Századok – 2002

Történeti irodalom - Fischer Ferenc: „Dél-Amerika poroszai” Németország és Chile katonai-tengerészeti kapcsolatai (1885–1931) (Ism.: Réti Balázs) IV/973

974 TÖRTÉNETI IRODALOM szűnt. Anglia továbbra is megőrizte a gazdaságban kivívott első helyét, de a dinamikus német előretörés folyamatosan csökkentette a szigetország részesedését a külkereskedelemben. Az eddig feltáratlan német levéltári források kiértékelése eredményeként e fejezet legérdekesebb mondanivalója az Egyesült Államok szerepének értékelése. A nagy északi hatalom éppen a 20. század első éveiben kezdte megvetni a lábát Dél-Amerika mérsékelt éghajlatú övezetében, ezért a német gazdasági befolyás számára a legnagyobb kihívást nem a visszaszoruló brit és francia, hanem a fiatalos lendülettel dél felé terjeszkedő észak-amerikai tőke jelentette. A könyv rámutat e rivalizálás nyilvánvaló jeleire, majd bemutatja, hogy a német katonai szakértők és a santiagói német követek mennyire tisztában voltak az amerikai térnyerés veszélyeivel. A második fejezet a „germanofil" chilei katonai misszióknak a dél-amerikai hadseregek fejlődésére gyakorolt hatását tárgyalja. A századfordulótól kezdve több latin-amerikai ország hívott német katonai missziókat, hogy hadseregeiket modernizálják. A már említett Körner-féle misszión kívül Argentínába, Bolíviába és Paraguayba érkeztek német tisztek a szükséges katonai reformok végrehajtására. A porosz katonai szellem azonban nem csak e négy országban ért el eredményeket az első világháborút megelőző időszakban. A sikeresen „poroszosított" chilei hadsereg nyolc latinamerikai országba küldött katonatiszteket, akik így közvetett módon — „via chilena" — erősítették Németország militarista befolyását a földrészen. Az európai nagyhatalmak mindenek előtt az úgynevezett ABC+U országokban (Argentína, Brazília, Chile és Uruguay) birtokoltak döntő pozíciókat, míg Washington befolyása az amerikai Mediterráneum (Karib-tenger) irányából hatolt dél felé. Az amerikai expanzió lefékezésében szerepet szántak a chilei hadsereg által kiküldött katonai instruktoroknak, akik a porosz modell meghonosítása mellett a német hadiipar számára biztosítottak jelentős értékű megrendeléseket. A chilei katonai missziók emellett elősegítették a németbarát szimpátia kialakulását az Egyenlítőhöz közeli országokban, így Ecuadorban, Kolumbiában gyakran kihasználva a „furkósbot-politika" nyomán felizzó USA-ellenes szenvedélyeket. A fejezet különösen sokat foglalkozik Kolumbia példájával, hiszen ez az ország a panamai provincia elszakításával különösen sokat szenvedett az észak-amerikai térnyerés miatt. Érthető, hogy a chilei katonatisztek sikerrel tevékenykedtek Bogota hadseregének megszervezésében, sőt néhány német katonai szakértőnek még a két világháború között is komoly szerep jutott a kolumbiai légiforgalom fejlesztésében. Fischer Ferenc bírálja F T. Epstein ugyan 1941-ben íródott, de még napjainkban is gyakran hivatkozott müvét: European Military Influence in Latin America. Manuscript. Library of Congress. Washington,1941, amely a német katonai befolyás mértékét igyekezett behatárolni a szubkontinensen. A szerző szerint az Epstein által kidolgozott országbesorolás alapvetően csökkentette a német katonai pozíciók valós nagyságát, mivel nem vette figyelembe Chile „tanítómesteri" hatékony közvetítői szerepét, vagyis a Santiagóból kiküldött tisztek közvetetten Németország befolyását növelő tevékenységét. A harmadik fejezet témája a brit, a német és az amerikai haditengerészet versengése a chilei hadihajó-megrendelésekért. Nem csupán a megrendelések elnyerésével járó anyagi haszon lebegett a három nagyhatalom előtt, hanem a latin-amerikai ország flottájának jövőbeni befolyásolása, amely a chilei tengerésztisztek továbbképzésében, valamint a hajóhad felszereléséhez és működtetéséhez szükséges további megrendeléseken keresztül valósulhatott meg. Santiago két dreadnought típusú csatahajó, hat romboló és két tengeralattjáró megépítésére írt ki pályázatot 1910-11-ben. A szerző végig követi a három tengeri hatalom között a megrendelések elnyeréséért kirobbanó küzdelmet. E versengésben egyértelműen Nagy-Britannia tűnt az igazi esélyesnek, hiszen a szigetország gyakorlatilag száz esztendeje a chilei flotta kizárólagos ellátója volt, ráadásul a haditengerészet vezetése hosszú ideje angolbarátnak bizonyult. A brit orientáció megtörésére a császári Németország számos kísérletet tett, de végül mindegyik kudarcba fulladt. Az angol cégek megnyerték a két chilei csatahajóra kiírt pályázatot, és az építkezés britanniai gyárakban indult meg. Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy a Chilének szánt Almirante Latorre csatahajót Anglia a háború kitörésekor félkész állapotban lefoglalta és Canada néven a saját flottájába sorolta. A hajó végül csak 1920-ban kerülhetett eredeti tulajdonosához, a chilei haditengerészethez. A másik egység még ilyen szerencsésnek sem mondható, ugyanis miután az angolok 1914-ben lefoglalták, repülőgép-hordozóvá alakították át, és Eagle néven véglegesen a Royal Navy állományába sorolták. A chilei haditengerészet befolyásolásáért vívott hatalmi vetélkedésben Berlin alulmaradt. A kudarcot súlyosbította, hogy az Egyesült Államok legalább két tengeralattjáró megépítésének a jogát megszerezte, majd 1912-ben a chilei partvédelmi tüzérség kiépítését is biztosította magának. Bár — a korabeli német források szerint — az Egyesült Államok népszerűtlen volt az Andok lábánál