Századok – 2002
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Kossuth Lajos egy ismeretlen napló tükrében. Hiúság megszállottja vagy emberarcú Robespierre? IV/881
892 MISKOLCZY AMBRUS csapást mérni. Aztán elborult a láthatára, amikor úgy érezhette, az osztrák birodalmi vezetéssel való megegyezéshez már ez is kevés. Mikor Széchenyi így őrlődött, a képviselőházban a hadsereg kiegészítésének mikéntjét szabályozni hivatott törvényről vitatkoztak. Ezt már augusztus elején tárgyalni kellett volna, de Batthyány halogatta, mert abban bízott, hiába győzött az osztrák sereg Itáliában, a németországi fejlemények — mint jeleztük — új távlatokat kínálhatnak. Csakhogy hamar kiderült, hogy Ausztria nem fogadja el a német egységet. Augusztus 6-án ugyan az osztrák hadseregben kitűzték a német nemzeti szalagokat, és ettől a naptól sokan, a magyarok közül is, valósággal csodát vártak,3 1 ami elmaradt, mert másnap múlva a bécsi hadügyminiszter parancsára már le is vették. Ez egyértelműen jelezte a Habsburg Birodalom egységéhez való ragaszkodást. És jelezte a veszélyt. Mert a magyar hadügyminiszter a közös hadseregnek a Magyarországon állomásozó része fölött rendelkezett ugyan, de a tisztikar jelentős része császárhű volt, állományuk jelentős része sem volt magyar, ill. magyarországi. Ezért igyekezett a magyar kormány a Magyarországon kiállított sorezredeket haza hozni, mely erőfeszítést csak egy-két esetben kísérte siker, tömeges haza hozataluk pedig a birodalmi vezetésben a magyarellenességet erősítette volna. Mészáros Lázár hadügyminiszter olyan törvényjavaslatot pártolt, amely az eddigi sorezredek kiegészítését írta volna elő. Az országgyűlési bizottmány viszont ettől eltérően az újoncok kisebb részét fordította volna a meglévő sorezredek kiegészítésére, nagyobb hányadát viszont a magyar kormányzat kizárólagos rendelkezése alatt álló honvédség létszámának gyarapítására fordította volna, és még annak a vágyának is hangot adott, hogy ha a körülmények lehetővé teszik, akkor még a meglévő sorezredeket is „magyar lábra" állítják, tehát ezek mái- nem a közös „császári-királyi" hadsereg egységei lesznek, hanem egyértelműen a királyi, azaz a nemzeti hadsereget alkotják. A magyar kormányt és az országgyűlést is megosztotta a kérdés. A mérvadó erők megint szembe kerültek. Kossuth a radikálisabb nemzeti álláspontot képviselte. Jellemző Gyulayra, miután Kossuthot — mint láttuk — oly élesen elmarasztalta, Mészárost is bírálgatta, álláspontját fekete-sárgának tartva. Pálffy Jánost dicsérte, mert nyílt ülésen a hadsereg magyar lábra állítását követelte, és így „a radical párttal, a jó ügy mellett szólott". Láttuk, Gyulay korábban Kossuthot azért szidta, mert ezen igénynek magán körben adott hangot! Tehát korántsem olyan provokatívan járt el, mint Pálffy, aki mindenkire rálicitálva, csak olajat öntött a tűzre.32 Azt nem is jegyezte fel Gyulay, hogy Kossuth olyan kompromiszszumos javaslattal állt elő, amely a kormány egységét biztosította.3 3 Lehet, nem is tudta, mi történt a kulisszák mögött. De azt hallotta, hogy Kossuth mit mondott, miként fejtegette, hogy majd az önálló magyar hadsereg „lesz az ausztriai ház fennállásának legbiztosabb támasza", „és most az egyességet, minden erőnek egyesítését meg kell kísérteni". Kossuth azt sem titkolta el, hogy a sajtó a kelletténél többet fecseg, és hogy a képviselők is értsenek a szóból, külön hangsúlyozta, hogy „a múlt századok kormányainak bűnei éretlenné tették ezen nemzetet any-31 Hajnal István: A Batthyány-kormány külpolitikája. Szerk. Urbán Aladár. Bp. 1987. 161. 32 Varga János: Az országgyűlés szerepe a honvédelem megalapozásában. A magyar országygyűlés 1848/49-ben.Szerk. Szabad György. [Bp. 1998.] 137. 33 Urbán: Batthyány, 544.