatkozott. A nagykereskedőkre, a város vagyonos vezető rétegére az volt a jellemző, hogy jóval több ékszert birtokoltak, mint amennyi személyes szükségletükre kellett. A háztartásaikban felhalmozott nemesfém tárgyak már legalább annyira szolgálták a tezaurálást, mint a reprezentációt. Többször fordult elő három vagy annál is több öv, továbbá több aranygyűrű, és a gyöngyös ékszerek legszélesebb skálája is náluk volt megtalálható. Az arányok érzékeltetésére csak néhány példát említek: Stephan Walich (288) 4 aranygyűrűt, egy pár gyöngyös szegélyt (kézelőt), 12 aranyozott ezüst gombot és egy aranyozott pártát sorolt fel. Mert Gailsam felesége, Helena (607) három övről és 13 aranygyűrűről rendelkezett, amelyek közül egyet rubint ékesített. Talán a legváltozatosabb készletről Paul Wintperger (486) írt, aki 6 eüstgombot, 2 gyöngyös kézelőt, két gyűrűt, 5 övet és egy pártát említett. A felhalmozással járt együtt az is, hogy ezeket a tárgyakat gyakran tették zálogba. Ilyesfajta említésekkel a kereskedőknél többször találkozunk, mint bármely más foglalkozási csoportnál. Inkább a gyűjtés, mint az értékfelhalmozás szándéka vezethette a híres bibliofil Liebhart Egkenfelder városi jegyzőt (183), aki három öve és egy gyűrűje mellett hat különböző ékkövet: egy-egy jáspist, kalcedont, fosszilis halfogat (natter zunge, „kígyónyelv"), vérkövet, lila követ (prawn stain) és kristályt sorolt fel. Lehet, hogy ezek városi szinten egyedülálló könyvgyűjteményével együtt egy olyan kollekció részét képezték, ami a fejedelmi udvarok Kunst- und Wunderkammereivel állítható párhuzamba?123 Mint már fentebb is említettem, a többi tárgycsoporthoz hasonlóan, a testamentumokban felsorolt darabok száma messze alatta marad a valóságban a városban birtokolt ingóságok számának. Az egyes társadalmi csoportok közti különbségek azonban a forrásadottságok szabta korlátok között is értelmezhetők. Érdekes lenne az ékszer-említések számának változását hosszabb kronológiai sorban is követni, de adataink zöme a 15. század második feléből és a 16. század elejéről származik. így inkább egy már stabilizálódott hierarchikus rendről beш A köveknek és a megkövesedett ősállati maradványoknak mágikus bajelhárító szerepet is tulajdonítottak. J. M. Fritz: Goldschmiedekunst der Gotik in Mitteleuropa. München, 1982. 257. példákat hoz díszes foglalatba tett megkövült halfogakra is, főurak tulajdonából.
