Századok – 2002
Történeti irodalom - Acta Papensia. A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei (Ism.: Hermann István) III/712
714 TÖRTÉNETI IRODALOM küzdelmeit a vallásgyakorlatért a Rákóczi-szabadságharc utáni évtizedben. 1718-ban III. Károly magyar király az Esterházyak kérésére megszüntette a pápai reformátusok nyilvános vallásgyakorlatát, arra hivatkozva, hogy a város megszűnt véghely lenni, és emiatt a végbelieknek adott kedvezmények — köztük a szabad vallásgyakorlat — érvényüket vesztették. A protestánsok erre írott válaszukban pontról pontra cáfolták a földesurak érveit, s kérték az uralkodótól a korábbi állapotok fenntartását. A közreadó a forrásokat eredeti (latin és magyar) nyelven, valamint magyar fordításban tárta az olvasók elé. Az egyes iratok összes kéziratát összevetve egymással, adta ki a szövegeket, jelölve az esetleges eltéréseket. Azon esetekben, ahol maradtak fenn ilyenek, a korabeli magyar fordításokat is közölte, de ettől függetlenül a szövegek modern, „mai magyar fordítását" is az olvasók rendelkezésére bocsátotta. (Ezzel elérhetővé téve a szövegek tartalmát az érdeklődő, latinul nem tudó olvasóközönségnek is.) A dolgozat tartalmazza az egyes dokumentumok adatait (eredeti, fennmaradási forma, lelőhely, kiadás, regeszta), s bőséges szómagyarázat könnyíti meg a szövegek értelmezését. Mezei Zsolt a Pápai Református Kollégium különböző intézményeinek 1944/45-1946/47-es kiadott s kéziratban maradt évkönyveiből állított össze egy szemelvénygyűjteményt (97-112. oldal), amelyben megkísérelte bemutatni a teológiai akadémia és a gimnázium, a kereskedelmi középiskola és a nőnevelő intézet második világháborúban elszenvedett veszteségeit. A könyvtárak és a szertárak állománya 60-90%-ban pusztult el, az épületekben több százezer forint kár keletkezett. (Ez természetesen a korabeli érték.) Az oktatás megindításához a diákok és tanárok áldozatos munkájára (romeltakarítás, építkezés), adományaira (könyvek, tanszerek), illetve a város és az egyház segítségére volt szükség. A három tanév krónikájából rekonstruálni lehet a talpra állás lassú folyamatát, s tudomást szerezhetünk a hatalmas erőfeszítések csekély, ám a kortársakat mégis reménnyel eltöltő eredményeiről. Három további rovatot találunk a kiadványban. Az Újraolvasó ban már megjelent, de nehezen hozzáférhető helyi vonatkozású cikkek, tanulmányok ismételt közzétételét tűzték ki célul a szerkesztők. Az itt található két rövid cikk közül Molnár Istvánnak Pápa város levéltáráról először 1941-ben megjelent írása inkább csak érdekesség, amely abból az alkalomból készült, hogy a város régi iratanyaga (köztük több középkori oklevél) szakszerű elhelyezést nyert. Sajnos mára a városi levéltár megsemmisült, így az itt említett források közül vajmi keveset tanulmányozhat a kutató. Borsos István a pápai műipar régebbi emlékeit felvonultató cikke, amely 1914-ben látott napvilágot, három, azóta megsemmisült 17-18. században készült cserépedény leírását tartalmazza. Az Adattár különböző tematikus bibliográfiáknak ad helyet. Az első a Pápai Református Gyűjteményekről szóló, vagy a Gyűjtemények dolgozói által az elmúlt évtizedben írt cikkeket, tanulmányokat tartalmazza. A rovat a jövőben alkalmas lehet a Pápáról és környékéről szóló (hely)történeti irodalom éves bibliográfiájának befogadására. Ennek annotált változata jó útbaigazító lenne a helytörténeti irodalom útvesztőiben eligazodni kívánó érdeklődőknek. A folyóirat utolsó rovata a Szemle, amelyben a legújabb történeti irodalom egyes darabjairól készült ismertetések olvashatók. Mint az a kötet tartalmából is látszik, a szerkesztők már az első számban igyekeztek céljaikat megvalósítani. A tanulmányok nem csupán a reformátusok, s nem is csupán Pápa történetével foglalkoznak. A kapcsolatot az biztosítja közöttük, hogy valamennyi tanulmány a múltat vizsgálja — s ez a történész számára elengedhetetlen — magas szakmai színvonalon, ugyanakkor az érdeklődőket ismerős tájakra, ismerős emberek közé vezetik el. Ez reményt nyújt arra, hogy ezt a folyóiratot a város közönsége magáénak érezze és olvassa. Ha ez megtörténik, ez a kiadvány is hozzájárulhat ahhoz, hogy Pápa városa ismét kiérdemelten viselje a „Dunántúl Athénja" elnevezést. Hermann István
