Századok – 2002
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Kossuth Lajos egy ismeretlen napló tükrében. Hiúság megszállottja vagy emberarcú Robespierre? IV/881
KOSSUTH LAJOS EGY ISMERETLEN NAPLÓ TÜKRÉBEN 903 vidd azon pontra a nemzetet, melyről e jövőnek nem lehet mestere."7 4 Kossuth úgy azonosult a nemzettel, hogy egyben ő volt a nemzet képviselője. Dorgálta a nemzetet, de nagysága előtt leborult. És a nemzet magára talált Kossuthban - a nemzeti önkép és kép megjelenítésének valóságában. Hiszen a politizáló közvélemény kialakítói, ha egyetértettek Kossuthtal, akkor mögéje sorakoztak, és természetesen akkor is, ha csak a felelősséget akarták ráhárítani. Az ellenforradalom körözőlevelei is Kossuth vezérségét és mindenhatóságát sulykolták a magyar közvéleménybe. Egyén és nemzet egysége jellegzetes XIX. századi értelmiségi álom is egyben. Jules Michelet, a kor nagy francia történetírója vesszőparipája a néppel való azonosság. De csak hívei vették komolyan. Amikor a párizsi júniusi felkelés során a munkások barikádot emeltek az ablaka alatt, hiába próbálta őket néhány diák rávenni, hogy máshol tegyék ezt, mert itt lakik Michelet, a válasz csak ennyi volt: „Ki az a Michelet?"75 Kossuth nevét nem is nagyon írta le Michelet a magyar forradalomról készített jegyzeteiben. A bonapartizmus térhódítása és a féltékenység egyaránt visszatarthatta attól, hogy Kossuth-tal példálózzék. A néppel való azonosulás Kossuthnak sikerült. Talán azért is, mert nem akart Robespierre lenni. 1849. szeptemberében Vidinben, a száműzetésben — amikor az árulás mítoszának fegyverével kellett élnie — már úgy látta, hogy „a belső árulás" ellen nem tudott fellépni: „Talán, ha Robespierre lettem volna. De ez lenni nem tudtam, nem akartam, s mondhatni szerencsétlenségemben is emel a gondolat, hogy kezem vértől mocsoktalan."76 Önmagának is ellentmondott volna, ha a Megvesztegethetetlen örökébe akart volna lépni. Hiszen már 1832-ben, amikor Zemplén megye közgyűlésében a sajtószabadságról tartott beszédet, keményen kifakadt: „Ama bőszült fenevad, kinek átkozott legyen mennyen földön emlékezete, Robespierre embervér özönétől párolgó kezébe ragadván egy eltévelyedett népes nemzet kormányát, mindenek előtt eltörlé a sajtónak, s általa a véleménynek szabadságát."77 Kossuth valójában riogatott a jakobinus terrorral. A jakobinusok szerepét vállalni akaró radikálisokkal együtt működött, de eltávolodott tőlük, ha célszerűnek tartotta. Madarász József, a harcos radikális, büszke is volt rá, hogy Kossuth így nyilatkozott róla: „Ilyennek képzelem Marat-t. Mintha látnám, mikor ki fogja kiáltani: »nyaktilót a József-piacra«."7 8 Július 11-i nagy beszédében miután azt hangsúlyozta, hogy számára a francia nemzetet, „a szabadság személyesítője [...] az óvilágban", és ezért iránta „a legnagyobb rokonszenvvel" viseltetik, de egyben „tanulság nekünk Franciaország arra, miképp nem minden láz szabadság érdekében történik, és hogy egy nemzet midőn a szabadság kivívására törekedik, legkönnyebben jut a szolgaság jármába az által, ha túl hág a korlátokon".7 9 Ez a kemény ítélet egyszerre szólt az 1789-i és 1848-i Franciaországnak, de Magyarországnak is. Már-már girondistának nevezhetnénk Kossuthot, ha ezt a megnevezést a békepártiak nem sajátították volna ki maguknak. Mészáros Lázár hadügyminisz-74 Kossuth Lajos. Szerk. Pajkossy Gábor, Bp. 1998. 144. 75 Mitzman: Michelet, 175. 76 Kossuth Lajos: írások és beszédek 1848-1849-ből. Szerk. Katona Tamás. Bp. 1994. 524. 77 Barta István: A fiatal Kossuth. Bp. 1966. 142. 78 Madarász József: Emlékiratai 1831-1881. Bp. 1883. 58. 79 KLÖM, XII. 436.
