Századok – 2002

Tanulmányok - Hermann Róbert: Kossuth Lajos fővezérsége IV/823

KOSSUTH LAJOS FŐVEZÉRSÉGE 831 hogy nem csupán Móga javasolta őt e posztra, hanem a többi, magas beosztású tisztek is; s hogy ez utóbbiak ugyanúgy megkapják a tábornoki kinevezést, mint Görgei. Görgei tehát igent mondott, s Kossuth ezek után immáron átadta neki az október 11-én kiállított tábornoki diplomát, s hivatalos formában, írásban is közölte vele kineveztetését.26 Ugyanakkor arra kérte, hogy mielőbb tegye meg intézkedéseit annak érdekében, hogy a Simunich elfogására Guyon ezredes pa­rancsnoksága alatt kiküldendő csapatok minél hamarabb útnak indulhassanak.2 7 November 2-án Kossuth arról írt az OHB-nak, hogy terve szerint „a Duna bal partján Pozsonra, jobb partján a Fertő szomszédságában valamely jó helyre támaszkodva, innen majd Bruck, majd Sopron felé az egyes betöréseknek száguldó csapatokkal útját vágjuk; amonnan a Duna jobb partját fedezzük, s olyanforma detachement [különítmény], aminő most Simonich [sic!] ellen működik, száguldó expedíciókat tegyen. - Én nem nagy csatáktól, hanem gerillaharctól reménylem Magyarország megmentését." Azonban akármilyen tervet is fogadnak el végül, az ország szívét fedezni kell. Mivel pedig a fősereg Pozsonyba vonult vissza, Kos­suth kérte az OHB-t, „hogy a Pozsonyba destinált [rendelt] tartalék sereg orga­nizacionális helyéül méltóztassék Győrt választani", s oda már most két zászló­aljat küldeni.28 Másnapi jelentésében a Bécsből megérkezett Józef Bem tábornok beszámo­lója alapján Bécs elestéről és a lehetséges hadmozdulatokról írt. Bem szerint — írta — a es. kir. csapatok sok oldalról egyszerre fognak támadni. Máris mutatkoz­nak Brucknál kisebb, Bécsújhelynél nagyobb erőkkel. „Bruck felé már mozdulatot rendeltem ellenük, Sopron felé addig nem rendelhetek [kiemelések tőlem - H. R.], még a Simunich-féle expedíciónak vége nem lesz." Levelében tudatta, hogy Si­munich „szökőfélben van", s az üldözést az éjszakai eső is nehezíti.29 Azaz, hiába nevezett ki Kossuth november l-jén fővezért, ez október 30-i levelében foglaltak szerint személyesen rendelkezett a hadmozdulatokról. Az új fővezér pedig mindezt akceptálta. Görgei fővezéri iratai Kossuth ottléte alatt többnyire adminisztratív intézkedésekből, illetve a határvédelemmel kapcso­latos utasításokból állnak; de, mint Kossuth idézett soraiból kitűnik, ezek egy részét is az elnök kezdeményezte. Guyon seregével Görgei egészen november 4-éig nem diszponált; aznap pedig már kiderült, hogy Guyon aligha érheti utol Simu­nichot.3 0 A Kossuth-Görgei-levelezés ekkori darabjai is árulkodnak erről a szívé­lyes egyetértésről, s arról, hogy Kossuth megosztotta stratégiai ötleteit az új fő­vezérrel.31 November 5-én Kossuth beszámolt a Simunich elleni hadművelet kudarcá­ról, szidta Ordódy Kálmán őrnagyot, Beniczky Lajos és Jeszenák János kormány­biztost, valamint magát Guyont is, „kinek annyi erőt adtam, hogy megehette 26 Hermann Róbert, 2001. 73. a Mógának szóló rendeletet közli Hermann Róbert, 1993. 35. 27 Görgey Artúr I. 224-229. 28 KLÖM XIII. 331. 29 KLÖM XIII. 339. 30 MOL P 295. A Görgey-család levéltára, b/35. fasc. Az 1848-49. magyar feldunai, utóbb VII. hadtest (Görgei Artúr, Gáspár, Pöltenberg tábornokok) eredeti hadparancs jegyzőkönyve. Dispositi­ons Protokoll. No. 44. 31 KLÖM XIII. 342-343.

Next

/
Thumbnails
Contents