Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Vonyó Tamás: A megkésett fejlődés porosz útja. A császári Németország gazdasági fejlődésének sajátos forrásai 1275
A MEGKÉSETT FEJLŐDÉS POROSZ ÚTJA 1289 a német bankokat a „vállalkozási szellem vezetőinek" nevezte.6 7 Az 1900-as évek elején a 16 legnagyobb pénzintézet vezetői számos iparvállalatba összesen 437 igazgatótanácsi tagot delegáltak, de az iparmágnások is nagy befolyáshoz jutottak a nagybankok üzletpolitikájában. Knut Borchardt azonban helyesen állapította meg, hogy végső soron a bankok voltak a gazdasági élet legfőbb döntéshozatali centrumai.68 Tekintettel arra, hogy az iparvállalatok jelentős része semmiféle kapcsolatban nem állt a nagybankokkal, a provinciális bankházak és a magánbankok tevékenységében is elsődlegesen az ipari orientáció dominált — szöges ellentétben az angolszász gyakorlattal, ahol a pénzintézetek közvetlen partnereinek kevesebb mint 30%-át adták ipari vállalkozások.6 9 Hasonló módon különbözött nagy londoni ODeutsche Börse, melynek üzleti távlatait erősen behatárolta a még Bismarck alatt kiadott tőzsdetörvény. Míg 1883-ban a vállalati részvények forgalma 40, a kötvényeké pedig 50 millió márka volt, 1889-re a részvényforgalom 350 millió márkára ugrott, a kötvényvásárlás értéke viszont nem változott. 1910-re ugyan a kötvénypiac is erősödött, mintegy 380 millió márkás éves forgalommal, a vállalatok tőzsdei tőkésítése ugyanakkor elérte az egymilliárdos álomhatárt.70 Figyelembe véve, hogy a börzén jegyzett vállalatok többsége ipari konszern volt, a német tőzsdei kereskedelmet, jellegét tekintve, össze sem lehetett hasonlítani az angol gyakorlattal. Bár a német bankok, elsősorban a Deutsche Bank befektetései révén a tőkekivitel komoly növekedést mutatott, és 1913-ra összességében elérte a 30 milliárd márkát, a gazdasági összteljesítmény és az angol tőkeexport viszonylatában — amely az utolsó békeévekben a brit nemzeti jövedelem felét elszívta — egyaránt jelentéktelen maradt.7 1 Az ipari koncentráció előnyei vitathatatlanul a méretgazdaságosság elérésében és a termelési folyamat racionalizálásában mutatkoztak meg legélesebben, ám a monopoljellegű szervezetekbe tömörülő nagyvállalatok munkavállalóikkal szemben is könnyen érvényesíthették érdekeiket. Tény, hogy Németországban az 1900-as évekre sikerült megközelíteni a teljes foglalkoztatottságot, munkaerőhiány azonban a folyamatos technikai innovációnak köszönhetően egyik ágazatban sem állt elő, a szakszervezetek pedig — bízva az állami szociálpolitika hatékonyságában — maguk is inkább új munkahelyek teremtésében és azok megtartásában voltak érdekeltek. A fémfeldolgozó iparban az 1914-et megelőző tíz évben 37,6%kal nőttek a hozamok, míg a bérek csak 13%-kal emelkedtek.7 2 A nehézipari keresetek relatíve alacsonyan tartását elősegítette a 'Nagy Válságnak' titulált deflációs időszakban elszegényedő agrárelemek tömeges migrációja a Rajna mentén fekvő városias körzetekbe. A híres orosz közgazdász, Kondratyev, nem véletlenül látott összefüggést a mezőgazdasági recesszió és a századvégi — szinte egész Európát érintő — ipari fellendülés között, hiszen az agrárvidékek óriási volumenben 67 Treue 1989, 243. 68 Cippola 1976, IV 179. 69 Pollard, Sidney. Britain's Prime and Britain's Decline. The British Economy 1870-1914. Edward Arnold, 1990. 249. 70 Feldenkirchen 1991, 130. (Diagram) 71 Berend - Ránki 1987, 295. 72 Stone 1984, 81.
