Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - A Magyar Tudományos Diákköri konferenciák fél évszázada (1951-2001) (Ism.: Szilágyi Ágnes Judit) 1269

TÖRTÉNETI IRODALOM 1269 A francia Marc Bloch, a 20. századi történetírást megújító Annales iskola egyik alapító atyja szerint égetően szükséges az összehasonlító módszer általánossá válása a történettudományok művelésében is. Hajnal István, a két háború közötti egyik legjelesebb hazai történettudós megállapította, hogy a társadalom szerkezetének, működésének és fejlődőképességének megítélésére nincs más mód, mint a szisztematikus összehasonlítás. Kiss Istvánnak, a magyarországi településtudomány néhány éve elhunyt „nagy öregjének" utolsó összefoglaló munkája jó módszertani eligazítást is nyújt arra, hogy egységes szempontok szerint kialakított jelzőszámok segítségével miként lehet értékelni a települések és település-együttesek fejlettségi szintjét. Kívánatos lenne, ha a levéltárakban, a régi és újabb statisztikai kiadványokban bőségesen rendelkezésre álló számszerű adatokra támaszkodva, azok megfelelő rendszerezésével és elemzésével folytatódna az a honismereti munka, melynek főbb irányait ez a Mezőkövesd környéki kistérséggel foglalkozó mű is kijelölte. Jeney Andrásné A MAGYAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁK FÉL ÉVSZÁZADA (1951-2001) Szerk.: Anderle Ádám Országos Tudományos Diákköri Tanács. Budapest, 2001. 312 o. A modern kori magyar oktatástörténet különösen szép fejezeti azok, melyek a tehetséggondozás, az elitképzés témakörével foglalkoznak. Példaként említhetnénk a külföldi magyar tudományos intézetek vagy az Eötvös-kollégium működését bemutató tanulmányokat, és ide kell sorolnunk az Országos Tudományos Diákköri Tanács jubileumi kiadványát is, mely az egyetemi hallgatók szellemi műhelyeinek, a tudósképzést elősegítő diákköröknek illetve azok országos hálózattá szerveződésének történetét tárja fel. A majd harminc tagú munkaközösség által készített kötet a diákköri mozgalom egészének öt évtizedes múltját bemutató, általános, történelmi vázlattal indul (Anderle Ádám tollából). Ennek alapján képet alkothatunk a diákköri munka belső meghatározottságairól és a külső társadalmi/politikai közegről, amiben a TDK-k szerveződnek és működnek. A kötet második részében az egyes tudományterületekről szóló tanulmányok következnek. Az adott szakma egy-egy jeles képviselője a kronológiát követve számol be a saját szakszekciójában történt fontosabb eseményekről, statisztikai adatok, táblázatok segítségével (ezek kiválasztása néhol esetlegesnek tűnik). A résztanulmányok az egyes tudományágak sajátságait bemutatva elmélyítik, alátámasztják a bevezető fejezet megállapításait. A kérdéskör szerteágazó volta következtében a szerzők egymástól némileg eltérő módon, egyéni stílusuknak megfelelően dolgozzák fel témájukat. A könyv harmadik részében — mellékletként — a rendszerváltást követő időszakra vonatkozó táblázatokat találunk, lényegében a TDK legaktívabb tanári és hallgatói közreműködőinek névsorát (Koósné Török Erzsébet összeállításában). Oktatástörténetünknek nemcsak szép, de hősies lapjai is ezek, ahol a független tudományosságért küzdő tanár-diák-kutató és az őt éber figyelemmel kísérő s gyakran befolyásolni szándékozó politikai hatalom áll egymással szemben. Ez a viszony akár egyfajta szimbóluma is lehetne egész jelenkori történelmünknek, amennyiben emblematikus a hatalomnak azon törekvése, hogy saját elitet hozzon létre, és ehhez felhasználja az elitképzés fórumait is. A szóban forgó kötetet történeti szempontból talán éppen az teszi érdekessé, hogy levéltári dokumentumok és sajtóanyag segítségével feltérképezi ezt a viszonyrendszert, ami az elit műhelyek, azaz a diákkörök és a központi ideológia, a politika között kialakult az elmúlt fél évszázadban. Bár a tudományos életben dolgozók számára a fogalom: TDK, nem ismeretlen, így vagy úgy mindannyian kapcsolatba kerültünk vele pályánk során, immáron fél évszázados történetének ilyen jellegű feldolgozására most először került sor, az Anderle Ádám vezette munkacsoport által. A diákköri konferenciákon felolvasott dolgozatok tematikájának fokozatos változását tekintve pedig tudománytörténetileg is érdekes ez a kötet, mely felhívhatja a figyelmet egy-egy mester, iskolateremtő tudós-tanár szerepére, munkásságára is, hiszen, ha Csurgay Árpád akadémikusnak a könyvben szereplő szavait idézzük, a diákköri munka fő motorja nem más, mint az, hogy „a tehetség iskolát keres, tehetséges mestert, aki vonzza a tanulni vágyó fiatalt." (61.o.)