Századok – 2002
Közlemények - Mesterházy Károly: Dunántúl a 10. században II/327
330 MESTERHÁZY KÁROLY vékenységét újabb országrészekre. A Dunántúl adottságainál fogva nem lett kedvelt kutatási tere. Néhány jelentéktelen ásatás ráébresztette arra, hogy az egyes területek temetői eltérő jellegűek, más a lovas sírok és soros temetők aránya, a temetők mérete különböző, és más a leletanyag összetétele is. De csak egyetlen példát hozott fel a különbségek érzékeltetésére. A.dunántúli és alföldi temetők leletanyagát összevetve az utóbbiak kerámia-szegénysége tűnt fel a számára. Magyarázatként az őslakossággal való kapcsolat különbségét tételezte fel. Valószínűleg a halimbai temetőre gondolt.1 1 A következő fontos megfigyelést Kralovánszky Alán tette, amikor az S végű hajkarika lelőhelyeit térképezve rámutatott arra, hogy nem lehet a szláv etnikum jellemzője. Ezt a térképet finomította e sorok szerzője, amikor sikerült kimutatnia, hogy az S végű hajkarika elterjedése a Kárpát-medencében fokozatos volt: előbb a Felvidéken, később a Dunántúlon lett általánosan viselt köznépi ékszer, és csak a 11. század elejétől válik használata az Alföldön is mindennapossá.12 Ennek jelentősége csak később derült ki, amikor más tárgyak és jelenségek elterjedésének vizsgálata is hasonló eredményt hozott. Meglepő volt a székesfehérvári temetők feldolgozásánál nyert időrend, amely a Dunántúl 10-11. századi betelepítéséről, a fejedelmi székhely kialakulásának időpontjáról adott először elfogadható képet.1 3 Ha ehhez hozzászámítjuk a kérpusztai és halimbai temető feltárásánál már korábban nyert időrendi, településtörténeti és tárgytörténeti adatok sokaságát,1 4 akkor nem csodálhatjuk azt az értetlenséget, amit a majsi temető közlése kiváltott. Ezt megelőzően, 1971-ben Nagyvázsonyban a magyar középkor kutatói tartottak egy baráti találkozót, melynek egyik vitatémája a Dunántúl 10. századi betelepülése volt. A fő kérdést Kiss Attila vetette fel, éppen a majsi ásatások tapasztalata nyomán. Az írott források alapján nagyrészt a fejedelmi család kezén levő Dunántúlon alig találkozunk vezetőréteg-beli temetkezéssel, ezzel szemben itt találjuk meg a legnagyobb köznépi temetőket. Ráadásul ezek is oly későn létesülnek, hogy a 10. század elején óriási területek lakatlannak minősülnek.1 5 A megnyugtató válasz elmaradt, és a kérdés különböző fórumokon továbbra is felhangzott. Bálint Csanád pl. úgy fogalmazott: „érthetetlen, hogy a Dunától nyugatra miért nem tükröződik a fejedelem gazdagsága, milyen katonai kíséretre támaszkodott a központi hatalom, mi lehet pl. Tar Zerind őseinek és leszármazottainak régészeti hagyatéka, e rangos és tehetős családé, kinek egyik tagja 997-ben a fejedelmi címre pályázott?"1 6 11 Dienes István: Ree. Arch. Ért. 91 (1964) 137-38. 12 Kralovánszky Alán: Adatok az ún. S-végű hajkarika etnikumjelző szerepéhez. Arch. Ért. 83 (1956) 206-212.; Mesterházy Károly: Az S végű hajkarika elterjedése a Kárpát-medencében. Déri Múz. Évk. 1962-64 (1965) 95-113. 13 Bakay Kornél: Gräberfelder aus der 10-11. Jahrhunderten in der Umgebung von Székesfehérvár und die Frage der fürstlichen Residenz I-П. Alba Regia 6-7 (1965-66) 43-88, 8-9 (1967-68) 57-84. 14 Nemeskéri János-Lipták Pál-Szőke Béla: Le cimetiere du XIe siècle de Kérpuszta. Acta Arch. Hung 3 (1953) 265-370.; Török Gyula: Die Bewohner von Halimba im 10. und 11. Jahrhundert. Arch. Hung. 39 (1962) 15 Dienes István: Vita a honfoglalás kor kérdéseiről, in.: A magyar középkor kutatóinak nagyvázsonyi találkozóján elhangzott előadások, hozzászólások. Szerk.: Éri István. Veszprém, 1973. 8.; Kiss Attila: Baranya megye X-XI. századi sírleletei. Budapest, 1983. (kézirat 1976). 16 Bálint Csanád: A magyarság és az ún. bielo-brdoi kultúra. Cumania 4 (1976) 235.; U.ő.: Südungarn im 10. Jahrhundert. Budapest, 1991. 159.
