Századok – 2002

Tanulmányok - Erdődy Gábor: Vezető liberális belga hírlapok a magyarországi eseményekről 1848-ban IV/789

KORABELI BELGA HÍRLAPOK A MAGYAR 48-RÓL 819 ményben forradalmak ismétlődéséhez vezetett. Kiemeli, hogy a nemzetsége min­den presztízsével felruházott ifjú császár jóval nagyobb garanciát kínál a nemzet leglegitimebb kívánságainak teljesítésére. A bécsi forradalmak ugyanis szerinte csak romokat hoztak romokra, s az érdemi rekonstrukciót ezért csak új uralko­dóval lehetett hitelesé tenni, azaz egy olyan szuverén patrióta fejedelemmel, aki a nyitány kiteljesedését is képes biztosítani.97 A Journal de Charleroi lelkesen dicséri Ferenc József kiváló képességeit és azt jósolja, hogy az új uralkodó képes lesz a császárság különböző részei közötti kapcsolatok helyreállítását elősegíteni. Nem kételkedik abban, hogy a fiatal monarcha kegyelmet fog gyakorolni és min­denkinek megbocsátva, általános amnesztiában fogja részesíteni a bécsi felkelés részvevőit. Magyarországtól pedig egyenesen elvárja, hogy habozás nélkül meg­ragadja a zsákutcából számára is kivezető utat jelentő lehetőséget. Befejezésként pedig a Gazetta de Cologne több belga lap által is közölt cikkét átvéve őszintén reménykedve hirdeti új korszak eljövetelét.98 Ellentmondásos várakozással reagáltak a vizsgált hírlapok a magyar külpo­litikának a Habsburg katonai támadás ellensúlyozására indított diplomáciai ak­ciója. A Le Précurseur december 13-án „Autriche" című rovatában számol be Kossuthnak Stileshez, a Bécsben tartózkodó amerikai diplomatához intézett és a helyi szalonok közönségében felfokozott érdeklődést kiváltó leveléről. Ismerteti, hogy a magyar politikus a szabadság közös érdekeire hivatkozva kérte fel kolle­gáját közvetítésre, és egy három hónapos fegyverszünet kieszközlésére Windisch -Graetz főhercegnél s, hogy az USA küldötte továbbította is az írást a hadvezér­hez.99 A Journal de Charleroi szintén elmondja, hogy a bécsi szalonokban Kossuth levele jelentette az elmúlt napok fő témáját, miközben megalapozatlanul terjeszti a pesti országgyűlés állítólagos határozatát a Habsburg dinasztia trónfosztásáról.10 0 Az elkövetkező napokban a franciabarát vallon orgánum szakít a korábbi hetek Magyarországgal kapcsolatos szűkszavúságával, és folyamatosan közli a Habsburg katonai intervenció előkészületeiről, majd annak sikereiről beérkező információkat. December 29-én pedig ismét „Hongrie" fő rovatcím alatt minősíti ,jó hír"-nek a Pozsony bevételéről kapott tájékoztatást.101 A L' Observateur ka­rácsony előestéjén november közepe óta először szentel ismét néhány sort a ma­gyarországi fejleményekre, a támadás valamennyi irányból történt „energikus" megindulásáról. A valóságot meghamisító Habsburg propaganda megtévesztő ér­veit fenntartás nélkül átvéve és terjesztve azt állítja, hogy a lakosság felszabadí­tójaként fogadta az idegen katonákat. Ezzel egy időben tájékoztat egy Dél-Ma­gyarországon kibontakozó szláv offenzíva sikereiről, valamint a stratégiai fontos­ságú aradi erődítmény bevételéről.102 A Habsburg pozíciók megerősödésére mutat rá az antwerpeni lap december 21-i külpolitikai értékelése az olasz kérdés kapcsán is. A változás okát a demok­ratikus-radikális irányzattól elhatárolódó liberalizmus értékrendjét képviselve 97 „Autriche" (a londoni Times alapján) LP 1848. dec. 11. No. 346. 1. 98 „Nouvelles diverses de Г étranger" JCh 1848. dec. 10. No. 149. 2. 99 „Autriche" LP 1848. dec. 13. No. 348. 2. 100 „Autriche" JCh 1848. dec. 15. No. 151. 4. 101 „Hongrie" JCh 1848. dec. 29. No. 157. 3. 102 „Hongrie" LOB 1848. dec. 23. No. 357. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents