Századok – 2002

Történeti irodalom - Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában I. (Ism.: -Turbuly Éva) IV/966

967 TÖRTÉNETI IRODALOM Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében I. Magyar és latin nyelvű vallomások (1767) Sopron, 1998., Tirnitz József: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében II. Német nyelvű vallomások (1767) Sopron, 1999.). Mivel Magyarországon viszonylag ritkák a német nyelvű forrásközlések, e kötet nyelvészeti szempontból is érdeklődésre tarthat számot. Néhány szót a kérdőpontok történeti értékéről: Az úrbérrendezés fontos fázisaként kérdőbiztosok szálltak ki azokba a helységekbe, amelyekben úrbéres lakosság élt és a központilag meghatározott kérdésekre a községek elöljárói válaszoltak. Olyan azonos szempontok szerinti „pillanatfelvétel" készült az ország egész területéről, amely korábban nem tapasztalt részletességgel mutatta be az úrbéres népesség életét, az egyes községek természeti viszopyait, hasznait és kárait, a piacközpontokat és vonzáskörzeteket, az esetleges, földművelésen túllépő jövedelemforrásokat, mint például a fuvarozás, iparűzés, halászat, bányászat. A források egy időponthoz köthetően mutatják be a paraszti világot, a természeti adottságok és az élő szokásjog leírása azonban gyakran évszázados sajátosságokat, tradíciókat rögzített. A kérdőpontok először kérdezték meg az úrbéres parasztságot sorsáról, földesuraihoz fűződő viszonyáról, megélhetésének forrásairól. Korábban hasonlóra csak peres eljárások során kerülhetett sor. Az adóösszeírásokkal ellentétben a válaszadóknak nem állt érdekében a hamis vallomás, ami az eskü mellett emeli a válaszok valós információtartalmát. A kérdőpontokat rendkívül körültekintően állították össze, rákérdezve az úrbéres viszony minden apró részletére. Az első három arra irányult, miként teljesítették úrbéres kötelezettségeiket földesuruk felé, volt-e urbáriumuk, vagy contractusuk. Ha igen, mióta, illetve azt megelőzően hogyan szolgáltak? A 4. kérdőpont a haszonvételek és károk számbavételére szolgált. Ezen belül 19 alkérdés adott támpontokat a haszonvételek és hét a károk részletezésére. Rákérdeztek a földek minőségére: Hány ökörrel szántanak, hány nyomásban gazdálkodnak, trágyáznak-e, ha igen hányszor, kaszálnak-e sarjút, hova járnak vásárra. Van-e a határukban erdő, terem-e benne makk, van-e szőlőhegyük, adnak-e tizedet, milyen gyümölcsöskerteket művelnek, van-e szomszédságukban manufaktúra, fábrika, malom, bírnak-e saját haszonvételekkel. A károk felsorolásánál rákérdeztek az árvízre, belvízre, a rétek, malmok, fa, nád hiányára. Az 5. kérdés alatt az egy telekhez tartozó szántóföld és rét nagyságáról és minőségéről kellett nyilatkozni. A legnagyobb forráskritikával az erre adott válaszokat kell kezelni, részben a terhek csökkentésének szándéka, részben a mértékegységek eltérő értelmezése miatt. A hatodik kérdés a robot nagyságára és formájára, a hetedik a természetbeni és pénzbeli szolgáltatások számbavételére irányult, külön rákérdezve az ajándék és a kilenced létére. A 8. pont a puszta jobbágytelkeket vette számba, a 9. pedig az örökös jobbágyság mértékének sokak által vizsgált kérdéséhez szolgáltat adatokat az örökös és szabadmenetelű jobbágyok számbavételével. A válaszok után szerepel a felvallók és a kérdező biztosok neve, aláírása, keresztje, vagy pecsétje, amely az írni-olvasni tudás korabeli mértékére ad messzemenő támpontokat. A forrás alkalmas tehát az írni-olvasni tudás vizsgálatára is, amelyet Benda Kálmán és Tóth István György is hasznosított a 70-es, illetve a 90-es években. A fenti rövid összefoglaló kellően bizonyítja talán a kérdőpontokra adott válaszok forrásértékét, a paraszti és bizonyos mértékig a nemesi társadalomtörténet, a művelődéstörténet, település-és helytörténet, a néprajz, nyelvészet és más tudományágak kutatói számára. Ezért is remélhető, hogy feldolgozásuk és kiadásuk az eddigieknél nagyobb lépésekben halad majd előre. Ahogy Udvari István írta: Csak remélni lehet, hogy egyszer — néhány megszállott történész és levéltáros fel nem becsülhető munkája eredményeként — elkészül a korabeli Magyarország investigatióinak teljes kiadása (Takács-Udvari-1995. 3.). Egy ilyen vállalkozás megvalósításának nemzeti, tudományos és társadalmi értéke felbecsülhetetlen lenne - írja. És lehetővé tenné — teszi hozzá a recenzens — az ország különböző tájainak sokirányú összehasonlítását. A megjelent kötetekben való tallózás is feltárja, milyen különbségek voltak a nagy uradalmakhoz tartozó úrbéres falvak, a mezővárosok és a több kisebb birtokossal rendelkező falvak szolgáltatásai között, a földrajzi és klimatikus adottságok mennyire más haszonvételek, mellékjövedelmek lehetőségét biztosították a zempléni vagy soproni jobbágyok számára. Zala esetében a megjelentetést az is indokolja, hogy míg a késő-középkori vármegye közigazgatás-története, művelődéstörténetének bizonyos vonatkozásai jól feltártak, néhány községtörténettől, valamint a szerző és Simonffy Emil egy-egy tanulmányától eltekintve (Simonffy Emil: A Mária Terézia-féle úrbérendezés az alsólendvai-lenti Esterházy-uradalomban = Rácz István szerk.: Parasztság és magyarság. Tanulmányok Szabó István történetíró születésének 80. évfordulója tiszteletére. 35-46. Debrecen, 1989. és Horváth Zita: A tapolcai járás úrbéres viszo-