Századok – 2002
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Kossuth Lajos egy ismeretlen napló tükrében. Hiúság megszállottja vagy emberarcú Robespierre? IV/881
KOSSUTH LAJOS EGY ISMERETLEN NAPLÓ TÜKRÉBEN 887 Csak a legmegrögzöttebb pecsovicsok mosolyogtak. [...] Ok tapasztalták a lefolyt századok történeteiből, mint lehet egy meghozott törvényt később kijátszani". Egyébként — tudjuk — nem nagyon mosolyogtak. Jósika Samu rögtön felismerte, hogy mi történt. És mint az ellenforradalom nyitányának karmestere járt el, az ő ötlete volt, hogy Jellacic-ot nevezzék ki horvát bánnak. És azon is törte a fejét, hogy Erdélyben miként lehetne kialakítani a reakció hátországát. Ennek esélyeit a radikális ifjak is felismerték, csak rögtönzött javaslataikkal és fontoskodó kormánybírálatukkal nem sokat segítettek. Ezt ismerte fel később Pálffy Albert, rezignált önkritikával élve és az egykori szenvedélyeket szokásos módon gyermeteg idillé stilizálva: „Mindamellett az ifjúság körében keletkezett egy kis oppozíció is az új rendszer ellen. Sokan látva a könnyű szerrel elért sikert, az mondták: hát ha talán egy füst alatt többet is ki lehetett volna vívni! Mi, kik akkor éltünk, tudjuk legjobban, hogy ez az ellenzékeskedés nem bírt a komolyság jellegével. Inkább azt mondtuk: jó lesz ezt az osztrákot egy kicsit ijesztgetni: hadd lássa Bécs, minő pártok is léteznek az alsóbb rétegekben! Akkor majd jobban meggondolja magát s békével tűri az 1848-diki törvényeket, nehogy rá nézve még valami rosszabb is következhessék. E fiatalkori politikának azonban volt egy visszariasztó oldala is. A leghevesebb szóvivők bámulva vették észre, hogy vállalatukat főleg első sorban épen a legmegrögzöttebb pecsovicsok fogadják legkevésbé sem palástolt örömérzettel! Klobuchevich báró [regényhős, ám élethű figura!] oda volt a kéjtől és boldogságtól, ha lefekvés előtt az ellenzéki lapokat végig olvasta. О és társai voltak a legelsők, akik meglátogatták a fiatal szerkesztőket, barátságot és per tu pajtásságot kötöttek velők. Ezek nógatták, biztatták, lelkesítették őket a legmerészebb kirohanásokra: ösztön szerint érezvén, hogy minden túlzás csak az ő malmukra hajtja a vizet." Kínos ügy - mondhatnánk ma is. Meg is cenzűrázta önmagát az emlékező. Ék alakú zárójelbe tesszük azt, amit kéziratából kihúzott, miután feltette a kérdést: „Mi lett az eredménye? A fiatalság gyanúba vette tán e nem várt oldalról érkező szövetséget? Éppen az ellenkező esemény következett be. Tavasz végével fenyegető jelek kezdtenek mutatkozni. Jellachic, Axintye, Stratimirovics és mások seregestül felemelék a fekete sárga színeket és halált esküvének a magyar nemzet fejére. Egyszerre vége volt az oppozíciónak: de nem az ifjúság csapott föl miniszteriális pártnak: hanem a kormány emberei jöttek alá a magosból, azon kijelentéssel, hogy az 1848-diki törvényeket többé fönntartani nem lehet s vagy vissza kell azokat adni, vagy teljességgel kifejteni és kiegészíteni. Ez alapon aztán rögtön vége lett a meddő házi vitának, s nyár közepére ismét zárt csoportban állt együtt a magyarság az osztrák reakció ellenében, mely azt hitte: végre valahára megérkezett a háromszáz esztendő óta lesett pillanat, a magyar államjog s ezzel együtt a nemzetiség végső megsemmisítésére."20 A helyzet persze bonyolultabb volt. Nyár derekára sem alakult ki az egység. Gyulay Lajos naplója is a tanúság erre, és azért is érdekes, mert „irka-firkáiból" 20 Pálffy Albert: A régi Magyarország utolsó éveiben. Bp. 1894. 36., 340., 346-7.; Kézirata: OSZKK, Fol. Hung. 1172-3. 171.
