Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bahar; Alexander-Kugel; Wilfried: Der Reichstagsbrand. Wie Geschichte gemacht wird. (Ism.: Németh István) 1465

1466 TÖRTÉNETI IRODALOM összeállított listák alapján és internáltak az újonnan felállított koncentrációs táborokba. A letar­tóztatásokban részt vett az SA, az SS és az Stahlhelm soraiból verbuvált un. „segédrendőrség" is. (A birodalomban letartóztatottak száma végül is meghaladta a százezret.) A tűzesetet az 1933. január 30-ától hivatalban lévő Hitler-kormány gátlástalanul felhasználta céljaira. Küszöbön álló kommunista felkelés jelének bélyegezve, másnap - formálisan a weimari alkotmány 48. cikke 2. bekezdésére hivatkozva - kiadta „az állam és nép védelmére" hozott ren­deletet „az államot veszélyeztető erőszakos kommunista cselekedetek megfékezésére", amellyel felfüggesztette a weimari alkotmányban biztosított számos alapvető jogot, köztük a személyi sza­badság és a lakás, a levéltitok sérthetetlenségét, a véleménynyilvánítási és a gyülekezési jogot. Egy másik rendelet „a német nép elleni árulás" megakadályozásáról intézkedett. Ezek a rendeletek a nemzetiszocialista korszakban mindvégig hatályban maradtak, s nélkülük elképzelhetetlenek lettek volna Hitler hatalombiztosításának jogi lépései, ideértve az 1933. március 24-i „felhatalmazási törvényt" is. A két korábbi rendelettel a kormány biztosította magának a sajtó és a rádió feletti felügyeletet, és hihetetlen propagandalehetőséghez jutott; az SA terrorjával a március 5-i választá­sokon biztosította a nemzetiszocialista párt és szövetségesei enyhe győzelmét. Vitathatatlan tehát, hogy a nemzetiszocialisták hasznot húztak a Reichstag égéséből és azt ügyesen felhasználták dik­tatúrájuk kiépítésére. Bár a terror, a propaganda és a választási csalások, s a 88%-os választói rekord-részvétel ellenére e Reichstag-választásokon a náci párt továbbra sem szerezte meg a több­séget (43,9%), s csak a von Papén vezette konzervatív front (Német Nemzeti Párt és a Stahlhelm) 8%-ával együtt tudott csekély parlamenti többséget (51,9%) elérni. 1933. március 4-én állították fel a Reichstag leégését vizsgáló 4 bűnügyi tisztviselőből álló bizottságot, amelyet a politikai rendőrség főnöke vezetett. A bizottság az államügyészség részvétele nélkül működött. A tűzesetet követő első napokban vezető náci politikusok nemcsak a rendőri nyomozásba, hanem az előzetes bírósági vizsgálatba is beavatkoztak, s a számukra politikailag megfelelő vizsgálóbírót állították. Már röviddel a tűzeset után, a nácik által rendezni kívánt kommunista-ellenes nagy per propagandisztikus előkészítését ellensúlyozandó, Willi Münzenberg, a német kommunista párt pro­paganda-apparátusának emigrált vezetője, Párizsban akciót szervezett a náci hazugságok leleple­zésére. Goebbels Angriff című lapjára válaszul Arthur Koestlerrel és másokkal megalapította a Gegen-Angriff címú lapot, amelynek első száma 1933. május 1-én jelent meg. Francia elvbarátaival nemzetközi segélybizottságot hozott létre Hitler áldozatainak támogatására. Három, politikailag rendkívül hatékony, de sokat vitatott könyvet (két barnakönyv és egy fehérkönyv) adott ki, és mivel a nácik megtagadták annak lehetőségét, hogy az általuk előkészített lipcsei perben a kommunista vádlottakat (Torgler, Dimitrov, Popov, Tanév) külföldi ügyvédek védhessék, Münzenberg a Komin­tern jóváhagyásával és nemzetközi jogászok bevonásával Londonban ellenpert szervezett, amely a lipcseit közvetlenül megelőzte. A francia, angol és holland hatóságok ellenkezése ellenére 1933. szeptember 14-18 között Londonban megrendezett ellenper arra a megállapításra jutott, hogy van der Lübbe nem a kommunista párt tagja, hanem annak ellenfele, s nincs összefüggés a kommunista párt és a Reichstag égése között. A vádlottak nemcsak ártatlanok, hanem egyáltalán nem hozhatók összefüggésbe a Reichstag égésével. Van der Lübbe egyedül nem követhette el tettét, s valószínű, hogy a tettesek a Reichstag elnöke palotáját és a Reichstagot összekötő folyosót használták az épületbe való behatolásra. A tűzeset rendkívül előnyös volt a náci párt számára, és a dokumentumok azt valószínűsítik, hogy a Reichstagot a náci párt vezető személyiségei megbízására gyújtották fel. Amikor Lipcsében« a vádlottakat bevezették a tárgyalóterembe, már több száz külföldi újságban megjelent a londoni bíróság ítélete, amely minden vád alól felmentette a kommunista képviselőket. A lipcsei perben (1933. szeptember 21 - december 23) meghallgatott szakértők arra a meg­állapításra jutottak, hogy egyedülálló személy a rendőrség által lefoglalt alkalmatlan eszközökkel ilyen idő alatt semmiképpen nem tud előidézni ilyen kiterjedésű és hatékonyságú tüzet. Az ülés­termet korábban idegen kezek preparálták, mielőtt oda Lübbe belépett. Bizonyítékok híján rövidesen megdőlt a tervezettnek állított kommunista felkelés legendája, s viszont egyre több adat merült fel egy indokoltnak feltüntetendő kommunista-ellenes fellépés céltudatos előkészítésére, és annak módjára. A szerzők rámutatnak, hogy az erre utaló, a náciknak természetesen igen kényelmetlen vallomások valamilyen úton-módon hamarosan eltűntek a per iratanyagából. Sőt több olyan személy gyanús körülmények közt, vagy látszólag más okból bekö­vetkezett haláláról is szólnak, akik a perrel elérni kívánt cél szempontjából így vagy úgy nehézséget okoztak. A Reichstag felgyújtásában valójában szerepet játszott SA-kommandó tagjait is biztonsá-

Next

/
Thumbnails
Contents