Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Tóth Endre: Hoholt - Hahót. A jövevény nemzetségek eredetéhez 265
292 TÓTH ENDRE A bajor/német eredetű nemzetségeink nemcsak a lovagregények és/vagy személyneveinek terjesztésében lehetett szerepük, amint arról Pais Dezső éppen a Buzád-Hahótok névadásával kapcsolatban (Trisztán, Lanceret227 , íven) hívta fel a figyelmet22 8 . Úgy gondolom, hogy a lovagregénybeli személynevek feltűnése a német eredetű nemzetségeknél — illetve ennek szükséges elvégzendő vizsgálata — nyomósabban esik a latba, mintha minden ilyesmit a vallon/francia-telepesek vagy a francia kapcsolatok nyakába varrnánk22 9 . Elfogadhatóbb, legalább is vizsgálatra érdemes, hogy a lovagregények, vagy legalább a szereplőik neve- nem a tömegesen érkező hospesekkel, hanem a külföldi kapcsolataikat inkább megőrző advena nemzetségeken keresztül jutott el hozzánk23 0 . Az irodalmi névadás a német-bajor eredetű advenáknál egyébként sem meglepő: a hősi nevek (a Nibelung- és Hildebrad ének, a Waltari nevei), a valós vagy elképzelt ősök nevének felvétele a 9-11. században is szokásos és jellemző volt23 1 . Ami még fontosabb: hasonlóan lehet értékelni szerepüket a „hun hagyomány"- terjesztésében (felelevenítésében, ébren tartásában) is. Anélkül, hogy a 11-13. századi magyarságnál a hun eredet önálló létének lehetőségét kétségbe vonnám, közel sem tartom meggyőzőnek a hun hagyományt egyedül a külföldi krónikairodalomból származtatni. A hun - avar - magyar „azonosság" közhely volt Európában. Ez kétségtelenül virtuálisnak minősíthető, szemben egy esetleges magyar hagyománnyal, amely önálló belső fejlődésű (azaz keleti eredetű) is lehet. A nyugati források földrajzi eredetűek. Csupán a Kárpát medence egymást váltó „nomád" népességét jelölte a korábbi, ismert névvel, hasonlóan a keleti császárság antikizáló népjelöléséhez. A 10-11. századi magyarság saját felfogásáról ezek a névkontaminációk semmit nem árulnak el. Legtömörebben talán a Freisingi Ottó krónikájának lapszéli jegyzetében és az Auctarium Neuburgense-ben23 2 szó szerint azonosan fogalmazták 227 A Lanceret név inkább Ulrich von Zatzikhofen Lancelet-jének, mint Chretien de Troyes műve hatásának látszik; a tó lovagjának neve német közvetítéssel érkezett. 228 Pais Dezső, MNy 28, 1932, 323-324; a közvetlen francia hatást kétli Bárczi Géza: A magyar nyelv francia jövevényszavai, A magyar nyelvtudomány kézikönyve Bp. 1938=A magyar nyelv múltja és jelene, Bp. 1980, 180. 229 A bajor-német személynévadás kutatásának eredményei és lehetőségei szinte teljesen kihasználatlanok. Jellemző, hogy amikor Mályusz Elemér (1971, 31-) a Tata-Deodatusról és a Sanseverinoi grófokról írt, Melichre hivatkozva (MNy 35, 1939, 145) a kisázsiai Baba, Dada, Mama stb. neveket megemlíti ugyan, de, hogy a hasonló hangzású dajkanevek (Lallname) nagyszámban és jellemzően a 10-11. században Németországban is léteztek, arról nem szólt. Ilyenek Popo aquileiai pátriarka, Poppo würzburgi püspök, fuldai apát, Babenbergi Poppók: würzburgi püspök a trieri érsek, Popo touli püspök, Poppo hennebergi grófok, Poppo weimari grófok, akiktől az Andechsek is átvették: gróf és bambergi püspök, Wettin házbeli Dedo ostmarki őrgrófok, Dodo münsteri püspök, Dodo osnabrücki püspökök, Dudo és Poppo von Holte paderborni püspökök. Dedo cambrai püspök, Dado verduni püspök, sőt: kicsinyítve Dodilo cambrai-i püspök, ugyanezen a néven brandenburgi püspök. Tuto regensbugi püspök, Tato-k és Toto-k a freisingi tradíciókban, vö. még Bach 1952, 102-.; H. G. von Mutius, Personnamen, LexMit VI. 1904 230 Korompay térképes összeállításaiból kitűnik: a lovagregénybeli nevek a Nyugat-Dunántúlon a leggyakoribbak. Az Artus-mondakör nevei a Buzád-Haholdoknál jelenik meg, mégis hosszan tárgyalja a hazai vallon telepeket, és noha sem a vallon közösségekben lovagi neveket nem lehet kimutatni sem az anyaterületükön (vö. Korompay 1978, 81-82)- sem nálunk, az összefoglalásban végül a francia nyelvi közvetítést hihetőbbnek tartja a németnél. 231 Störmer 1977, 99. további irodalommal. 232 Ed. A. Hofmeister, MGH SS rer. Germ, in us. sehol. 45. 477; Glossarium АЛ 261
