Századok – 2002
Műhely - Mohácsi Gergely: Testkultusz és tömegtársadalom. A budapesti strandfürdők alapításának rövid története VI/1471
A BUDAPESTI STRANDFÜRDŐK ALAPÍTÁSÁNAK RÖVID TÖRTÉNETE 1489 valóban a társadalom lehető legszélesebb körének az igényeit és szükségleteit igyekezett figyelembe venni; egy igazi tömegstrand lehetőségét vetítette előre, ahol naponta 24000 ember fürödhetne. A rengeteg aláírással ellátott emlékirat legfőbb érve szerint itt már gyakorlatilag úgyis létezik a népstrandfürdő, amit csupán intézményesíteni kellene — vagyis a városi intézményrendszer keretei közé illeszteni a már fennálló társadalmi gyakorlatot. Főként a Duna-fürdők és az ezekből kialakult strandok alapításának megszokott módszere volt ez az eljárás, melynek során az állam nem a tiltás, hanem a gyakorlat szabályozott keretek közötti normává emelése révén avatkozott be a városlakók hétköznapjaiba. A terv készítői nemcsak a „legkényesebbek igényeit elégítik ki" a büfé, az étterem, a „terasse" és a kávéház létesítésével, hanem szem előtt tartják a könnyű megközelíthetőség szempontját is, hogy „a kevésbé tehetősek is élvezhessék a levegő, nap és víz együttes üdítő- és gyógyító hatását". De éppen a tömegesség miatt, a strandfürdő területi beosztása fogja majd a társadalmi szegregációt megvalósítani több szinten is. Először egy első- („úri/homok") és egy másodosztályú („munkás") fürdő elválasztása által. A tervrajz szerint ezek kerülnének egymástól legtávolabbra, míg a nemileg elkülönített férfi és női fürdők egymáshoz közelebb helyezkednek el. Sőt, a családi fürdőben férfiak és nők közösen fürödhetnének, hiszen „a közös fürdőnek igen jelentős erkölcsnevelő, fegyelmező hatása van."74 A higiénia követelményeit a „Duna kristálytiszta vize", a latrinák és a vízvezeték biztosítaná. A biztonság fenntartása végett az egész strandot drótsövénnyel kerítenék be és természetesen lehetővé tennék a folyamrendőrség közlekedését is. A pihenni vágyókat homok, pázsit és egy terasz várná, a sportolóknak pedig különféle tornaszerek és vízi sporteszközök állnának rendelkezésére. A terv grandiózus volta azonban elrettentette a városatyákat, akik nem kívántak konkurenciát teremteni a fővárosi pénzen létesítendő gyógyfürdők számára7 5 és minden eszközzel igyekeztek megakadályozni egy kommunális strandfürdő létesítését. A legfőbb érv szerint Budapest így is sokkal több fürdővel rendelkezik, mint más európai városok, ezért nincs szükség külön strandfürdőre. A tiszti főorvos pedig azzal utasította el Kassai lágymányosi tervét, hogy az a „wieni Gánseháufel egy rossz másolata".7 6 A strandfürdő eszméje nem válhatott valóra addig, amíg azt csupán idegenforgalmi intézménynek tekintette a főváros vezetése és a várostervezők sem tudták, nem is igen akarták felismerni, hogy a strand szociálisan eltér a gyógyfürdőktől és a Duna-uszodáktól. Kassai tovább folytatta eredménytelen propaganda-hadjáratát. 1917-ben felmerült ugyan még egyszer a strandfürdő ötlete Angyalföld készülő szabályozási tervei kapcsán, de ez is hamvában holt el. A modern parti fürdő gondolata egy meglehetősen váratlan esemény kapcsán került ismét az érdeklődés középpontjába. Sikeres kísérletek - a Palatínus és a Római strandfürdő A háború előtti városvezetés szóban elismerte ugyan egy budapesti strand létesítésének széles körű társadalmi igényét, a fürdőépítkezés koncepciójában a-74 Kassai: i. m. 1914. 11. 75 Fővárosi Közlöny, 1914. 25. évf. 52. sz. 1958. 76 BFL IV. 1407. b. 1143/1913-XVI.
