Századok – 2002

Történeti irodalom - Ottomans Hungarians and Habsburgs in Central Europe (Ism.: Ivanics Mária) IV/963

965 TÖRTÉNETI IRODALOM Hegyi Klára The Ottoman Network of Fortresses in Hungary (163-193. p.) az 1543-1620 közötti timár defterek és zsoldfizetési listák elemzésével rekonstruálta az oszmán várak védelmi rendszerét. A mellékelt térképről kitűnik, hogy ez a végvári láncolat a folyókra támaszkodott, s elsősorban a dunai viziutat, a török sereg felvonulási és logisztikai útvonalát védte, valamint a hódoltság legfontosabb városát Budát fogta védgyűrűbe. A szakirodalomban elterjedt vélekedéssel szemben, miszerint a törökök nem építettek, legfeljebb átépítettek várakat, a szerző rámutatott arra, hogy a Balaton déli partján, a Duna mentén illetve a Tiszántúlon az erdélyi védvonal felállításakor, több, igaz kisebb palánkvárat emeltek. A Budai (1541-1688) és a Temesvári vilájet (1552-1716) váraiban a fenti időszak alatt állomásoztatott katonaság összetételéről és létszámáról a függelékben közölt adatok biztos támpontot adnak arra nézve, mely évben milyen nagyságú várkatonasággal kell számolni a hódoltságban. Ágoston Gábor The Cost of the Ottoman Fortress-System in Hungary in the Sixteenth and Seventeenth Centuries (195-228. p.) az oszmán védelmi rendszer fenntartási költségeit vette komplex vizsgálat alá. Az elemzéseket vilájet-szinten végezte el, megállapítva az egyes vilájetek váraiban lévő katonaság összesített létszámát és ellátmányukat. A kezdeti, átmeneti időszakot leszámítva a török kincstári jövedelmek a budai vilájetben már az 1560-as évektől, a többi vilájetben pedig a drinápolyi béke után erőteljes növekedést mutattak. Ez részint az újabb hódításokkal, részint pedig az adókivetés módjának megváltozásával állt összefüggésben. A hosszabb békeperiódus jótékony hatása is hozzájárult ahhoz, hogy a 80-as évekre a török kincstár képes volt a helyi bevételekből fizetni a várkatonaságot. A várak fenntartási költségeit különadókkal és várépítési munkákra kirendelt parasztok ingyenmunkájával oldották meg, míg a deficittel záródó években a hiányzó öszszegeket a Balkánról származó jövedelmekből egészítették ki. A hódoltság pénzügyi egyensúlya csak rövid ideig állt fenn. A tizenöt éves háborúban felborult, s többé nem lehetett helyreállítani. A török adóztatás hatékonyságát el nem érő Habsburg pénzügyi közigazgatás még ennyi időre sem lélegezhetett fel, mindvégig jelentős hiánnyal küszködött. Fodor Pál Making a Living on the Frontiers: Volunteers in the Sixteenth-Century Ottoman Army (229-263. p.) című tanulmányában a török katonaság forrásokból alig megfogható rétegére, a határszéleken megjelenő önkéntesek seregére vonatkozó kutatásait tette közzé. A zsákmány, valamint a hadjáratokon mutatott vitézség révén szerezhető szolgálati birtok reményében tömegesen csatlakoztak önkéntesek a szandzsákbégek, beglerbégek kíséretéhez. Az irreguláris elemek a társadalom különféle rétegeiből származtak. Megtalálhatók voltak közöttük a harcképtelen timár-birtokosok fiai, az időlegesen birtokukat vesztett (mázul) szpáhik illetve fiaik, várkatonák szolgái és mázul várkatonák, janicsárok fiai, rokonai és mázul janicsárok, ráják és különféle félkatonai szervezetek tagjai, valamint a beglerbégek, szandzsákbégek és szpáhik kíséretének tagjai. Az 1575-ös kerelőszentpáli csata után javadalombirtokra felterjesztettek névsorát tartalmazó derfterekből a szerző arra a megállapításra jutott, hogy a török reguláris csapatokhoz csapódó önkéntesek húsz százalékkal emelhették meg a tényleges haderő létszámát. Dávid Géza An Ottoman Military Career on the Hungarian Borders: Kasim Voyvoda, Bey, and Pasha (265-297. p.) az oszmán forrásokban szétszórt adatokból bontotta ki egy középszintű oszmán vezető életrajzát, aki három évtizeden keresztül a hódoltság különböző posztjain szolgált. A horvát százmazású Kászim a szendrői szandzsákbég kíséretében tűnt fel a Magyarországért folyó harcokban. Buda elfoglalása előtt többször is közvetített Szapolyai János és a szultán között. Szolgálataiért néhány falut kapott, melyet mindkét fél részéről öröktulajdonként ismertek el. 1541-ben az elsőként megalakult mohácsi szandzsák élére került. Helyismerete és a magyar viszonyokban való jártassága alapján többször is megbízták egy-egy újonnan meghódított szandzsák vagy vilájet megszervezésével. Karrierjének csúcspontját a temesvári beglerbégség után elnyert budai beglerbégi hivatal megszerzése jelentette 1557-ben. Kászim vojvoda, bég majd pasa életpályája nem volt töretlen, többször áthelyezték, mégis a hódoltságban nem egyedülálló példája azt mutatja, hogy a törökök, ha gyakran is váltogatták a vilajetek élén álló katonai vezetőket, azokat egy földrajzi régión belül mozgatták a 16. században. A kötet végén található válogatott bibliográfia (299-314. p.), mely a magyar történészek által magyar, angol, francia, olasz, német és török nyelven írt, a hódoltságra és az azt körülvevő határvidék történetére vonatkozó legfontosabb munkákat tartalmazza, részletes tájékoztatást ad a Magyarországon folyó kutatásokról. A különböző nyelvű helynevek közötti eligazodást jól megszerkesztett, utalásokkal ellátott mutató könnyíti meg. Ivanics Mária