Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Kövér György: Középrend vagy középosztály(ok)? Társadalomteremtő fogalomalkotás Magyarországon a reformkortól az első világháborúig 1119
KÖZÉPREND VAGY KÖZÉPOSZTÁLYOK 1163 elméleti keretre törekedve csak alkalomszerűen utal a kortárs magyar viszonyokra, azonban példái így is igen tanulságosak. Amikor az úri rendet a fennálló rendszer uralkodó osztályainak széles és erkölcsi státusbeli értelemben vett fenntartó gárdájaként értelmezi, akkor éles szemű megfigyelőként szembesül a helyzetek bonyolultságával. „A gazdasági, ipari, kereskedelmi vállalkozók körében békésen megférnek egymás mellett olyanok, a kiket mindenki uraknak ismer el olyanok mellett, a kiket senki sem tekint azoknak; az értelmi keresőknek már nagyobb része úr, legalább bizonyos szerény értelemben és a nagybirtokos osztályban kivételszámba mennek azok, a kiktől alacsony műveltségük vagy erkölcsi fogyatkozásaik címén itt-ott megtagadják az úri jelleget. A nemesi címek aránylag csekély szerepet játszanak; a bocskoros nemes vagy a kolduló mágnás sohasem úr, a nagy hivatalba és előkelő társaskörbe került pórivadék mindig az. Úgy látszik és gyakran úgy is van, hogy a társadalmi réteg egy bizonyos fokán az egyén választásától függ, hogy úr legyen-e vagy sem?"15 4 A szerző saját „rendi" optikáján keresztül láttatja az agrárius mozgalom törekvéseit is: „A magyar úri »közép«-birtokosságot bizonyos konzervatív körök »a nemzet gerincének« szeretik nevezni, épen úgy, mint a német polgári konzervatívok a gazdagabb vállalkozókat »a társadalom oszlopának«. Ha ezek az elnevezések ily szűken körülhatárolt csoportokra nézve túlzásoknak tekintendők is, már az egész úri rendre alkalmazva eléggé komoly értelmet takarnak. Míg valamely társadalomban csak épen uralkodó osztály van, melynek tagjai minél erősebben ki akarják élvezni helyzetüket anélkül, hogy érte megfelelő személyes áldozatokat hozni hajlandók lennének, a társadalom szükségképpen állandó forrongás állapotában marad; az egyes egyének és csoportok jobb helyzet utáni törekvése oly gyakori messzemenő alakváltozásra kényszeríti a társadalmakat, hogy ebben szinte gerinctelen ázalékállatokhoz hasonlít. Az ilyen társadalomban az egyének és osztályok harca esetleg a helyzet gyökeres megjavulására, tökéletesebb berendezkedésére, de esetleg teljes anarchiára, szétzüllésére vezethet. Mindez sokkal nehezebben következik be, ha a társadalomnak már kialakult szilárd váza egy úri rend alakjában, melyben a meglevőhöz való ragaszkodás pillanatnyi érdekszolgálatból erkölcsi elvvé lett."15 5 Ilyen távolságból, ebből a látószögből természetesen nehéz eldönteni, hogy Magyarországon az úri középrend szétforgácsoltsága tulajdonképpen a nyers osztályérdekek széthúzásának következménye, avagy a középosztályok ernyőszerű nagy osztálytömörülésre való törekvése valójában sohasem volt más, mint a korszak nagy tévedése. A történelmi hátterű közelítések sorából sajátos színfoltként tűnik ki a lóversenypályákról ismert jobboldali lapvezér, Szemere Miklós esszéje. Szemere azzal a távolról sem új keletű, mégis meglepő kijelentéssel áll elő, hogy a „gentry" 154 Farkas, 1912. 7. Tanulságos észrevenni, hogy a kortárs kritika túlzásnak tartotta a viselkedésszociológiai motívumoknak szentelt figyelmet. „Nekem úgy látszik, hogy a Farkas Geiza által rajzolt társadalmi vázlat a kelleténél nagyobb súlyt helyez a külsőségekre. Ez által az úri rend körvonalai túlságosan kaszinói színezetűek. Mert ha a lényeget abban keressük — amint ezt szerzőnk teszi, — hogy az úri rend a társadalom fegyelmet tartó, szervező gárdája, akkor a külső megjelenésben, életmódban, a kártyázásban, párbajhoz való viszonyban nyilatkozó uraságot túlságosan fontosnak tekintenünk nem szabad. Ez csak esetlegesség, járulék, de emellett rendkívül változó divatnak is nagy mértékben alávetett valami." Mattyasovszky Miklós recenziója MTSZ, 1912. 745. 155 Uo. 28-29.
