Századok – 2002

Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Kossuth Lajos egy ismeretlen napló tükrében. Hiúság megszállottja vagy emberarcú Robespierre? IV/881

890 MISKOLCZY AMBRUS telem nélkül való oppozíciónak, mely még addig nem fejlett oda, hogy pártolni lehessen."2

9 Ügy tűnik, Gyulay Lajos naplójában ellenzékibb volt, mint a nyilvánosság előtt, akár családi körben. Hiszen, mint naplójában írta: „A közgyűléseknek élénkségét, minden időben, az ellenzék adta, velők van a publica opinio, de ha nem tudnak beszélni mint most az eset, az az ők szerencsétlensége. Ez az oka hogy nem hallunk elragadó szónoklatokat, legfellebb mikor a pénzügyminiszter Kossuth szól, ki még mindég túl csapongó a haladási kérdésekben, 's kinek szónoki tehetségét nem hiszem hogy Demosthenes is felül múlta volna. - Kossuth ki tudja belőlünk facsarni az utolsó fillérünket szónoklata által, mikor a haza veszélyét elétüntetve, meg rázza a honfi kebleket. Áldozatra kész magyar szívek! Adja az Isten, hogy eredménye legyen magatokat anyagilag és szellemileg megrovó készségtöknek mely szerint vagyonotokat és éltetüket elszántan letettétek haza oltárára!" Érdekes, egyetlen szónoki fordulatot sem jegyzett fel tőle. A veszély tudatosítása hatott. Viszont a veszélytudat fordította megint szembe Kossuthtal, akit augusztus derekán már — mondjuk így — jobbról bírált. Pedig augusztus elején már kormánypárti lett. Egyszerre bízott a német egységben, Ausztria Németországhoz való csatlakozásában, és borongott valamiféle általános háború fenyegető közelsége miatt. Pontosabban, háborúra készült maga is. Augusztus 10-én, miután belefáradt abba, hogy ő elnökösködött azon értekezleten, amelyre Kossuth hívta össze az erdélyi követeket az adó kérdésének ügyében, már az országgyűlés feloszlatását tartotta célszerűnek, mert: „Bizony nem ideje most a belső vetélkedésnek, mikor a haza veszélyben forog - jobb volna mindenkinek puskát ragadni, és Ország gyűlését széljel oszlatni pénz és hadügyet adót és Erdély Uniója tárgyát bevégezve." Augusztus 14-én Kossuthot éppen azért bírálta, amiért korábban dicsérte. Éspedig a német szövetség igenelése miatt. Ezzel viszont — kesereg a naplóíró — „a bécsi Minisztériumot ellenünk rettenetesen fel haragította. Isten tudja mi lesz belőlünk! - Legjobb félre vonultságban élni, és világ dolgairól mit sem tudni, mert még nem jött el a magyarok arany ideje. Magunkban van a fene, mely rágja nemzetünket." Miközben imigyen kesergett Gyulay Lajos a pénzügyminiszter radikalizmusa miatt, még fokozottabban őrlődött — a maga csendes módján — univerzalizmus és partikularizmus igénye között. És éppen ez, ami páratlan dinamikát kölcsönöz ennek a naplónak. írónk igenelte az általános békét, elfogadta a gondolatot, hogy a nemzetek felolvadnak az emberiség nagy egységében, de addig a magyar önfenntartás követelményét tartotta követendőnek. Augusztus 11-én így fakadt ki: „A szerbek, rácok, horvátok, szászok ellenségesen léptek fel magyarok ellen, Bécsből a reakció embereitől pártolva, legnagyobb merészségeket követnek el alkotmányunk ellenében. Naponta várjuk hírét, egy döntő ütközetnek, mellyel talán helyre fog állni a várt belső béke. Nem volt magyarnak soha nagyobb ellensége mint a német, az dolgozik most is, titokban ellenünk. Jó volna egészen meg válni tőle, és az is lesz a vége, ha megszűnik lenni az Osztrák birodalom, mely lepergett már is, úgy látszik. E földöt Isten nem azért teremtette úgy látszik - hogy ez, a béke Paradicsoma legyen, Nagy harcnak küszöbén állunk most, mely a nemzeti-29

Arhivele Statului, Cluj.Napoca, Arhiva Gyulay-Kuun. 280. fasc. 488.