Századok – 2002

Történeti irodalom - Tüskés Gábor–Knapp Éva: Népi vallásosság Magyarországon a 17–18. században (Ism.: Kulcsár Péter) III/692

693 TÖRTÉNETI IRODALOM szerzőinek a bátorságát dicsérjem, hanem arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy odakint a világban akkor sem állt az élet, a munka ezen a területen is folyt, és a hazai tudományosság többek között ezen a területen is komoly hátrányba került. Nemcsak arról van szó, hogy ez idő alatt a szóban forgó diszciplína a nemzetközi mezőnyben számottevő átalakuláson ment keresztül. Ennek egyik legfontosabb jellemzőjeként kell említenem, hogy a hitélet keretei közül kilépve a társadalomtudományi kutatás egyik nagyra becsült eszközévé vált, és ez nálunk nem történt meg. Nemcsak arról van szó, hogy irányzatai, módszerei, eszközei és eredményei születtek, amelyek előttünk ismeretlenek maradtak, hanem még inkább arról, hogy ez a kutatási irány ezalatt minálunk mindenestől kiment a divatból. Kiveszett vagy inkább létre sem jött az a gárda, amely művelésére képes lett volna. Nálunk nincsenek, még ma sincsenek vállalkozásai, fórumai, nincsenek szakfolyóiratai, még a tudományos minősítéshez is a rokonszakmáktól kell kölcsön kérni bírálókat. A kezemben levő kötet ennek a szemléltetésére is alkalmas, mert a tekintélyes irodalmi apparátusban alig-alig bukkan fel magyar név, és a benne foglalt írások geneziséből megállapítható, hogy azok, akik ezzel a témával foglalkozni akarnak, teret szinte kizárólag csak idegenben kapnak, eredményeiket csak külföldi konferenciákon ismertethetik, problémáikat csak ott vethetik föl. De ha a helyzet így is alakult, mégsem látszik reménytelennek. Mert ugyanebben a kötetben azt is tapasztaljuk, hogy ami a világban megszületett, az ma már a miénk is. Mégpedig két olyan kutatónak köszönhetően, aki képes volt nyomon követni a szakma nemzetközi eseményeit, mi több, azokra érzékenyen tudott reagálni, sőt arra is képes volt, hogy ezeknek az eseményeknek tevőleges és alkotó részvevője legyen. Ennek tulajdonítható, hogy a hazai tudományosságnak ezen a szeletén a minapi lemaradásnak nyoma sem látszik. A japánok jutnak az eszembe, akik a technika világában ma elfoglalt előkelő helyüket annak köszönhetik, hogy évezredes elmaradásuk után a legmodernebb folyamatokba kapcsolódhattak be. Más tekintetben (a szerzőkre nézve) a körülmények fentebb vázolt alakulása akár szerencsésnek is mondható, mert a feltáratlan, sőt teljességgel ismeretlen forrásanyag mennyisége irdatlan maradt. Negyven kézirat- és levéltár neve sorakozik a dokumentumok lelőhelyjegyzékén, magyar, német, osztrák, francia, valamennyi kiaknázatlan. Ez persze buktatókat is rejt, mert késztethet az adatokban való turkálásra is, és a bőség zavarához is vezethet. Az eredményes hasznosításhoz szilárdan kialakított koncepcióra van szükség. Az előszó egy hosszú távú kutatási programról beszél, amelynek itt csak egy darabját látjuk. A program mibenlétéről nem esik szó, de ez a szűkebbre szabott tematika is egy érzékelhetően kikristályosodott középpont köré épül, mégpedig oly módon, hogy az eredményekből nyomban egy sereg új probléma keletkezik, új szálak indulnak el, amelyek új területekre vezetnek, új eredményeket hoznak, és a folyam indul élőiről, anélkül azonban, hogy a koncepció kereteit túllépné. A különállónak látszó témák egésszé állnak össze. A kötet eredetileg önállóan, mintegy másfél évtized alatt részben magyarul, részben németül megjelent tanulmányok, előadások füzére, ennek ellenére olyan kompakt egységet alkot, hogy akár monográfiának is tekinthető. Hogy csak egy mozzanatra mutassak rá: az egyik írás a homokkomáromi mirákulumos könyvről számol be, egy másik a dömölki apátság egy szobráról tesz említést, és e kettő elvezet Koptik Odóhoz, akiről ezek nyomán egy harmadik fejezet keletkezik. Ez a harmadik fejezet az 1740-es évekig viszi a fonalat, addig az időpontig, amelyben a barokk vallásosság történetében fordulópont körvonalai bontakoznak ki. És máris ott vagyunk egy újabb témánál, amelynek címe ,,A barokk vallásosság újjáélesztési kísérlete", hőse Jordánszky Elek. Címe szerint a népi vallásosság adja a tárgyat, pontosabban a népies, világias (laikus) vallásosság. A szerzők figyelmeztetnek arra, hogy e kifejezés itt nem egy szűkebben meghatározott társadalmi helyre, rétegre vagy csoportra utal, hanem a vallásosság társadalmi dimenziójának, a vallási folyamatokban kifejezésre jutó társadalmi szempontoknak a következetes figyelembevételét jelenti. A fogalomkörbe beletartoznak a hivatalos egyházi elképzelések popularizálódott változatai és a vallásosság egyházaktól függetlenné vált vagy függetlenül létező formái. A kultuszformák forognak a szőnyegen, közöttük zömös súllyal a zarándoklatok és a szenttisztelet, illetve ezek szervezeti keretei, a társulatok, a reprezentáns intézmények és személyiségek. A kötet abból a meggyőződésből indul ki, hogy a vallásosság a 17-18. században (mint korábban is) a kulturális rendszer elválaszthatatlan része, a társadalmi magatartás és cselekvés, továbbá a különböző társadalmi és kulturális folyamatok középpontja, szervező és mozgató ereje, irányítója és mutatója. A vallásosság fontos szerepet játszik — ezek a szerzők szavai — a mindennapi élet szervezésében, a társadalmi viszonyok elrendezésében és legitimálásában, valamint a kultúra, a kulturális és erkölcsi értékrendek és normák közvetítésében. Emellett jól tudjuk, hogy ez időben számos társadalmi, művelődési és politikai folyamat vallási formában jelentkezik. Ezzel tehát visszaértem oda, ahonnan