Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Vonyó Tamás: A megkésett fejlődés porosz útja. A császári Németország gazdasági fejlődésének sajátos forrásai 1275
A MEGKÉSETT FEJLŐDÉS POROSZ ÚTJA 1287 ződés a nettó hazai termék arányában Kuznets szerint az 1861-1870-es 11,9%-ról az 1900-as évekre 14,4%-ra nőtt5 7 , míg a nyolcvanas évek végén megjelent számítások alapján csak az utolsó évtizedben 11,5%-ról 15,5%-ra történő növekedést regisztrálhatunk.5 8 Ahogyan arra már az előző fejezetben utaltunk, Németországban az ipar tőkésítése elsősorban a sajátos profilú bankrendszeren keresztül történt. Az 1850-es években alakult, majd a Gründerzeit éveiben megerősödő részvénytársasági bankok többsége a francia Crédit Mobilier példáját követve, mint finanszírozási bank jött létre. Ezzel szemben néhány, a későbbiekben meghatározó szerepet betöltő bankház, a Deutsche Bank és a Disconto-Gesellschaft az angol letéti bankok mintájára alakult.59 Mivel a német magánbankok valamint a regionális pénzintézetek — különösen nemzetközi összehasonlításban — relatíve kevés saját tőkével rendelkeztek, a vállalati koncentráció ebben az ágazatban is főszerepet kapott. Ezt elősegítette a közvetlen állami beavatkozás, hiszen a bank- és a tőzsdetörvény egyaránt korlátozta a kisbankok érvényesülési lehetőségét. A vezető pénzintézetek 1895 és 1914 között 104 magánbankot valamint kevésbé tőkeerős, részvénytársasági formában működő bankot vásároltak fel. A kilenc legnagyobb bank 1913-ra nagyobb betétes állományt mondhatott magáénak, mint a közel 150 vidéki vetélytárs, és ugyanebben az évben 4,85 milliárd márka értékű hitelkihelyezést hajtottak végre.6 0 1914-ben a német pénzügyi szektort gyakorlatilag öt óriásbank uralta: a Deutsche Bank 220, a Dresdner Bank 180, a Disconto-Gesellschaft 170, a Darmstädter Bank 154 és a Schaffhausenscher Bankverein 145 millió márka jegyzett tőkével.61 Az univerzális nagybankok egyesítették a letéti és vállalkozói bank általában elkülönült típusait, ezzel rugalmasabbá váltak a hitelezésben, és a gazdaság tőkeakkumulációs képességéhez is jelentősen hozzájárultak. Igaz — ahogy Norman Stone érvel — a német pénzintézetek hitelpolitikája igen kockázatos volt, hiszen rövid lejáratra lekötött pénzforrásokat helyeztek ki hosszú lejáratra. Ez a hitelezési gyakorlat csak a nehézipari ágazatok tartósan stabil növekedése mellett volt fenntartható, így egy súlyos recesszió a német pénzügyi rendszer teljes összeomlásával fenyegetett volna, ami 1931-ben be is következett. Egy széleskörű pánik esetén ugyanis a bankok nem lettek volna képesek betéteseik kielégítésére.62 A korszakban kiépülő német bankrendszer tanulmányunk szempontjából legfontosabb tulajdonsága az volt, hogy fejlődése elválaszthatatlanul összefonódott a már elemzett nagyipari koncentrációval. Gerschenkron jól ismert szavait idézve, „a német bankok elkísérték az iparvállalatokat a bölcsőtől a koporsóig, alapításuktól a felszámolásukig, életük minden viszontagságán keresztül".6 3 A vezető 57 Kuznets 1966, 248. In: Brend-Ránki 1987, 282. 58 Sommariva, Andrea - Tullio, Giuseppe-. German Macroeconomic History, 1880-1979. Macmillan Press. London, 1987. 33. 59 Majoros István-. Fejlődési utak a 19. századi Európában. I. kötet: A gazdaság átalakul. Janus Pannonius Tudományegyetem. Pécs, 1995. 60-61. 60 Born, Karl Erich: Wirtschafts- und Sozialgeschichte des deutschen Kaiserreiches 1867/71-1914. Franz Steiner Verlag Wiesbaden GmbH. Stuttgart, 1985. 56-58. 61 Treue 1989. 244. 62 Stone 1984, 164. 63 Majoros 1995, 61.
