Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Polyák Péter: A "keleti élettér" hitleri germanizálása 1365
A „KELETI ÉLETTÉR" HITLERI GERMANIZÁLÁSA 1371 misíti a hadászati tervezés folyamán végletekig lebecsült Vörös Hadsereget, aminek azzal a következménnyel kellett volna járnia, hogy a bolsevik államgépezet is szétesik. Ez azt jelentette volna, hogy a németek gyorsan mozgó gépesített egységei további szervezett ellenállás hiányában könnyedén birtokba vehetik a Szovjetunió európai területeit. Az egész haditerv tehát abból indult ki, hogy a szovjet vezetés és a szovjet hadsereg a német feltételezéseknek megfelelően fog viselkedni. Nemcsak Hitler, de a Wehrmacht vezetése sem tételezte fel, hogy a szovjet állam rendelkezhet akkora szervezettségi szinttel, erőtartalékkal, elszántsággal, népi lojalitással, ami lehetővé teheti több milliós harcoló embervesztesége és legfontosabb ipari-mezőgazdasági területeinek elvesztése ellenére is a harc folytatását, akár a szovjet főváros feladása után is. Hitler az első hetek sikeres ütközetei után annyira biztosra vette a német győzelmet, hogy — rövid időre túltéve magát korábbi, a Szovjetuniót kizárólagos német zsákmánynak tekintő álláspontján — 1941. július 14-én Oshima japán nagykövet előtt előnyösnek vélte, ha Japán egy északkeleti irányú gyors támadással birtokba venné a Szovjetunió távol-keleti területeit, mivel ezt ekkor már csupán egy rutin megszállási műveletnek tartotta, ami szerinte nem vont volna el jelentős japán erőket a várt délkelet-ázsiai támadástól. Ennek megfelelően Ribbentrop külügyminiszter még július 10-én olyan utasítást küldött a tokiói német nagykövetnek, hogy hasson oda a japán kormánynak, hogy lépjen be a Szovjetunió elleni háborúba, mivel „természetes célnak kell lennie, hogy Japán és mi a tél beállta előtt a transzszibériai vasútvonal mentén kezet fogjunk".1 4 Hitler nem is számított rosszul, mivel a japán vezérkar 1941 júliusában valóban kidolgozott egy olyan hadműveleti tervet, mely a szovjet összeomlás esetére egy japán előrenyomulást vázolt fel Omszk környékéig valamint egy széles vonal megszállását az Irtis folyóig a transzszibériai vasűtvonal mentén. A japán hadvezetés a német-szovjet háborúba való beavatkozástól természetesen területi nyereséget is várt. Bár ezek részleteit nem dolgozták ki, japán részről egyértelműen annexiós objektumnak számított Észak-Szahalin és a Kamcsatka-félsziget, valamint Japán befolyási övezetének tekintették a Szovjetunió távol-keleti részeit nagyjából a Bajkál-tó vonaláig. Német győzelem esetén igencsak valószínűsíthető, hogy Hitler nem emelt volna kifogást a német hatalmi szférától távol eső ázsiai szovjet területek japán birtokbavételétől. 1941. augusztus 9-én azonban a japán vezetés lemondott mindenféle szibériai kalandról, és hadászati tervezőmunkálatait végleg a délkelet-ázsiai expanzióra állította át, amin később sem változtatott.1 5 Hitler győzelmi ábrándjai előbb Moszkva alatt, majd Sztálingrádnál végleg szertefoszlottak. 3. A Generalplan Ost („Altalános Keleti Terv") Hitler és környezetének talán legfantasztikusabb, a realitásoktól legelrugaszkodottabb terve a meghódított egykori lengyel és szovjet-orosz területek — a nemzetiszocialisták nyelvén összefoglalóan a „keleti élettér" — germán népcso-14 ADAP D XIII. köt., 833.; Hillgruber 1982, 488. 15 Hillgruber 1982, 487-488.; Gerhard Krebs: Japan und der deutsch-sowjetische Krieg 1941. In: Bernd Wegner: Zwei Wege nach Moskau. Vom Hitler-Stalin Pakt zum Unternehmen Barbarossa. München, 1991, 572.
