Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Szende Katalin: Ezüstöv; rókaprém; vászonlepedő. Viselet- és textilkultúra a későközépkori Sopronban; Pozsonyban és Eperjesen 405
VISELET- ÉS TEXTILKULTÚRA A KÉSŐ-KÖZÉPKORBAN 429 kaprém olyan közönségesnek számított, hogy egyetlen egyszer sem fordult elő a végrendeletekben.7 6 Gyakori volt még a szintén helyben vadászható üregi nyúl málja és gereznája is. Az importált nyest-, coboly- és hermelin prémek, amelyek Konstanzban lépten-nyomon előfordultak, Magyarországon сак a városi elit és a tehetős nemesség öltözékét díszítették. A legértékesebb prémekből nem teljes bélések, hanem gallérok, szegélyek, kézelők vagy fejfedők készültek. Az utóbbira példa a pozsonyi Albrecht Gailsam két cobolyprém fövege (zobleins hewblein, 400/10., 20); hasonlóról emlékezett meg az epeijesi Gregorius Fillach felesége, Caritas is (E. 43/9). A ruhadarabok színei Az öltözet egyes darabjainak bemutatásakor mindig igyekeztem kitérni a jellemző, vagy éppen kevésbé tipikus színekre. Most ezek összesítéséből vonnék le néhány további tanulságot (5. táblázat). A színek előfordulásából levont következtetéseink sokkal megbízhatóbbak, mint a szövetekről tett megállapítások, mert a testálok jóval gyakrabban említették az egyes ruhadarabok színét, mint megkülönböztető jellemzőt. A soproni és pozsonyi öltözetek 37%-ánál, az eperjesieknek pedig 57%-ánál nevezték meg a színt, és ha az előbbi két helyen felsorolt fehérneműket nem számítjuk, amelyek színét fölösleges lett volna megnevezni, ott is 50% körüli arányt kapunk. A színvilágot illetően tanulságos lehet a képi forrásokkal való összevetés is, amelyre a szöveteknél csak korlátozottan van lehetőség. A színek gyakoriságának elemzésére azért is érdemes figyelmet fordítanunk, mert itt nemcsak gazdasági megfontolások, de a divatáramlatok is szerepet játszottak. A színek szimbolikus jelentését szintén bizonyos mértékben figyelembe vették: a kék, elsősorban a világosabb árnyalatok, a tisztaságot (ezért is fordul elő olyan gyakran Szűz Mária ábrázolásánál), a vörös a hatalmat, a zöld a reményt, a sárga viszont a csalárdságot jelképezte. A 15. századra az udvari viseletre jellemző élénk, telt színek a polgáráság körében is korlátozás nélkül elteijedtek.7 7 A testamentumokban mégis a fekete szín volt a leggyakoribb mindkét nyugat-magyarországi városban, Pozsonyban a ruhák 30, Sopronban 34%-a volt fekete. Minden felsőruha, de különösen a hosszú rock, mantel és schaube színeként fordult elő. A fekete Nyugat-Európa fejedelmi udvaraiban már a 14. század végétől szintén divatszínnek számított, ami a fekete kelmék mellett a sötét színű prémek kedveltségében is megnyilvánult. A sötét öltözék méltóságteljes, ünnepélyes külsőt kölcsönzött viselőjének, és ezt a túlzásba vitt színpompával szemben az egyház is népszerűsítette.78 A korábbi testamentumokban, a 15. század közepéig főleg a módosabb polgárok és a papok viseletében volt gyakori, de a 15. század végétől viselete „demokratizálódott" és vagyoni helyzettől függetlenül minden polgárnak legalább egy fekete felsőruhával illett ren-76 Baur: Testament 235-236. 77 Összefoglalóan: Bildwörterbuch 135-136 (Kleiderfarbe címszó), Gerhard Jaritz: The Importance of Color in the Life of Medieval and Early Modern Society in Western and Central Europe. In: Color and Cultural Heirtage 95. International Conference Varna, 'St. Constantia and Elena'. Compilation of Reports, Sofia, 1997. 11-15., továbbá az alább idézett irodalom. 78 Piponnier - Mane: Dress 71-74., Hasse: Hausgerät 56.; Pichl: Geschäftsbuch 104-105.
