Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: I. Károly király harcai a tartományurak ellen (1310-1323) 297
328 KRISTÓ GYULA jeléül János és a despota emberei közül foglyokat küldött a királyhoz (IV/605.). Ebből a híradásból egyértelmű, hogy a király nem voltjelen ebben az ütközetben. Engel Pál a Tivadar fia János elleni ezen hadjáratot 1314 első hónapjaira keltezte, összekapcsolta Károly 1314 elején tett délvidéki útjával, és végeredményben — részsikere ellenére is — eredménytelennek ítélte, mivel az nem járt együtt Miháld várának bevételével (104-105., 133.). A körülmények ellene mondanak Engel datálásának. Miháld, amely Temesvár viszonylagos közelében, attól légvonalban 130 km-re fekszik, akkor hívta fel magára a figyelmet, amikor a királyi székhely ebbe a régióba került, és azáltal egyszersmind felértékelődött. Ennélfogva, úgy vélem, legkorábban 1315-ben és (az erről szóló oklevél keltéből következően) legkésőbben 1317-ben fordultak szembe a király hívei a Vejtehiekkel. Magam 1315 és 1317 fordulatos, eseményekben gazdag történései miatt gondolok a csendesebb 1316-ra (de adatok híján nem zárhatom ki az ezt közvetlenül megelőző és követő évet sem). Nem érthetek egyet Engellel abban sem, hogy ezt bármiféle királyi akcióhoz, utazáshoz kellene kötni, hiszen teljesen egyértelmű: a király nem volt e háború részese. Abban viszont igaza van Engelnek, hogy Miháld erősségének bevételére az 1317. évi oklevélben említett eseményekkel egy időben nem kerülhetett sor. Ennek legfőbb bizonyítékát azonban — sajátos módon — Engel nem közölte. Két 1324. évi oklevélből is tudjuk, hogy Miháld várának a király számára történt visszafoglalásában Bogár fia Márton szilágyi ispán szerzett elévülhetetlen érdemeket (VIII/360-361.). Márpedig Márton 1316-ban bizonyosan (IV/327-329., 331.), de alkalmasint még 1317-ben is Csák Máté familiárisa volt (V/48-49.), és szilágyi várnagy címéből következően legkorábban 1318. május 7-én találjuk a király híveinek sorában (V/124-125.). Ebből adódóan sem 1316-ban, sem 1317-ben nem vehetett részt a király megbízásából Miháld vár bevételében, vagyis ennek elfoglalása valóban elválasztandó az 1317. évi oklevélben foglalt és Györffy György,37 valamint általam is 1316-ra tett eseményektől. Az 1316. esztendő folyamán (főleg az év második feléből) számos adat maradt ránk, amelyek a király iránt hűtlenek mozgolódásairól, akcióiról adtak számot. Augusztus 19-i oklevél szerint a kolozsvári hospeseк és szászok legújabban (novissime) a király ellenségeivel szemben léptek fel (IV/313.). Ezek az Észak-Erdélyt fennhatósága alatt tartó Mojs és csatlósai lehettek. November táján arról szerzünk tudomást, hogy a Básztélyiak Zemplén megyei Csicsva várát a király hűtlenjeinek ostromával szemben már majdnem egy év óta tartották (IV/355.). A hűtleneken Petenye fia Péter, a zempléni tartományúr és szerviensei értendők. Bár Engel Pál akként vélekedett, hogy Károly „ellenfelei nem léptek fel ellene együttes erővel" (108.), a tények a rozgonyi csata után mást mutatnak. Már említettem azt az 1315. évi adatot, hogy Ákos István fiai Csák Máté hadseregét Sárospatak királyi város ellen vezették (IV/115.). Ugyancsak tudjuk, hogy Mojs a legyőzött erdélyi vajda zászlóit Kopasznak küldte el (V/234.). Közöttük családi kapcsolat is fennállott. Egy 1317. január 2-i oklevél, amely keltéből következően bizonyosan 1317 előtti eseményről szól, arról tudósít, hogy Petenye fia Péter, a király egykori híve letért a hűség útjáról, Kopasz volt nádorhoz csatlakozott, 37 Györffy György: Adatok a románok XIII. századi történetéhez és a román állam kezdeteihez. Történelmi Szemle 7 (1964) 540.
