Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Bagi Dániel: Remény a királyságra. A gnieznói találkozó "koronázási jelenete" a lengyel ősgestában és a mű kapcsolata a Könyves Kálmán kori magyar belpolitikával 349
352 BAGI DÁNIEL kiadott, népszerűségére való tekintettel lengyel nyelvre is lefordított1 6 könyvében Fried professzor alapvetően a lengyel ősgesta leírására és egy ikonográfiái forrásra támaszkodva, véleményében sajátságosan szintetizálva a korábbi kutatói álláspontok egy részét, újraértékelte a gnieznói találkozót, és arra a megállapításra jutott, hogy ott egy speciális, a két ember barátságából és szövetségéből fakadó, csak császári, az egyházi benedictiot nélkülöző, alapvetően hatalmi jelvények átadásából álló, feltehetően bizánci tradícióra visszamenő királykoronázás történt,17 és emellett sor került a császár és a fejedelem viszonyának tisztázására is. 18 Fried professzor azonban nem csak a Birodalom és Lengyelország viszonyára korlátozta viszonyait, hanem Magyarország és Csehország tekintetében is messzemenő következtetésekre jutott.19 Johannes Fried könyvének első kiadása után élénk vita bontakozott ki a gnieznói találkozó értelmezésével kapcsolatban, amelyben mind a német, mind a lengyel kutatás véleményt nyilvánított.20 A német tudóssal a lengyel tudomány képviseletében két jelentős személyiség szállt vitába: Jerzy Strzelczyk, a poznani történésziskola jelenleg legtekintélyesebb képviselője,2 1 valamint Gerard Labuda, a lengyel középkortudomány doyenje.22 Strzelczyk professzor egy Johannes Fried könyvéről írott recenzióban, míg Gerard Labuda először ugyancsak egy kritikai könyvismertetésben, majd néhány évvel később egy a kérdésről írott összefoglaló munkában23 a német források és a lengyel ősgesta leírása közötti teljes ellentétre 16 J. Fried: Ottón III i Boleslaw Chrobry - Miniatura dedykacyjna z Ewangeliarza z Akwizgranu, zjazd gniezniezski a królewstwa polskie i wçgierskie - Analiza i wnioski historyczne. Warszawa 2000 17 Fried 1989, 122.; Az 1989-ben megfogalmazott „koronázást" javasolja egy későbbi tanulmányában is. VÖ.: J. Fried: Der Heilige Adalbert und Gnesen. Archiv für Mittelrheinische Kirchengeschichte, 50 (1998), 41-70., az idézettel kapcsolatban lásd 54., 49. sz. lábjegyzet: „Ich halte es für methodisch unzulässig, den Freundschaftsbund aus dem Bericht des Gallus Anonymus, der allein von diesen Ereignissen berichtet zu akzeptieren, das Mittel aber, durch das es erreicht werden sein soll, die Krönung zum König indessen zu verwerfen. Man wird beide Ereignisse ohnehin nicht voneinander trennen können. " 18 Fried 1989, 130. 19 Fried 1989, 82.: „Otto entscheidet sich nun zugunsten des Piasten, erfüllt in Grenzen auch die Hoffnungen der Arpaden und schmälert deutlich die Ansprüche der Premysliden." 20 Fried tézisével szemben új elmélettel állt elő Gerd Althoff\ hangsúlyozván, hogy a Gallusnéà olvasható koronaátadás azt jelentette, hogy a császár ünnepélyes keretek között barátjának nyilvánította a lengyel fejedelmet - G. Althoff-. Otto III., Darmstadt 1996 (a továbbiakban: Althoff 1996), 139-146., szinte Frieddel megegyező álláspontot foglal el H. Baumann: Die Otttonen. Stuttgart 1994, 194., ugyancsak ebben az irányban - J. Ehlers: Die Entstehung des deutschen Reiches. München 1994, 60.: „láthatóan a királyság útjára vezette őt". Csak a fejedelem rangemelkedését fogadja el K. Görich: Eine Wende im Osten: Heinrich II. und Boleslaw Chrobry. In: B. Schneidmüller - St. Weinfurter (Hrsg.): Otto III. - Heinrich II. Eine Wende? Mittelalterforschungen, Bd. 1, Sigmaringen 1997, 95-167., (a továbbiakban: Görich 1997), 149. 21 J. Strzelczyk: Niemiecki gtos о zjezdzie gnieznienskim. Kwartalnik Historyczny 98 (1991), z. 2, 1-18 22 G. Labuda: Zjazd gnieznienski w oswietleniu ikonograficznym. Kwartalnik Historyczny 96 (1989), 3-18 23 G. Labuda-. Der „Akt von Gnesen" vom Jahre 1000. Bericht über die Forschungsvorhaben und -ergebnisse. Questiones Medii Aevi Novae, Vol. 5, Warszawa 2000, (a továbbiakban: Labuda 2000), 146-188. A szerző - korábbi recenziójához képest némileg indulatosabban - elutasítja mind az ikonográfiái (164.), mind a Gallus Anonymusra alapozott királykoronázási elméletet (165.), és egészében elveti Johannes Fried téziseit (187-188).
