Századok – 2002
Közlemények - Nógrády Árpád: A földesúri pénzjáradék nagysága és adóterhe a késő középkori Magyarországon II/451
JOBBÁGYI ADÓTERHEK A KÉSŐ KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON 465 Másfelől az adózásra vonatkozó eredmény, ha csak három falu példáján keresztül, de pars pro toto mégis egy nagybirtok késő középkori állapotát tárja elénk, s aligha valószínű, hogy más Pozsony megyei uradalmak esetében ettől gyökeresen eltérő normákat kelljen feltételezni. Ugyanakkor magától értetődik, hogy egy, a Csallóköztől adottságaiban jelentősen eltérő vidékre (esetleg) merőben más viszonyok lehettek a jellemzők. Hogy az iménti felvetés mennyire indokolt, az megítélhető lesz, ha szemügyre vesszük az Alsólendvai Bánfiak kisebb tartománnyal fölérő lendvai uradalmát. A birtoktest Jagelló-kori életéről egy igen részletes urbárium és több tizedjegyzék tájékoztat.5 3 A zágrábi káptalant illető „Murán inneni" tizedekről fennmaradt jegyzékek révén egész pontosan 31 Bánfi-birtok, település és villicatus adózásába nyerhetünk bepillantást. Ezek egyenkénti részletes ismertetése hosszadalmas és egyhangú lenne, ezért a főszövegben való közlésétől jobb eltekinteni,5 4 s csupán a tanulságok megvonására szorítkozni. Mindenekelőtt azt kell megállapítani, hogy az uradalom jobbágyságának pénzadója a gabonatized függvényében igen vegyes képet mutat. Hetésalja villicatus esetében ez mindössze 4%, ugyanakkor Kápolna falunál ez az arány már 12%, Tótfalu villicatus esetében pedig 18%-ra szökik fel, s így a cenzus a nettó termés közel ötödét követelte meg.55 Az adókat, mint az országban mindenütt, a helyi szokások és a birtokosnak az egyes falvakkal kötött egyéni megállapodásai alakították, és így a hagyományok ereje olykor erősebb lehetett, mint a gazdasági racionalitás, mégis nehezen hihető, hogy egy uradalmon belül az adó mértékében az eltérés 4—5-szörös legyen. Erre utal a cenzus értéke is, amelynek összege itt sem volt magas. Az előbb említett Kápolnán 40,5 bécsi krajcár (54 magyar dénár), s Tótfaluban sem volt több 80 dénárnál. Vagyis nem az adó volt sok, hanem a gabonatermés mennyisége volt, legalábbis a Pozsony megyei adatokhoz mérten, csekély. De hát ez nem meglepő: a Csallóköz az ország egyik gabonamagtára volt. Mielőtt azonban az „Aranykert" dicsérete a Lendva-vidék szegénységének képét sugallná, tegyük félre a ún. bekcsényi tizedjegyzékeket, s most már befolyásuktól mentesen lapozzuk át ismét az urbáriumot. Jószerivel egy teljesen más világ elevenedik meg: minden második-harmadik faluban jelentős tételekbe, ti. a sertéstized fejében fizetett díjakba ütközünk. A tized megváltása a Szentmihály villicatushoz tartozó Zemerlakán például minden fél telekre 1 forintot rótt, miközben a cenzus csak 36 dénár. Szinte ugyanez a helyzet Rédicsen, sokban hasonló a Lippóc villicatushoz tartozó falvakban, csakúgy mint a fentebbi Hetésalján, ahol 53 DL 37 006.; a tizedekre: DF 256 593. (Zágrábi kápt. mit. Acta Antiqua 29-8) 54 Minthogy több településen jól láthatóan gyakorlatilag nem termeltek gabonát, ezért itt és a következő jegyzetben csak a legjellemzőbb egységek (település, ill. villicatus) százalékos arányát közlöm: Villicatus Vólgyfalu: 7,6%, Villicatus Rebele 9,65, Villicatus Melnice: 10,9%, Villicatus Lippóc: 6,57%, Villicatus Csesztreg: 13,43%, 55 Adó Termés Hetésalja: Kápolna: Tótfalu: 849 krajcár 3726 krajcár 3195 krajcár 1360 kepe (318,5 forint) 650 kepe (152,0 forint) 1470 kepe (344,0 forint)
