Századok – 2003
200 ÉVE SZÜLETETT DEÁK FERENC - Molnár András: Deák Ferenc időszaki követjelentéseiből 1833-1835 1025
1044 MOLNÁR ANDRÁS A szepesi 16 városok folyamodást nyújtottak az országgyűléséhez azeránt, hogy eddigi szabadságaikban megtartatván, Szepes vármegye alá ne vettessenek, sőt az országgyűlésén nékik is ülés és szavazat engedtessék, mely kérelemlevelet .////. alatt7 5 ezennel alázatosan idezárunk. Torontál vármegye által indítvány tétetett azeránt, hogy a katonai véghelyeknek polgári bíróságai törvény által rendeltessenek el, s mi ezen indítványt a közigazsággal és a nemzetnek többszöri országos felírásokban kijelentett kívánságával is egyezőnek látván, azt a Tekintetes Karok és Rendek részéről pártoltuk, minthogy pedig a nevezetes többség ezen indítványt el is fogadta, a törvényjavallatnak kimunkálása egy választmányra bízattatott, mely azonban dolgozását még bé nem fejezte. Az ítélőszékek elrendeléséről készült munkának béfejezése után kerületi ülésben kérdés támasztatott, vajon a törvénykezési munkának melyik osztálya vétessék előbb tanácskozás alá, s a kerületi rendek, figyelemben vévén azt, hogy addig, míg a polgári törvények javallatiban némely főbb pontok elhatározva nem lesznek, a törvénykezés rendéről célarányos intézeteket tenni nem lehet, nevezetes többséggel a polgári törvények javallatit rendelték felveendőknek, s azoknak vizsgálgatásába már belé is ereszkedtek. Az előleges sérelmek eránti felírásra nézve a két tábla között csakugyan megkészült az egyezség, és a felírás úgy, amint azt 5./. alatt7 6 alázatosan idezáijuk, Őfelségének fel is küldetett. A Bars vármegyei követ kijelentésének következésében folyó esztendei január 3-án költ királyi rescriptumra javallott felírástól a karok és rendek többsége elállott, de minden lehető bal következések meggátlása végett a 6./. alatt77 idemellékelt izenetben némely nyilvános óvások jelentettek ki, melyeket a méltóságos főrendek, minthogy ők az aggodalmat sem osztották, szükségeseknek nem látták, de a karok és rendek azoktól el nem állván, az óvásokhoz való ragaszkodás mind a naplókönyvben, mind az országos irományok közé tartozó izenetekben nyilván kijelentetett és ismételtetett. A harmadik felírási javallat, mely a január 3-án kiadott másik királyi rescriptumra készült, minthogy annak 7. pontja eránt a két tábla között míg egyezség nincsen, most is tanácskozás alatt vagyon. A Buda és Pest közötti hídnak tárgyában bémutatta már jelentését az országos választmány, mely jelentést ÍJ. alatt7 8 ezennel alázatosan idezárunk. Nem kételkednénk ugyan a Tekintetes Karok és Rendek kegyes helybehagyását biztosan reménylve a választmánynak javallatit elfogadni, mert azokban éppen semmit nem találunk, ami törvényeink lelkével ellenkeznék. Ugyanis a 2. pont alatti vámfizetés érdemel legnagyobb figyelmet, de az is csak ezen egy hídra szorított teher gyanánt javalltatik, mely éppen nem örökös, hanem csak meghatározott ideig tartó leend, melynek mind mennyisége, mind határideje a törvényhozás által lesz elrendelve, és így ez az országgyűlésén máskor is bizonyos mennyiségben és bizonyos időre ajánltatni szokott közsegedelmektől éppen nem különbözik, sőt ezen 75 A szepesi városok folyamodása az országgyűléshez. (Nyomtatvány, 13 p.) 76 Felirati javaslat az előleges tárgyak és a magyar nyelv iránt. (Ogy. nyomt. No. 35.) 77 Az alsótábla 7. üzenete a főrendekhez az 1834. január 3-i királyi leirat nyomán. 78 A pesti híd tárgyához összeült országos kiküldöttség jegyzőkönyve (Ogy. nyomt. No. 34.)