Századok – 2003
TÖRTÉNETI IRODALOM - Balogh Margit: Mindszenty József (1892-1975) (Ism.: Bertalan Péter) 245
245 TÖRTÉNETI IRODALOM san" és nem „szakszerűen" nyúlt bele, illetve az, hogy nem eléggé keresett támogatást más körökben. Vagyis Bergström kétségtelenül a múltban is (és persze a jelenben is) liberális irányba mozdította volna el a párt szekérrúdját. (Hiszen erről a tendenciáról Karen Englund a maga bevezetőjében is írt.) Ami Alf Johansson áttekintését illeti, a svéd külpolitika függetlensége jól ismert, általános megbecsülésnek is örvendett - amiben a SAP-nak mindig is elsőrendű szerepe volt (s nem csupán Olof Palme révén és idején). Talán az egyedüli kivételes korszak a kritikus 30-as évek periódusa, amikor a hitleri veszély idején a SAP is túlságosan elzárkózott a kollektív biztonsági erőfeszítések megtételétől. Ez azonban a nagyon durván felvázolt fővonal, a részleteket illetően Johanssonnak is sok mondanivalója volt, amire sajnos itt nem tudunk kitérni. Ismeretlenebb területre kalauzol el a Söderstorm Egyetem másik történészprofesszora, Kari Molin, aki „szigorúan" és szűkebben a SAP-ról írt. Molin nem vesztegette az időt és a papírt, mindjárt első soraiban „óvott" az ideologizálástól és a párt belső fejlődését illetően a „bürokratizálástól" - majd megjegyezte, hogy őt elsősorban az a probléma foglalkoztatta, hogy mi történt akkor, amikor a pártvezetőség szembekerült saját tagságával, vagy e tagság tekintélyes részével. Molin szerint ezekben az esetekben a SAP vezetői számára is három lehetőség nyílott: az ellenzék „kidobása" (nem az udvariasabb kizárás terminológiát használta a szerző), a másik: az ellenzék megszelídítése, a harmadik: az ő álláspontjuk elfogadása. (És történész számára az izgalmak pontosan ezen a ponton kezdődnének: a konkrét helyzetek és megoldások megismerésénél. Noha Molin erre természetesen megválasztja a maga példáit, ezekre megint csak nem tudunk már kitérni.) Végül Lars Olsson, a Malmö Egyetem történészprofesszora ismét más területre vezet el: a SAP községpolitikáját mutatja be Malmö példáján. Természetesen hosszabb történeti átfutásban, s megfelelő táblázatokkal. Jemnitz János Balogh Margit MINDSZENTY JÓZSEF (1892-1975) Élet-Kép sorozat, Elektra Kiadóház, 2002. 360 o. A múlt századi magyar történelem érdemben aligha idézhető fel Mindszenty József esztergomi érsek sorsának érintése nélkül. Pályafutása napjainkban is kettős fénytörésben tűnik fel a régebbi, illetve a közelmúlt interpretálásai révén. Mindmáig közkézen forognak azok a munkák, melyek az ecclesia militans megkésett, de intranzigens zászlóvivőjeként — korabeli konnotációban „az egyházi reakció" élharcosaként — idézik meg a hercegprímást. Ezekből olyan közéleti személyiség portréja tűnik elő, aki pappá szentelése nyomán minden egymást követő politikai rezsimmel konfliktusba keveredett, aminek mintegy oksági végkifejlete volt, hogy a kommunista egyeduralom koncepciós elemekkel terhelt büntetőeljárás keretében börtönbe vetette. A másik megvilágítás — mely a bő évtizeddel ezelőtt megejtett magyarországi újratemetése óta gyarapszik egyre ütemesebben — a makulátlanság jegyében, glorifikálást célzóan kívánja „felülírni" a korábbi ellenségképet, közéleti tevékenységét illetően is nélkülözve bármifajta kritikai elemet. Balogh Margit mindkét említett irányzattól elhatárolódik, s erre már a bevezetőben felkészíti olvasóját: „Csalódni fog, aki egy hibátlan és tévedhetetlen ember portréját várja. Am az is, aki a bigott és csökönyös főpap képének igazolását reméli. Tagadhatatlanul vitatott személyiség, de mindenki meghajlik erkölcsi példája előtt. Az igazság — mint mindig — ezúttal is végletek között van. " A szerző épp oly empatikusan mértéktartó „hőse" iránt, mint amennyire távolságtartó az említett Mindszenty-értékelések mindkét irányzatával szemben. Számos apró, de jellemző karakter-elemből, valamint fontosságuknak megfelelő arányban felelevenített karrier-mozzanatokból áll össze a főpapi portré. Közben pedig megelevednek a pályafutását „szegélyező" különböző politikai, illetve kormányzati rendszerek, a rövid huszadik század magyar köztörténetének egymást gyakorta követő fordulatai. Ha a könyv borítóján látható fényképekről az egyéniség vonásait akarjuk leolvasni, két szembetűnő tulajdonság sejlik fel. A baloldali fényképről a ridegségig szigorú, munkájában, hivatásában aszkéta főpap tekint ránk. A jobb oldali portré valamivel lágyabb arcéle a másokért is atyai felelősséggel viseltető lelkipásztort láttatja.
