Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Szende Katalin: Ezüstöv; rókaprém; vászonlepedő. Viselet- és textilkultúra a későközépkori Sopronban; Pozsonyban és Eperjesen 405
426 SZENDE KATALIN gyöngyös vagy aranyfonállal átszőtt díszítést írtak elő. Más esetekben csak a készíttetés anyagi fedezete állt rendelkezésre, az azévi szőlőtermés vagy éppen néhány halászháló eladásából. A miseruhák értéke jóval meghaladta a világi rendeltetésű ruhadarabokét. A legalacsonyabb ár 5 Aft volt, de gyakran fordítottak 20-30 Aft-ot a készíttetésre, sőt Caspar Ventur pozsonyi nagykereskedő özvegye, Anna, 60 Aft-ért vásároltatott a Szt. Márton plébániatemplom számára casulát (283/1). A kedvezményezettek között Sopronban a Szt. Mihály,65 Pozsonyban a Szt. Márton plébániatemplom vezetett, ahol a különböző mellékoltárok javadalmainak adakoztak. Emellett azonban sok adományt kaptak a végrendelkezők származási helyén vagy korábbi lakóhelyén levő templomok: Győr, Leopoldsdorf, Magyaróvár, egy Selmecbánya melletti falu és Galicz (Holies, Nyitra m.) fordult elő ebben az összefüggésben. Eperjesen ismét csak a nyugati városoktól gyökeresen eltérő kép tárul szemünk elé. A testamentumokban egyetlen dalmaticával és két casulával találkozunk csak, ketten pedig karinget, illetve szerzeteseknek kámzsát készíttettek. Igen sok ruhadarabot, főleg köpenyeket (pallium) hagytak viszont vallásos testvérületekre, a felhasználás módjának megjelölése nélkül. Nem kevésbé lehettek díszesek a karingek (karrokh), miseingek (albe) és vállkendők (Umbral; humerale) amelyeket szintén a javadalom alapításakor készíttettek a módosabb polgárok, majd a javadalmas papok egymás között örökítették tovább. Ezek között Sopronban és Pozsonyban is gyöngyökkel, flitterrel díszített, arannyal kivarrt darabok is voltak. Ruhaanyagok Az áttekintett ruhadarabok szabásukon kívül anyagukkal és színükkel jellemezhetőek, és jellemezték maguk is viselőjüket. Sajnos azonban a szövetek említése nem volt általános. Főleg akkor került rá sor, ha a szóban forgó ruhadarab azonosításához nyújtott segítséget, vagy ha kiemelkedő értéket képviselt. A kelméket vagy fajtájuk, vagy — főleg a posztók és vásznak esetében — tipikus gyártási helyük szerint nevezték meg. A helynevek azonban nem feltétlenül jelentik azt, hogy a kelmét tényleg az adott városban szőtték, hanem máshol előállított hasonló minőségű áru is lehetett. Csökkenti az összehasonlítás lehetőségét az is, hogy az ábrázolások alapján csak igen ritkán lehet azonosítani a kelmék fajtáját. A szövetekről nyújtott áttekintésben figyelembe vesszük a még feldolgozatlan formában továbbörökített kelméket is (4. táblázat). A felsőruhák anyagaként megnevezett posztók közül az olcsóbb morva-sziléziai ill. délnémet szövetek származási helyei ritkán fordulnak elő, de ilyen kelméket tételezhetünk fel a rőfönként 45-85 dénár közötti árú tuech-ok esetében. A leggyakoribb fajtamegjelölés mindhárom városban a harras volt. Ez az eredetileg Arras városában, később flandriai vagy esetleg osztrák66 területen is készített 65 Szende Katalin: A soproni későközépkori végrendeletek egyház- és tárgytörténeti tanulságai. Soproni Szemle 44. (1990) 268-273. 66 Endrei: Patyolat 226. a magyar „haraszt" elnevezéssel azonosítja, de csak a 17. századtól adatolja.
