Századok – 2002

Történeti irodalom - A Völgység huszadik százada (Ism.: Vonyó József) III/702

702 TÖRTÉNETI IRODALOM A mű olvasójának szellemi nyereségeként könyveljük el, hogy Miskolczy filológia iránti vonzalma és tisztelete, bravúros mikrofilológiai egybevetései az egész mű jellegét meghatározzák. A könyv- és kézirattárakban megtalálta a szerzők által aláhúzott, jegyzetelt példányokat, a kéziratvariánsokat, vagy éppen a több alkalommal is publikált változatokból vont le érdekfeszítő következtetéseket korra és szerzőre vonatkozóan, mint azt tette Zolnai „A magyar stílus" 1939-es, 1940-es és 1957-es kiadásaival. A középkori szövegkiadóknak is becsületére váló alaposságát, a zárójelek és tipográfiai jelölések bonyolult rendszerét igazolja a tanulmány szellemtörténeti jelentősége, amelynek egyik központi gondolata éppen a magyar nyelv már említett ideális közösség formáló szerepe. Zolnai szerint az „széttárva kapuit, fonetizmusát mindenfajta jövevényt, szlávot, németet, latint, még egy-egy franciát és olaszt is, befogad és magyarrá alakít (eredeti változatban nemesít)." Eckhardtnak az elemzett kötetben megjelent „racionalista" írása a német és francia irodalom fölényes ismeretében rendezte „haláltáncba" az imázsformáló és -hordozó tényezőket. „Sicambriától Sans Souciig" c. írásában azonban éppúgy epés megjegyzéseket tett a híres francia írók, Voltaire, Michelet hiányos vagy tudatosan tendenciózus magyar történelmi megállapításaira, pl. amikor utóbbi a mohácsi vereségnek és a török előrenyomulásnak a reformációt megmentő szerepéről értekezik. E rövid ismertetés valóban csak annak felvillantására elég, hogy Eckhardt, a jobbára koncepciózus szintéziseket és programkönyveket „megálmodó" Szekfűvel szemben adatkezelésében és módszertanában hihetetlen megbízható, modern és a mai napig tanulságos tanulmányok sorát alkotta meg, s mint mediévista méltánytalanul elfedetett alkotó. Napjainkban nem véletlenül adózott emlékének tisztelettel Jacques Revel, hangsúlyozva, hogy Aquincum-Sicambria elemzései a történelmi emlékezethely-kutatás korai modern alkalmazói közé emelik a szerzőt. „A francia szellem" mindazonáltal határozottan németellenes, s a korból adódóan náci ellenes. A reformkonzervativizmus szelleme azonban a forradalom-felfogásban is érvényesült. Addig, amíg pl. Eckhardt a francia forradalmat elfogadta, a magyar forradalmi szellem, legyen az 1919-es vagy 1848-as, távol maradt tőlük. A Szerzőnek abban is igaza van, hogy e hagyományt a magyar közgondolkodás, s különösen a konzervatív számára 1956 fogja igazolni, ami beillesztette az 1848-as emlékhelyeket és szimbólumokat egy modern forradalmi koreográfiába. Miskolczy mindezt szellemesen a forradalmaknak a reformkonzervatív átok alóli feloldozásként értelmezi (234.). Sajátos részét képezik a könyvnek az elemzett írók 1945/49 utáni sorsának felvillantása. A tények persze köztudomásúak, de egybeszedve mégis sokkolóak. Hiába tiltakoztak a maguk módján a háborús években, pl. Eckhardt 1943-ban a tiltakozásul még a Történelmi Társulatból is kilépett, a reformkonzervatív és konzervatív, antiszemita és humanista fogalmai egybemosódtak a „burzsoá történetírás" címkéje alatt, s a Rákosinak könyvdedikációt szentelő egy Szekfű kivételével mindnyájuknak a „beszédes csönd" (Zolnai Béla), az Akadémiáról való méltatlan eltávolítás, de legalábbis a „hiányember" (Kerényi Károly) megalázó élethelyzete lett osztályrésze. Sem a „Mi a magyar?"-ból, sem jelen kötetből az olvasó nem a mindmáig hiányzó magyar nemzetkarakterológiára vonatkozó kérdéseire fog választ kapni. Az előbbiből azért nem, mert annak szerzői pont az ezer éven át változatlant igyekeztek felmutatni, noha mint Eckhardt „A francia szellem"-ben szépen felismerte annak történetiségét, s idézi is Miskolczy, „nem időtlen, oszthatatlan, mozdulatlan, mégha a külföldi köztudat továbbra is őrzi a régi arckép elmosódott vonásait.". Jelen bemutatott könyv pedig — noha hihetetlenül sok apró részmegfigyelésre hívja fel a figyelmet —, azért nem, mert alapvetően azt vizsgálja, hogy humanizmus és filológia értékmentő tud-e maradni vészterhes korszakokban. A kötet érvrendszere alapján a reformkonzervatív tudósgenerációtól ma már mindezt nehezen lehetne elvitatni. Veszprémy László A VÖLGYSÉG HUSZADIK SZÁZADA Struktúrák és konfliktusok III. Völgységi konferencia, Bonyhád Szerkesztette: Szita László, Szőts Zoltán Bonyhád 2001 A Völgység Magyarország egyik jellegzetes és jelentős tájegysége, kisrégiója. A Mecsek északkeleti lankáit magába foglaló területnek —• a hegyvidék és a Duna menti síkság határán — nemcsak saját jellegzetes termékei miatt volt gazdasági jelentősége; adottságai mindig is kedveztek a keres-