Századok – 2002

Folyóiratszemle - Samerski Stefan: A német-vatikáni kapcsolatok 1939–1942 között és a lengyel területek annexiója III/727

FOLYÓIRATSZEMLE 727 kább a Németországon belüli nagyobb önállóságot szorgalmazták. Az 1918 novemberétől kibontakozó szeparatizmus és autonómia elméletekre természetesen Németország is reagált. Mindenképpen meg akarta akadályozni Felső-Szilézia felosztását ill. elszakadását, ezért létrehozott egy ún. Felső-Sziléziai Irodát, amelynek az volt a feladata, hogy javaslatokat dolgozzon ki a felső-sziléziai kérdés megoldásának érdekében. Az Iroda első lépésként a Felső-Szilézia számára hátrányos törvények feloldását javasolta, majd a kulturális autonómiátjelölte ki célként. Annak ellenére, hogy Németország mindenképpen meg akarta tartani Felső-Sziléziát, úgy gondolta, hogy a kulturális autonómiánál nem megy tovább — ezt az álláspontot azonban később meg kellett változtatnia. 1919 januárjában a porosz tartományi gyűlés tett néhány engedményt: lengyelül beszélő hivatalnokokat neveztek ki, megerősítették az egyház privilegizált helyzetét, nem biztosítottak azonban külön képviseletet Szilézián belül. Az egyre erősödő nyomás miatt azonban kénytelenek voltak újabb rendeleteket hozni: feloldották a rendkívüli törvényeket, elismerték a lengyel nyelv egyenjogúságát, kétnyelvűvé vált a hivatali ügyintézés, szabályozták a lengyel nyelvű oktatást a népiskolákban. Ezek a kedvezmények még mindig kevésnek bizonyultak, így 1919 folyamán további tervezetek, javaslatok születtek, amelyek megvalósítása rendszerint elmaradt. A legradikálisabb reformterv 1919 júliusából származik: önálló tartományi gyűlést, agrárreformot ígér, valamint egyház és állam viszonyának rendezését. Miután mindenjavaslat kevésnek bizonyult és csődöt mondott, gazdasági kedvezményekkel próbálkoztak — folyamatosan nőtt a Felső-Sziléziába irányuló élelmiszer és ruhaszállítmányok száma. Felső-Szilézia kérdése szorosan összekapcsolódott a készülő új alkotmánnyal is. A weimari alkotmány szerint az országon belüli területi változások megszavazásához kétharmados többség szükséges és a változtatásokat csak két év elteltével lehet véghezvinni. Poroszországban, ahol közvetlenül kellett szabályozni Felső-Szilézia helyzetét, élénk harc dúlt a központosítási törekvések és a provinciák önállóságát bővíteni akaró elképzelések között. A Centrum Párt önálló tartományt akart létrehozni Felső-Sziléziából, a Szociáldemokrata Párt és a Német Demokrata Párt viszont Poroszországon belüli kerületnek képzelte el Felső-Sziléziát. A Centrum Párt végül engedett, így 1919 októberében a porosz tartományi gyűlés beiktatta azt a törvényt, amely szerint Felső-Szilézia Poroszország önálló kerülete és az autonómiát három fázisban, 1920 márciusáig kell megvalósítani. 1920 júliusában Lengyelország is kidolgozott egy tervet a népszavazás után neki igért területekre. Felső-Szilézia-Vajdaság élén egy vajda állt volna, akinek munkáját kormányzó-tanács és tartományi gyűlés segítette volna. A tervezet széles jogkört biztosított Varsónak, ennek ellenére óriási feltűnést és pánikot keltett Németországban. Újabb javaslatokat dolgozták ki és külpolitikai szempontból megengedhetőnek tartották egy önálló felső-sziléziai tartomány létrehozását. A végeredmény egy törvény lett, amely szerint a felső-szi léziaiak szavazhatnak arról, hogy szülőhelyük önálló tartomány legyen-e. 1921 március 20-án a népszavazáson a lakosok 59,6%-a szavazott Németország mellett, 40,4% pedig Lengyelország javára. A lengyel és a német állam ettől kezdve megszállottan harcolt mindenféle autonómia- és szeparatizmus-törekvés ellen. Német részről életképtelennek nyilvánítottak egy esetleges önálló Felső-Szilézia tartományt — ezt a túl erős lengyel befolyással, a gazdasági nehézségekkel, valamint a fejletlen hivatali apparátussal indokolták. A terület státuszáról azonban mindenképp szavazni kellett, így különböző kedvezményekkel igyekeztek befolyásolni az eredményt. Felső-Sziléziát különleges jogállamú területnek nyilvánították, amely azt jelentette, hogy önállóan szabályozhatta az oktatást, a nyelvhasználatot, meghatározhatta az ünnepnapokat, valamint beleszólhatott a kisebbségi ügyek tárgyalásába. Ezek az engedmények kielégítették az autonómia-pártiakat is, így 1922 szeptemberében 75%-os részvétel mellett a lakosság 74,3%-a a Poroszországon belüli kerületre szavazott az önálló tartomány helyett. Németországban így végződtek tehát az autonómia-törekvések, de Lengyelországban sem volt jobb a helyzet — a vajdaság jogait 1922-ben és 1926-ban jelentősen korlátozták, így az önállóság egyre szimbolikusabb lett. Zeitschrift für Ostmitteleuropa-Forschung 1999/ 48.év f./1., 1-19.0. PA. Samerski, Stefan A NÉMET-VATIKÁNI KAPCSOLATOK 1939-1942 KÖZÖTT ÉS A LENGYEL TERŰLETEK ANNEXIÓJA Az 1933 óta konfliktusokkal terhelt német-lengyel kapcsolatok szakítópróbáját Lengyelország német megszállása jelentette. A pápai diplomácia megpróbált alkalmazkodni az új kö-