Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - Kápolnai Iván: Mezőkövesd és környéke. Népességi és gazdasági-társadalmi viszonyok a 20. század végéig (Ism.: Jeney Andrásné) 1265

TÖRTÉNETI IRODALOM 1267 idősoraiból elénk tárul településenként a születéskorlátozás, az erőltetett iparosítás és a mezőgazdaság kollektivizálásának együttes eredményeképpen a népességszám fogyása a 20. század második felében. A halálozási többlet számos településen már az országos fordulópontnak számító 1980 előtti években jelentkezett. A mezőkövesdi kistérség népessége az 1780-as évtizedbeli népszámlálástól az 19-20. század fordulójáig közel megkétszereződött. A második világháborúig lassuló ütemben, a dél-borsodi tájon mintegy negyedével nőtt tovább a népesség. A század második felében fogyatkozott a népességszám, átlagosan 20% körüli mértékben, természetesen településenként nagyon eltérően. Vannak falvak, ahol kevesebben élnek, mint két évszázaddal korábban, de akadnak megtöbbszöröződött lélekszámú települések is. Az évtizedek óta 18 ezer fő körüli stagnáló Mezőkövesden a térség népességének 38%-a koncentrálódik, de a három legkisebb falu lakossága is 300-400 között mozog, és vannak több ezer lelket számláló községek is. Megismerhetjük a községek népességének eltérő fejlődéstípusait, és mindkét kötet táblázatosan is bemutatja, miként oszlottak meg az elmúlt két évszázadban a települések nagyságcsoportok szerint. A mezőkövesdi térségben a 18. századi betelepülések után csak néhány helységben volt több-kevesebb nem-magyar ajkú — leginkább szlovák anyanyelvű — lakosság, a 19. század vége felé azonban a hivatalos népszámlálási adatok szerint számuk csak tizedszázalékokkal fejezhető ki. 1990-ben a mezőkövesdi térségben a népszámlálás 3% nem-magyar nemzetiségű lakost mutatott ki, akiknek több mint 90%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát. Az 1949. évi népszámlálás szerint a katolikus vallásúak aránya közelíti a 80%-ot. A népesség rendi, társadalmi tagolódásában, a II. József-féle népszámláláskor, a mezőkövesdi térségben csupán egyetlen faluban nem vettek számba nemest, de néhány református többségű községben minden harmadik férfi nemes volt. A nemesség aránya a térség átlagában közelítette a 10%-ot, az országos átlag kétszeresét. A 19. század első felében nemesség címén ennél is többen igyekszenek kivonni magukat a nem-nemes népesség 1805 után évenként végrehajtott összeírásából. (Ez egyben bizonyos kritikai fényt vet ezeknek az összeírásoknak népességtörténeti forrásértékére is!) Leginkább a 20. századi népszámlálási adatok alapján a népesség keresők és eltartottak szerinti gazdasági aktivitásáról és foglalkozási tagolódásáról tájékozódhatunk legrészletesebben a túlnyomó többséget képviselő mezőgazdasági népesség viszonyairól és rétegződéséről. A mezőkövesdi térségben a nagyobb egyházi (egri érseki és káptalani), valamint Coburg (korábban Esterházy) birtokon kívül csak néhány középbirtokos fordul elő, vagy egyes falvak határában az sem. De ugyanakkor ebből a térségből (főleg Mezőkövesdről) került ki országos viszonylatban is a legtöbb időszakos mezőgazdasági vándormunkás, a „summások" sokezres tömege. Megismerhetjük a II. József korabeli első kataszteri felméréstől kezdve a birtokmegoszlást nagyságkategóriák szerint, az 1945. évi földosztás, majd a mezőgazdaság kollektivizálásának eredményeit a kisegítő és háztáji gazdaságokkal együtt, végül az 1990-es években bekövetkezett változásokat a tulajdoni és gazdálkodási viszonyokban. A gazdálkodás kereteinek jellemzését szolgálja a fontosabb háziállatok állományának bemutatása az utolsó évtizedekben bekövetkezett zuhanásszerű csökkenéssel. A népszámlálási adatok alapján feltárul az ipari foglalkoztatottság fokozatos, majd a század derékától ugrásszerűen gyorsütemű elterjedése a szakmánként részletezett, fontosabb kisipari keretektől a közép- és nagyipari, valamint a nem telepített építőipari munkahelyekig. Ezek gyakori változása a lakó- és munkahely közötti rendszeres ingázásra, kétlaki életmódra kényszerítették a produktív кош (többnyire férfi-) népesség széles rétegeit. A harmadik foglalkozási főcsoportban, a szolgáltatási ("tercier") szektor anyagi ágain —kereskedelemben, közlekedés és szállításban foglalkoztatottakon — kívül a nagyobbrészt szellemi munkával járó nem-anyagi jellegű (kulturális, egészségügyi, igazgatási stb.) szolgáltatási tevékenység képviselőinek az utóbbi évtizedekben erőteljesen felgyorsult növekedése jellemzi a népesség, azon belül elsősorban az aktív keresők foglalkozási megoszlásának főirányait. Ezzel együttjár a művelődési viszonyok jelentős javulása, ami leginkább a lakosság iskolázottsági szintjének emelkedésével mérhető. A korábbi helytörténeti irodalomban teljesen figyelmen kívül hagyott egyházi sematizmusok adatainak felhasználásával a mezőkövesdi kötetek a 19. századi iskolalátogatási viszonyokról is tájékoztatnak. Az 1868. évi Eötvös-féle tankötelezettségi törvény bevezetése után a népszámlálási adatok alapján kísérhetjük figyelemmel az írástudatlanság csökkenését, különösen a Klebelsberg-féle művelődéspolitika két háború közötti kiemelkedő eredményeivel, majd a második világháború után az analfabétizmus minimálisra szorításával, de kimutatva némely településen bizonyos fokú viszszaesést is az 1980-as években.