Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Katona Csaba: Akiket a fürdőn ért a forradalom. A balatonfüredi fürdő 1848-49-ben 1231

A BALATONFÜREDI FÜRDŐ 1848-49-BEN 1249 gyezték be vendégek érkezését, 1849-ben 119, 1850-ben 115, 1851-ben pedig 112 tétel olvasható a számadásokban. A tételek száma azonban önmagában még nem bír kellő forrásértékkel, mert egy-egy vendég több családtaggal, illetve személy­zettel is érkezhetett/érkezett, továbbá volt, aki csak 1-2 napot, mások viszont heteket maradtak. A Horváth-ház egy-egy nyári forgalmáról sokkalta inkább á­rulkodnak az egy-egy évben a vendégek után befolyt summák. A bevételek az alábbiak szerint alakultak. 1848: 1280 forint 23 krajcár, 1849: 2922 forint 45 krajcár, 1850-ben: 4356 forint 36 krajcár, 1851-ben: 3559 forint 39 krajcár. Ezek az összegek azt mutatják, hogy míg 1848-ban kiemelkedően alacsony volt a Horváth-ház vendégek után húzott jövedelme (amint ezt a mindössze 50 bejegyzett tétel is sejttette), és dacára annak, hogy 1849-ben gyakorlatilag ugya­nannyi tétel keiült bejegyzésre a számadáskönyvbe, mint az azt követő két nyu­godt évben, a bevétel akkor is jóval alacsonyabb volt. Ami azt mutatja, hogy számos olyan vendég fordult meg 1849-ben a Horváth-házban, akik csekély bevételt hoz­tak az intézménynek, vagyis csak rövid ideig tartózkodtak ott. Ez a zűrzavarból fakadó nagy „átmenő" forgalom bizonyítéka, egyúttal itt találjuk számszerűen is a fürdőintézmény egészét tekintve is kimagasló 1849. évi vendéglétszám egyik összetevőjét. Ugyanakkor azonban az 1848. évi alacsony szám még inkább ellent­mond az ez évi fürdővendégek összessége magas számának. Mindenképp érdemes figyelmet szentelni a vendégek érkezése és távozása időpontja hullámzásának, valamint annak is, hogy az egyes vendégek hány napot töltöttek el összesen a Horváth-házban 1848-ban, illetve 1849-ben. A vendégek érkezésének és távozásának időpontját hetekre lebontva az alábbi táblázatba ösz­szegeztük. időpont érkezők száma távozók száma időpont 1848 1849 1848 1849 ismeretlen időpont -12 -8 május 21-31. 1 1 _ _ június 1-10. 1 7 1 6 június 11-20. 1 6 2 _ június 21-31. 3 21 2 5 július 1-10. 9 24 4 16 július 11-20. 6 33 2 15 július 21-31. 14 24 9 37 augusztus 1-10. 16 10 14 21 augusztus 11-20. 11 8 20 10 augusztus 21-31. 7 _ 13 9 szeptember 1-10. 1 -3 1 Amint a táblázatból is látható, 1848-ban elsősorban a július 21-től augusztus 20-ig terjedő időszakban volt nagy az érkezők száma. 1849-ben ez sokkal inkább az augusztus 1-től 31-ig terjedő időszakban volt így. A távozások száma 1848-ban elsősorban az augusztus 1-31. közötti időszakban volt magas, míg 1849-ben a

Next

/
Thumbnails
Contents