Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Szende Katalin: Ezüstöv; rókaprém; vászonlepedő. Viselet- és textilkultúra a későközépkori Sopronban; Pozsonyban és Eperjesen 405
434 SZENDE KATALIN A divat változásaira az egyes ruhadarabok előfordulásával kapcsolatban már tettünk megfigyeléseket. Összefoglalóan a számos különféle rövid felsőruha 15. század végi megjelenését emelném ki. Ezenkívül nyomon követhető az is, hogy ezek mellett divatba jött a 16. század végéig meghatározó jelentőségű hosszú díszköpeny, a Schaube, ami felváltotta a 15. század közepén a használatból kiszoruló félhosszú Seidel-1. A ruhadarabok örökösei A ruhadarabok továbbörökítésének lehetőségei széles skálán mozogtak, a használati érték mellett figyelembe véve társadalmi rangjelző funkciójukat is.96 A ruha-adományok a rokoni és társadalmi kapcsolatok ápolása szempontjából talán még fontosabbak is voltak, mint az anyagi szükségek betöltésére. Ezért sem lehet egyértelmű összefüggést találni az említett ruhák száma és az örökhagyó vagyonossága között. A testamentumok a legritkább esetben törekedtek a teljes felsorolásra, többnyire annyi és olyan ruhadarabot említettek, amennyit a kedvezményezettek kielégítése megkívánt. A rokonok a ruhák személyes jellege ellenére nem voltak többségben a testamentumokban említett ruhák örökösei között egyik városban sem - de itt sem feledkezhetünk meg forrásaink töredékes voltáról (ld. 2. táblázat). Többet árul el a nemek és generációk szerinti megoszlás, amelynek általános tendenciái megegyeznek mindhárom vizsgált helyen (ld. a pozsonyi anyag alapján készített 1. ábrát).9 7 A ruházat az a tárgycsoport, amin a legszélesebb kör: az örökhagyó szüleitől az unokákig négy nemzedék tagjai osztoztak, de persze nem egyenlő arányban. Általában a női végrendelkezőket jobban foglalkoztatta a ruhadarabok szétosztása, mint a férfiakat, és a rokonok szélesebb skáláját vették számításba. Az anyák főleg leányaikra hagytak ruhákat, az apák azonban körülbelül egyenlő arányban említettek fiúkat és lányokat. Még a gyermekeknél is gyakrabban fordultak elő ebben az összefüggésben az örökhagyóval azonos nemzedékhez tartozó mindkét nembeli testvérek, és az unokahúgok is ugyanolyan sok darabot kaptak, mint a leányok. Az ő esetükben nehéz meghatározni, hogy életkorban melyik nemzedékhez álltak közelebb. A szülők (-1) illetve az unokák (+2) nemzedékét szinte kizárólag női végrendelkezők tartották fontosnak megemlíteni. Egyébként a testálok nemcsak velük azonos nemű örökösre hagyhattak ruhákat: apák egyaránt testáltak fiaikra és leányaikra, és kisebb számban az anyák is örökítettek ruhadarabokat fiaikra. Ez arra utalhat, hogy a megadományozottak nem mindig személyesen viselték a rájuk hagyott öltözékeket. 96 Gerhard Jaritz: Social Grouping and the Languages of Dress in the Late Middle Ages. The Medieval History Journal (New Delhi - London) 3, 2 (2000) 235-259. (a divatról különösen 246-251) és Uő: Sachkulturforschung 58. 97 Itt és a következő két grafikonon a „közeli rokonok" házastársakat ill. egyenesági fel- és lemenőket jelentenek, míg minden más rokont „oldalági"-ként jelöltem meg. Az „ismeretlen" esetek jórészt olyan tételekből adódnak, amelyeket általánosságban, konkrét örökös megnevezése nélkül hagytak a családra. A nemzedéket jelző számok mindig a végrendelkezőhöz viszonyítva értendők: -1: a végrendelkező előtti, 0: a végrendelkező nemzedéke, +1: a végrendelkező után következő, +2: a végrendelkező utáni második generáció. A M (férfi) és F (női) megjelölések a testálókra vonatkoznak.
