Századok – 2002
Műhely - Mohácsi Gergely: Testkultusz és tömegtársadalom. A budapesti strandfürdők alapításának rövid története VI/1471
A BUDAPESTI STRANDFÜRDŐK ALAPÍTÁSÁNAK RÖVID TÖRTÉNETE 1485 kedett számú lakosság szabadidős szokásaira sem. Mint láttuk, a nagyvárosban élők mindennapi élete egyre inkább a hatósági szabályozás és tervezés részévé vált, hiszen „csak így lehett elérni, hogy mindenki olyan módon használja a [városi] teret, ami mások egészségét és vagyonának épségét nem veszélyezteti, őket jogos térhasználati igényeikben nem gátolja, és nem utolsó sorban a nagy tömegek összezsúfolódásából természetszerűen adódó, a közösség egészét fenyegető járványveszélyt nem súlyosbítja."5 7 A legfőbb feladatot egy olyan technikai környezet kialakítása jelentette, mellyel a kapitalizmus feltartóztathatatlan terjeszkedését kísérő társadalmi folyamatokat lehetett kordában tartani. A századfordulót követően a statisztikusok, várostervezők és társadalmi reformerek figyelme a kialakuló tömegtársadalom által felvetett új problémákra terelődött. A nagyvárosi népesség, a laissez faire gazdaság terjeszkedése és a liberális politika csődje új megoldásokat sürgetett, amit Budapest haladó vezetése is idejekorán fölismert. A polgári Duna-fürdők a tízes években láthatóan már nem elégítették ki a megváltozott igényeket, de a reformer javaslatok és a strandfürdők lelkes híveinek a propagandája még Bárczy István nyitottabb szellemű városvezetésénél sem találtak minden esetben meghallgatásra; ezért a háború előtt egyetlen valódi strandfürdő létesítésére sem került sor. A Tanácsköztársaság rövid időszaka azonban a társadalmi reformok és a modern várostervezés valóságos szabad szárnyalását eredményezte és a forradalom „laboratóriuma" teremtett lehetőséget először valódi strandfürdők létesítésére. Az ekkor megindult folyamatot viszont már a két háború közötti városvezetés sem tudta visszafordítani; kiderült ugyanis, hogy nemcsak nagy szükség van strandokra, de ez az intézmény alkalmas lehet a tömegtársadalom bizonyos feszültségeinek a levezetésére — viszonylag szerény anyagi befektetés mellett. A gyógyfürdők által kialakított történelmi-természeti miliő mellett a harmincas évekre Budapesten is egyre jelentősebbé vált a strandfürdők társadalmi-technikai környezete. Ebben az új társadalmi térben egyre dominánsabb a technika jelenléte (hullámfürdő). A higiénia helyi érdekeket hangsúlyozó, fegyelmező stratégiájának helyébe fokozatosan a társadalmi norma egyetemességét hirdető várospolitika lép.5 8 Az újonnan épített gyógyfürdőkben szigorúan elválasztották egymástól a polgári fürdőt (a társasági élet terét) és a népfürdőket (a tisztálkodás terét). Szimbolikusan a társadalom is tagolódik a térben, hiszen a modern társadalmakban az egyének helyzetét az szabja meg, hogy milyen pozíciót birtokolnak adott pillanatban adott viszony-rendszeren belül. Ezt a társadalmi szegregációt tükrözték vissza eleinte a húszas években alapított strandfürdők is: a gyógyfürdők mellett létesített „úri" strandok, a Duna-strandok, az ingyen fürdők és a szabad Dunafürdők nemcsak eltérő igényeket elégítettek ki, de térben is szigorúan elkülönültek egymástól. A Palatínus strandfürdő például — Vámossy Zoltán megfogalmazása szerint — a Szent Margitszigeti Gyógyfürdőtől éppen illendő távolságra épült fel.5 9 Az illendő távolság ebben az esetben mintegy 500 métert jelentett. A szegény 57 Sipos: i.m. 1996. 195. 58 Paul Robinow: French Modern. Norms and Forms of Social Environment. Chicago, 1995. 59 Vámossy Zoltán: Budapest fürdőváros. In: Dr. Dalmady Zoltán (szerk.): Magyarország balneológiai értékei. Bp., 1929. 53-70.
