Századok – 2002
Műhely - Fenyő István: Eötvös József politikaelméleti főműve; az uralkodó eszmék VI/1455
MŰHELY 1465 a nemzetiségért folytatott küzdelmeket, mint tette azt az I. kötetben, hanem a történeti jogért vívott harc egyik tényezőjének, a rend és nyugalom fenntartójának. Úgy véli immár, hogy a nemzetiség elve jótékony befolyást gyakorol majd a különböző államok közti békés viszonyokra, testvériesíti a szemben álló népeket. S ha Eötvös szemléletében olykor fel is villan a régi beidegződés — példáid amikor az állam közjogi szervezetében nem hajlandó lemondani az államnemzet és a nemzetállam kritériumairól, vagy amikor úgy véli, hogy 1848 óta mindinkább csökkent a népek nemzetiségi gyűlölsége — a lényeg az, hogy belátja: az állam vezetőinek figyelembe kell venniök a nemzetiségek szabadságvágyát. 7. A keresztény polgárosodás jövője Művének új kötetét a keresztény polgárosodás iránti kételyekkel kezdte Eötvös. Alighanem úgy érezhette, hogy e szkepszis terjedésében az első kötet riasztó helyzetképe által ő maga is részt vállalt, mert munkájának záró részében hangsúlyosan hitet tesz a haladás feltartóztathatatlansága, a keresztény polgárosodás feltétlen jövőtávlata mellett. Azzal a bizalommal, amely a reformkori Eötvös-írásoknak volt a sajátja. Az előző kötet elméletellenességének is vége van már: az író az ember legszebb feladatának minősíti a világmindenség törvényeinek kutatását, hogy ismeretei által uralomra tehessen szert az anyagi világ fölött. A pozitivizmus haladáshitével egyezően az emberiség fejlődéstörvényeit megismerhetőeknek nyilvánítja, s az egyes ember tevékenységét az egész mozgásának segítésében jelöli meg. Eötvös szüntelen mozgást lát az emberi világban, alkotást, aktivitást, ellentétes erők küzdelmét, mely értelmes célokért, az akadályokat legyőzve, előrehalad. Erre a felismerésre ösztönzik őt a természettudomány sokasodó eredményei, s ezt érzékeli az erkölcs nemesedésében is. Eötvösnek az a meggyőződése, hogy a műveltség, a polgárosodás az elmúlt századok folyamán előrelendítette az emberiséget. A műveltség eredményeit három kritérium által tartja lemérhetőeknek, illetve igazolhatóaknak: először a hatalom mennyiségével, amellyel az ember az anyagi világ fölött rendelkezik; másodszor a műveltség általánosságával; harmadszor pedig annak függvényében, hogy mennyire tartják tiszteletben az emberi méltóságot. Mindhárom szempont szerint nagyfokú emelkedést lát. Eötvös oly általánosnak ítéli meg a haladást, hogy törvényeit is elvonatkoztathatóaknak tartja. A haladás első törvénye az, hogy azt mindig csak a különböző erők és eszmék ellentéte eszközli. Második törvénye, hogy a haladás irányát mindig az uralkodó eszmék határozzák meg. A harmadik pedig: a haladás mértéke a szükségektől függ. E hegeliánus haladáskoncepció tehát az ember kezébe teszi le sorsának intézését. Az ember Eötvös szerint képes megbirkózni a természet és a társadalom ellentmondásaival, képes a kiteljesedésre és a boldogságra. Ez optimista távlattal, végső soron, egyet is érthetünk, de úgy hisszük, Eötvös végső perspektíva-kijelölése túlságosan egyenesre szabja a történelem további útját. Nem számol kellőképpen az emberi önzéssel, a pusztító erőkkel, amelyekkel saját jövőjét fenyegetni képes. Még nem ismeri azokat a lehetőségeket, amelyeket a modern technika kínál akár sokmilliós tömegek kiirtására is.
