Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: I. Károly király harcai a tartományurak ellen (1310-1323) 297
314 KRISTÓ GYULA Viskig, a Dunántúlon birtokos (X/566.) Péter pedig immár közvetlenül Budát fenyegette. Nagy a valószínűsége annak, hogy a két Csák (Máté és István) szövetsége 1314 közepén egy harmadik taggal is bővült, Csák fia Jánossal, aki királyi országbíró volt. Ebbeli minőségben utolsó oklevelét 1314. július 12-én éppen Budán adta ki (III/790.). Hogy mi történt vele ezt követően, arról egy 1324. évi királyi oklevélből értesülünk. Eszerint árulást követett el az uralkodó ellen, Mátéval együtt Károly életére tört, és át akarta őt adni Máténak, de az uralkodó szerencsésen megmenekült, János pedig hűtlenségben maradva fejezte be életét (VHI/123.).23 Minden jel arra mutat tehát, hogy három Csák fogott össze 1314-ben a király elpusztítására. Máté északnyugatról támadott (de Visknél közelebb az ország közepéhez nem jutott), a kedvezőbb pozícióban levő, dunántúli István Budát zaklatta rendszeres támadásokkal, míg János volt a legjobb helyzetben, ő a királyi udvarban magas funkciót töltött be, neki lehetett a legtöbb reális esélye arra, hogy likvidálja a királyt. A kedvező lehetőséget azonban valamilyen ok miatt elszalasztották, mindenesetre Károly veszélyesnek ítélte a maga helyzetét Budán, és új otthon után kellett néznie. Az összeesküvés a királyi székhely megváltozását idézte elő, de mivel végső célját, a király megölését nem érte el, eredménytelennek mondható. Ez lehet az oka annak, hogy hármuk közül István meghódolt az uralkodónak, és 1315 januárjában már annak lovászmestere volt (IV/10.), János és Máté viszont megmaradt a királyellenes politika mellett. János konkrét tetteiről többé már nem hallunk (1315. szeptember 24-én Károly mint egykori országbírót emlegette, IV/159.), Máté viszont még többször is hallatott magáról. Engel Pál — miközben nem szólt az esztergomi és a budai eseményekről — 1314-ben a már említett miháldi ostromon kívül további három katonai akcióval számolt (108-109.). Az egyik egy délvidéki (drávántúli), a másik kettő egy északi (árvái, illetve sárosi) katonai akció lett volna, de egyik mellett sem sorakoztathatok fel megbízható adatok. Az 1314. évi drávántúli hadjárat mellett Engel két érvet sorolt elő. Ezek közül az első Károly király egyik, eredetiben ránk maradt oklevelének kelte, amelyet ő 1314-re értelmezett. Ebben ez olvasható: „anno domini millesimo trecentesimo XVI. Kai Oct. XIV, országlása 14. évében" (III/829.). Ez nem magyarázható egyértelműen. Az éves kelet inkább 1316-ra, az annus regni viszont 1314-re mutat. Ez a diploma arról szól, hogy bizonyos személyek részt vettek a királyi földek visszavételéért a Henrik-fiak (vagyis Kőszegi János és Péter) ellen indított drávántúli hadjáratban. Egészen 1315 őszéig azonban — e hibás keltezésű oklevélen kívül — egyetlen más adat sem szól a Kőszegiek elleni királyi fellépésről. Ami adott esetben perdöntő lehet, az az, hogy egy 1316. július 19-i oklevélben (IV/304.) az imént idézetthez igen közel álló megfogalmazást találunk: a megadományozott itt a Henrik-fiak ellen a király földjei és várai viszszaszerzéséért folytatott akciók részese volt. E feltételezett 1314. évi drávántúli hadjárat létének másik bizonysága Engelnél egy 1317. május 22-i oklevél (IV/467.), amelyről a következőképpen nyilvánított véleményt: Kőszegi János elfogta Aba nembeli Nyéki Miklóst és Pétert, az előbbit „lófarokhoz kötve vonszoltatta a[z 23 János pályájára 1. Tóth Ildikó: Károly Róbert első országbírója (Adalékok Csák János országbírói működéséhez). In: Tanulmányok a középkori magyar történelemről. Szerk. Homonnai Sarolta-Piti Ferenc-Tóth Ildikó. Szeged 1999. 143-150.
