Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Varga E. László: Orlowski budapesti lengyel követ tárgyalásai a kormányzóval 1938/39-ben 123

ORLOWSKI BP-I LENGYEL KÖVET TÁRGYALÁSAI 151 jóindulatú akció, mert célja a német tervek diszkreditálása, éppen ezért azokat a külföldi forrás pontos megjelölésével, a lengyel sajtó is közölni szokta. Természetesen igyekeztem meggyőzni a politikai osztályfőnököt, hogy bármi történjék is és ha volnának is veszélyes német tervek, a magyar nemzet minden áron és minden eszközzel meg fogja védeni függetlenségét. E szavaimat Kobylanski úr olyan arccal fogadta, amelyre rá volt írva, hogy szeretné elhinni, de teljesen elhinni nem tudja. Levéltári jelzet: MOL К 63 küm.pol. - 1939-17/7-4107/pol. - 1939. Sokszorosított másolat, 1939. augusztus 25. 11. ORLOWSKI BUDAPESTI LENGYEL KÖVET 137. SZ. RÁDIÓ­SZÁMJEL TÁVIRATA A LENGYEL KÜLÜGYMINISZTÉRIUMNAK Budapest, 1939. VIII. 31. Érkezett: 1939. VIII. 31. 11,3011 3 Ma délután teljes bizalom mellett magához kéretett a kormányzó, aki előre megmondta, hogy beszélgetésünkről nem tájékoztatta a magyar kormányt. A kor­mányzó felháborodását fejezte ki a német politika és amiatt, ahogy eddig Néme­tország a magyarokat kezelte, majd csodálatát fejezte ki Lengyelország álláspontja iránt és azt nyilatkozta, hogy Magyarország teljes szívvel velünk van. Közölte velem, hogy személyes levéllel fordult Hitlerhez,11 4 amelyben értesítette, hogy Magyarország semmi esetre sem megy Lengyelország ellen. Az említett levél ügyében Hitler Salzburgba kérette Csákyt,11 5 hogy erős szemrehányással illesse. A kormányzó pillanatnyilag úgy gondolja, hogy a németek kétlik, vajon a jelenlegi körülmények között elkezdhetik-e a háborút Lengyelország ellen. Oka van feltételezni, hogy a németeknek lehet olyan szándéka, hogy összeveszítsék Romániát és Magyarországot. Figyelemmel erre, és arra, hogy Románia Lengyel-113 A távirat nem érkezhetett meg ll3 0 -kor, hanem éjjel 233 0 -kor, mert Orlowskit délután 173 0 -kor fogadta a kormányzó. 114 A követ valószínűleg nem jól fogalmazott. A szöveg alapján úgy tűnik, mintha a kormányzó fordult volna személyes levélben Hitler kancellárhoz, s ennek lenne egyenes következménye, hogy Csáky 1939 augusztus 8-án Németországba utazott. Mint ismeretes, a magyar külügyminiszter Teleki 1939. július 24-i, Hitlernek írott levele következtében előállott helyzet miatt volt kénytelen oda utazni. Lásd a következő jegyzetet is. 115 Csáky 1939. augusztus 8-i németországi látogatásától van szó. Hitlerrel és Ribbentroppal tárgyalt. Wilhelmstrasse i.m. 241.sz. dok. Csáky már a tárgyalások alatt szóban visszavonta Teleki levelét, majd utána Sztójay a német külügyminisztériumban átadott hivatalos feljegyzésében Teleki nevében kérte Hitlert, hogy a július 24-én hozzá intézett mindkét levelét tekintse meg nem írott­nak. DIMK IV 260. sz. dok; Magyarország i. m. 103. sz. dok.

Next

/
Thumbnails
Contents