Századok – 2002
Közlemények - Mesterházy Károly: Dunántúl a 10. században II/327
DUNÁNTÚL A 10. SZÁZADBAN 339 is jelzi.5 0 És más ékszertípusokat vesznek át a mai Ny-Szlovákia területén (lásd Csekej, Tornóc, Szentmihályúr).5 1 Végül pedig említsük meg a „Dunántúl-jelenség" mentalitás-történeti vonatkozásait, amelyekre szintén utalt Tomka P Összehasonlításunk általában a legkirívóbb különbséget mutató területekkel történt, hogy élesebben látszódjanak az eltérések. A különbségtétel túl jól következett be, mert nem a dunántúli „átlagmagyart" hasonlítottuk a tiszántúlival, hanem a dunántúli köznépet az országos átlagtól teljesen eltérő, más mentalitású katonai kísérettel. Ez utóbbiról szinte teljesen magától értetődő, hogy egy nagyrészt idegen eredetű, katonáskodásból mint főfoglalkozással élő közösségről van szó. Idegen voltukról sokszor és sokféleképpen esett már szó. Forrásszerűen csupán az biztos, hogy a magyarsághoz egy olyan népcsoport költözött, amely korábban Khoraszánban élt.5 2 Ez teljesen hihető, mert az arab hódítás után Közép-Ázsia törökjei látták el rabszolga-katonákkal az iszlám világot (Bagdad, Kairó), és Kazáriát is.5 3 Ezek a katonák pedig nyilván más szokásokkal tűntek ki, más volt katonai szervezettségük, életideáljuk, pompaszeretetük, tehetősségük, reprezentációjuk életben és halálban, amit temetőik is mutatnak. Velük szemben a nem hivatásos katonák, a nemzetségek vezetői, a fejedelmi család szemmel láthatóan egyszerűbb reprezentációt valósított meg. Pedig nagy valószínűséggel többségük megengedhette volna magának, néha többszörösen is, hogy síijába magával vigye ugyanazokat a pompás kivitelű tárgyakat, mint egy jó seregvezér katona. A dunántúli nemesi családokkal (nemzetségekkel) kapcsolatba hozott régészeti leletek (Csorna, Koroncó, Szakony, Véreb, Nagyvázsony, Bana, Dunaszekcső) gyakorlatilag a fejedelmi kíséret temetőinek azon rétegével állnak azonos szinten (legalábbis reprezentációjukat tekintve), mint a karosi temetők közepesen gazdag temetkezései.5 4 Ami azt jelzi, hogy nagyon nagy különbségek azért ritkán fordulnak elő. Mégis azt kell hinnünk, hogy a dunántúli nagy családok összességében „takarékosabban" bántak a másvilági útra bocsátással, és sokkal hamarabb le is mondtak róla, mint ahol a katonai erények szabták meg az életvitelt. Ezt a második generáció sírjai jelzik, akár előfordulnak (Felső-Tisza vidéke), akár már alig, vagy meg sem figyelhetők (Dunántúl). A Dunántúl lakosságára a köznépi tömegek a jellemzőek, amelyek a 10. század végére jelentékeny számúakká váltak. Bár a temetők többsége az 1-2 családból álló falvak természetes szaporulatát tükrözi, a részletkutatások ma még alig indultak meg. Iránymutató pl. a 11. század második felében nyíló pusztaszentlászlói temető közösségének demográfiai vizsgálata, vagy a Sárbogárd-Tringer tanyai 10. századi temető elemzése. Mindkét helyen néhány nagycsalád egyidejű megtelepedésével számolhatunk, s a teljes sírszám 2-3 generáció halottaiból jött össze. Pusztaszentlászlón a 11. század végén 140 ember lakhatott. Ez azt 50 Ciugudeanu, Horia: Anul 1000 la Alba Iulia-Intre istorie si archeologie. Alba Iulia 1996. 51 Tocik, Anton: Flachgräberfelder aus dem IX. und X. Jahrhundert in der Südwestslowakei. Slov. Arch. 19 (1971) 135-276. 52 Kmoskó Mihály: Mohamedán írók a steppe népeiről 1/2. Budapest, 2000. 257-58. 53 Herzfeld, Ernst: Geschichte der Stadt Samarra. Hamburg, 1948. 88-89, 94.; Pletnjowa, S. Л..- Die Chasaren. Mittelalterliches Reich an Don und Wolga. Lipcse, 1978. 114.; Artamonov, M. I.: Istorija Hazar. Leningrád, 1962. 244-46, 316. 54 Révész László: A karosi honfoglalás kori temetők 11/13., II/49., II/47. sír.
