Századok – 2003

200 ÉVE SZÜLETETT DEÁK FERENC - Molnár András: Deák Ferenc időszaki követjelentéseiből 1833-1835 1025

1036 MOLNÁR ANDRÁS hogy ezen rendelkezés Őfelségének királyi helybenhagyását is megnyerendi, s kö­telező törvénnyé válik. Nem csekély kihatása lesz ezen törvénycikkelynek az egész országra nézve, de ha már utasításunkat e tárgyban kivívnunk a vélünk ellenkező nevezetes többség lehetetlenné tette, meg fogják a Tekintetes Karok és Rendek engedni, hogy azeránt, ami e törvényből következhetik, s azeránt, amivel az e­redhető kárt talán meggátolni lehetne, alázatos véleményünket előadni bátrak vagyunk. Hazánk elnyomott kereskedése számtalan gátokkal küszködve sínlődik, hi­telünk emiatt ingadozó; a törvény ellenére megzavart és azóta el nem határozott pénzbeli viszonyaink bizonytalanok, a folyamatban lévő papirospénznek értéke is a mült idők keserű bizonyítása szerint könnyen változható, s ezen okok miatt a kamatra kiadott tőkepénzek ritkán vannak teljes bátorságban, a kereskedés pedig gyakran sem hasznot, sem biztosságot nem ígér, az tehát, ki ez ideig hazánkban pénzét legalább valamelyes biztossággal kívánta használni, fekvő javak vásárlása által igyekezett célt érni, noha eddigi állásunkban valóságos biztosságot ott is ritkán talált. Ugyanis az a vevő, ki örök bévallás mellett nemesi birtokot vásárlott, habár előintés által figyelmeztette is az eladónak nemzetségét, s a vételbéli sum­mát heányosság nélkül lefizetvén, a jószágot általvette, habár tiszta lélekkel és egyenes szándékkal teljesítette is mindazt, amit a törvény e részben rendel, noha tulajdont, éspedig örök tulajdont vásárlott, valóságos tulajdonnak és kétségtelen öröknek mégsem tekintheti vett birtokát, mert ha az idő környülállásai úgy vál­toznak, hogy azon summát, mely a megvételkor nem csekélynek, sőt a vett jó­szághoz képest talán nagynak is tekintetett, a folyamatban lévő pénznek szapo­rodása miatt a jószág becse meghaladja, fellép az eladónak örököse, s éppen akkor, midőn a vevő vagy maradéki legtöbb hasznot látnának a bizonytalan remények fejében kockáztatott vásárlásból, törvény útján fosztja meg azokat vett javaiktól, s csak a vétel sommáját, melyet az eladás óta talán tetemes nyereséggel használ­hatott, fizeti vissza, s így kétszeresen nyerekedik, holott annak, ki drágán vásár­lott, ha a folyamatban lévő pénznek kevesedése miatt a birtoknak becse alább­szállott is, hatalmában többé nincsen a vett jószágot visszaadni, s érte adott pénzét visszakívánni. De ha az eladónak örökösi nem háborgatják is a vásárlót, egy több század előtti adománylevél és béiktatás mellett valamely más nemzetség formál­hat követelést, vagy gyökeres jussokat, vagy régi örökösödést kereshet, sőt gyakran a királyi fiscus41 — gyakran annak világos, vagy rejtett jussával egy adományt nyerő — kezdi el perét, s a legjobb lelkű vásárló önvétke nélkül elesik jószágától; egyszóval kevés hazánkban az olyan birtok, melynek tulajdonosa minden részről tökéletesen biztosítva, teljes megnyugvással használhatja örökjét. A nemesi tulajdonnak ennyire habozó bizonytalanságában csak az tartotta még valamennyire fenn annak becsét, hogy a venni akaró nemigen válogathatott, és csaknem egyedül a nemesi birtok vásárlására volt szorítva, mert a városi birtok hazánk kiterjedéséhez képest csak felette csekély, a jobbágytelkek használhatása pedig ez ideig általjában szabad eladásnak tárgya nem vala, de most ezen szabad eladás megállapításával az új törvény egy majdnem egészen új nemét állította fel a birtoknak, mely hazánk minden részeiben elterjed, s mennyiségével az úri hasz-41 Itt: királyi kincstár.

Next

/
Thumbnails
Contents