Századok – 2002
Történeti irodalom - Vonyó József: Gömbös Gyula és a jobboldali radikalizmus (Ism.: Mészáros Margit) III/706
710 TÖRTÉNETI IRODALOM A tanulmánykötet további írásait részletesen nem kívánom ismertetni, mert azt gondolom, hogy ezek már olyan speciális kérdésekkel foglalkoznak, amelyek valóban csak a szűkebb szakmát érdeklik. Másrészt — kivéve az első tanulmányt, amely számos hasznos információt tartalmaz, speciális kutatási területről lévén szó — szakmailag sem érzem magam kompetensnek, hogy elbíráljam az eredményeket. Harmadrészt — ismerve a szerző munkásságát — teljességgel megbízom az adatok valódiságában. A tanulmányok sorrendben a következők: A Nemzeti Egység Pártja iratanyagának forrásértékéről; A kormánypárt és a közigazgatás a Dunántúlon a totalitárius törekvések idején (1932-1936); A Nemzeti Egység Pártjának társadalmi bázisa Baranya megyében (1933-35); A „Nemzeti egység" és a magyarországi németek. (A Baranya megyei németek reagálása Gömbös politikájára); Női szerepek a Nemzeti Egység pártjában 1932-1939); Meskó Pártja Zalában. Adatok a nyilasok Zala megyei szerepéről és társadalmi bázisáról (1933-1935). (Eredeti megjelenésük sorrendben: Levéltári Szemle 1989. 2. sz. 14-26.; Állam és társadalom a pannon térségben a két világháború között. Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpoziun Mogersdorf 1985. Kőszeg. Szombathely 1992. 442-452.; Baranyai Helytörténetírás 1983-84. Szerk.: Szita László, Pécs 1985. 175-202.); Vera (nem csak) a városban. Rendi társadalom - polgári társadalom. Supplementum. Szerk. :Á. Varga László, Hajnal István Kör, Budapest, 1995. 409-418.; Szerep és alkotás. Női szerepek a társadalomban és az alkotóművészetben. Szerk.: Nagy Beáta és Sánta Margit. Csokonai Kiadó, Debrecen 1997. 279-289. Az eredeti kiadásban nem közölték a nemzetközi párhuzamokra utaló részt és az „Ami a tervekből megvalósult" c. fejezetet; Zalai történeti tanulmányok 1994. Zalai Gyűjtemény 35. Szerk.: Bilkei Irén. Zalaegerszeg 1994. 277-304.). Ezek a helytörténeti jellegű tanulmányok rendkívül értékes adalékokkal szolgálnak a Gömbös-kormány időszakának árnyaltabb elemzéséhez. A kormánypárt és a közigazgatás viszonyának bemutatásával bizonyítottnak látszik, hogy Gömbös alapvetően más — a totalitárius törekvésekhez kedvezőtlenebb — feltételek között politizálhatott, mint a fasiszták Olaszországban, illetve a nemzetiszocialisták Németországban. Esélye sem volt, hogy teljesen felülkerekedjen a Bethlen-i szisztémán, és végrehajtsa a „rendszerváltást", a felülről való reformot, az újraelosztást a gazdaságban, az „őrségváltást" az államigazgatásban és az önkormányzatokban. Mindehhez hiányzott a szilárd társadalmi bázis és a megfelelő államapparátus. Ezért is akarta kiépíteni a fizetett pártfunkcionáriusokkal dolgozó szervezett tömegpártot, még a nőket is bevonva a szervezőmunkába. Kérdés persze, hogy mit is értett Gömbös „rendszerváltáson" vagy „új stíluson"? Az egyértelmű, hogy nem forradalmi változásokat sürgetett, de nem értett egyet a rendszer konzerválásával sem. Többször kijelentette, hogy nem akar diktatúrát, és az ellenzék „feleslegesen festi a falra az ördögöt". Az 1935-ös választások után pedig radikalizmusa enyhülni látszott, ahogy a parlamentben is fogalmazott: „mi nem a radikalizmusnak vagyunk a hirdetői, mi építő konzervatív politikát akarunk folytatni". (KN 1935/11. 31. ülés, június 13. 549.) Az más kérdés, hogy ellenfelei hittek-e neki! Az autoritárius rendszereket gyakran csak keskeny sáv választja el a totalitárius rendszerektől, sőt, igen sok kevert fajtával is találkozhatunk. Nem csoda, ha a kortársak sem tudták pontosan megítélni, hogy Gömbös retorikája mögött milyen valós szándékok húzódnak. Gömbös Gyula az „úri" Magyarországból kirekesztettek számára a nemzetbe tartozás révén az egyenjogúságot is kiáltásba helyezte. Ugyanakkor nemzetfelfogásából hiányzott a nemzetiségek iránti érzékenység, így a német kisebbséget maga ellen fordította. A felkínálkozó szélsőjobboldali radikalizmust és a valóban tömegeket jelentő alsóbb rétegek politikába való bevonását viszont elutasította. Gömbös dzsentroid mentalitása szemben állt a Bethlen és Károlyi grófok nagyúri gőgjével éppúgy, mint a kispolgári, szegényparaszti, netán munkástömegekkel való érintkezéssel. Pedig az adott rendszeren belül ezek a rétegek adhattak volna tömegtámogatást a radikális változtatáshoz. Az egész társadalom totális megszervezése ezért eleve lehetetlen volt. Végső következtetésként ma már leszögezhetjük — vélhetően a tanulmányok szerzője is egyetért —-, hogy Gömbös elképzelései az öncélú magyar államról és a nemzeti összefogásról, a nemzeti munkáról talán valóban az olasz rendszerhez, Mussolini korporációs fasiszta államához álltak a legközelebb. De, amint Bethlen konzervatív-liberális rendszere is halvány másolata maradt a nyugati rendszereknek, úgy Gömbös kísérlete sem járhatott sikerrel. A tradicionális uralkodó csoportoknak ez a „gróftalanítási program" már túl sok volt, a világgazdasági válságból való kilábalás érezhetően pozitív hatásai közepette a konzervatív-liberális nagytőkések is tehernek érezték a túlzott állami szabályozást. Velük együtt, ekkor már politikailag a mérleg nyelvét képviselő Horthy is ellenezte a Bethlen által kiépített, autokratikus rendszer radikális reformját. Gömböst csak halála mentette meg a bukástól. (Vö. Romsics Ignác: Bethlen István. Politikai életrajz. Bp. Magyarságkutató Intézet. 1991. Uő: Magyarország története a XX. században. Bp. 1999. Osiris Kiadó; Gergely
