Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Varga E. László: Orlowski Leó budapesti lengyel követ visszaemlékezései II. 1389

1390 VARGA E. LÁSZLÓ az 1863-as felkelés után lengyel menekültet látott vendégül4 , Szabolcs nevű test­vére5 1914-ben Orosz-Lengyelországban esett el. A nyugodt nemzetközi légkör 1938 tavaszáig Orlowskinak kényelmes, élve­zetes két évet jelentett Budapesten. A Szudéta-válságtól kezdve minden napja túlzsúfolt. Október első felében a komáromi tárgyalások megszakadásáig, majd az első bécsi döntésig éjjel-nappal talpon volt. A magyar elismerés nem késett sokáig. 1938. november 17-én terjesztette fel a külügyminisztérium — a Magyar Érdemrend nagykeresztje a csillaggal — kitüntetésre6 , amit 1939. március 22-én nyújtott át neki a kormányzó7 . 1939. szeptember 17-én a Szovjetunió megtámadta Lengyelországot, annak kormánya Romániába menekült, ahol internálták. Azt követően, hogy Hory András varsói magyar követ szeptember 19-én hazaérkezett, a diplomáciai kapcsolatokat az egyoldalúság jellemezte. Orlowski helyzete ettől kezdve Budapesten nehézzé vált. Az 1939. szeptember 30-án Párizsban megala­kult és Angersben székelő új lengyel kormányhoz a magyar külügyminisztérium nem küldött diplomatát, de Orlowski egyelőre maradhatott. Pilsudski híveinek táborába tartozott, de politikai pártnak nem volt tagja. Budapestről azért nem hívták vissza, mert a magyar kormány várhatóan a németekre való tekintettel nem fogadott volna új lengyel követet. A lengyel menekültek megérkezése után rendkívül nehézzé vált munkáját változatlan lelkiismeretességgel végezte8 . Egyál­talán nem volt könnyű dolga. Bármely nemzet emigrációját jellemzi a politikai pártok szüntelen harca, ami érint és sért nemzeti, magán, politikai és a lengyelek esetében katonai érdeket. A követ első visszaemlékezésében9 igazi diplomatához méltóan, az illető nevének megemlítése nélkül jegyzi meg, hogy egy Budapestre érkezett lengyel tábornok kioktatta őt arról, mit kell csinálnia, hogy kell fellépnie a lengyelek érdekében a magyar hatóságoknál:"Kérje meg az angol követet, aki kormánya nevében garantálja a zloty értékállóságát és így a magyarok be fogják váltani a lengyel fizetőeszközt a hivatalos árfolyamon". Dembinski1 0 tábornok 4 Erről a kormányzó 1938-as lengyelországi látogatásakor Krakkóban beszélt, amikor fogadta a helyi Lengyel-Magyar Társaság küldöttségét. Lásd: Czas c. varsói napilap 1938. február 7. 5 Az I. vh. elején 1914-ben Horthy Szabolcs hadnagy vezetésével egy 20-25 fős lovasjárőr hatolt be Czçstochowa felől a radomskoi járás területére Plewno falunál. Az orosz hírszerzés felfe­dezte őket és Radomskoból néhány száz fős kozák egységet küldtek ellenük. A sebesülteket a helyi kórházba vitték, ahol sebesülésébe ő is belehalt. Az ottani katonai temetőben nyugodott 1927-ig, amikor hamvait hazahozták. In: Express Poranny, varsói korareggeli lap, 1938. február 9. 6 MOL K63 küm. pol. - 1939-17/7-1070. A Magyar Érdemrend nagykeresztje a csillaggal kitüntetést kapta. MTNCT 1940. XLVII. évf. 562.o. 7 AAN Warszawa, MSZ PD t. 888. 218.0. 8 Együttműködött Emisarski alez. katonai attaséval, de az internált lengyel katonák magya­rországi illegális evakuációjában a követ közvetlenül nem vett részt. Lásd az l.sz. jegyzetet. 10 Dembinski Stefan (1887-1972) - altábornagy. 1918-ig k.u.k. huszárszázados, ezután a lengyel hadseregben. 1939 szeptemberében Magyarországra menekült. A HM 21. osztály mellett működő "A Magyarországon Internált Lengyel Katonák Képviselete" -nek vezetője. Feladatával össze nem egyez­tethetően részt vett az illegális evakuáció munkájában. Amikor ennek alapos gyanúja felmerült, a HM 21. osztály feloszlatta a szervet. Dembinskinek és munkatársainak internáló táborba kellett volna bevonulniuk. A tábornok és a vele együtt dolgozó tisztek egy része illegálisan elhagyta Magya­rországot. (HL HM Ein. 21. - 1940-15932 és 22535; HL HM Eln.B. 1940-24172). 1940-1941-ben lengyel gyűjtőtábor parancsnoka a Skóciához tartozó Bute szigeten. 1941-től a Nyugat-Európában harcoló lengyel hadsereg felszámolásáig a köztársasági elnök katonai irodájának vezetője. Magyaror­szági működése idején dd.tbk. Altbgy-i kinevezését 1964-ben az emigráns kormánytól kapta.

Next

/
Thumbnails
Contents