Századok – 2002
Közlemények - Braham Randolph L.: Náci kollaboráns vagy szélhámos. Jaac van Harten története I/135
JAAC VAN HARTEN TÖRTÉNETE 147 1945 április végén, amikor az észak-olaszországi német erők sorra rakták le a fegyvert, van Harten kapcsolatba lépett Alex Moskowitz századossal, a 406. zsidó-brit szállító alegység németül beszélő tisztjével. A jelek szerint azzal próbálta meggyőzni a századost náciellenes érzelmeiről, hogy felfedte neki több, a németek által rablott javakkal és műkincsekkel teli raktár helyét. Azzal is eldicsekedett, hogy több tábor és kórház fölé terjesztette ki a Vöröskereszt védelmét, és javasolta, hogy állítsanak fel egy tranzitállomást Merano-ban a zsidó menekültek számára. Néhány nappal később Moskowitz bemutatta van Hartent a Yishuv két megbízottjának, Levi Argov-nak (Koppelevitch) és Moshe Ben David-nak, akik az Aliya Beth misszió előmozdításához kerestek segítséget. Moskowitz megdöbbenésére van Harten azonnal átadott a megbízottaknak úgy 40-50.000 fontot, vadonatúj bankjegyekben.60 Van Harten több mint három hónapig várt, mielőtt felvette a kapcsolatot Poznerrel. Egy 1945. április 12-i dátumot viselő levélben arról tájékoztatta a Palesztina Hivatal vezetőjét, hogy mivel négy évvel korábban a kedvezőtlen körülmények miatt nem jutott el Palesztinába, úgy döntött, hogy Budapesten menti az üldözötteket, ahol ő és a családja is sokat szenvedett. Miután a Becher-rel fenntartott kapcsolatainak köszönhetően ezt a tevékenységet sikerrel befejezte, és egyebek mellett mintegy ezer gyermeket helyezett a Svéd Vöröskereszt védelme alá, 1944 decemberében úgy döntött, hogy Olaszországban folytatja az üldözöttek mentését.61 Döntésének bölcsességét kiemelendő van Harten ravaszul hozzátette, hogy azért választotta Bolzano vidékét, mert még Magyarországon úgy értesült, hogy számos olasz zsidót tartanak fogva a helyi koncentrációs táborokban.62 Van Harten egyebek mellett azért lépett ismét kapcsolatba Pozner-rel, mert szerette volna visszakapni a „kölcsönt", amelyet a Menekülteket Segítő- és Mentő Bizottság három vezetőjének adott Budapesten. Tudni akarta, hogy Pozner megkapta-e a Reves fivérek által aláírt elismervény másolatát. Utóbbiakat úgy mutatta be, mint két embert, akikkel sikeresen működött együtt Budapesten, és közösen emberek tízezreinek megmeneküléséhez járultak hozzá. Van Harten megemlítette a dokumentumot, amelynek aláírásával a Reves fivérek és Offenbach elismerték, hogy 1944 december 10-én átvettek tőle 42.500 svájci frankot. Ugyanebből a célból lépett kapcsolatba van Harten Nathan Schwalb-bal néhány nappal később. Neki is eljuttatta az elismervény másolatát, és kérte, hogy segítsen elintézni a kölcsön megtérítését. Schwalb a kérést 1945. május 15-én továbbította Saly Mayer-nek, a Joint svájci vezetőjének, hangsúlyozva, hogy a három aláíró valóban résztvett Budapesten az üldözöttek mentésében Kasztner 60 Elam 140-141. Yehuda Bauer szerint a megbízottak csak 10.000 hamis fontot kaptak. Úgy tűnik továbbá, hogy a könyv írásakor a szerző nem tudott van Harten igazi szerepéről, vagy az nem is érdekelte. Vo. Bauer 106-107. Az 1967-es interjúban van Harten azt állította, hogy a saját, Budapestről hozott pénzéből adott 20.000 fontot a két megbízottnak, mégpedig valódi bankjegyekben. Nusinow. 61 Yad Vashem Levéltár. Pasner Akták P 12/39. Van Harten kérésére Pozner 1945. április 18-án táviratot küldött a Zsidó Ügynökségnek Jeruzsálembe, melyben tájékoztatta Salman Schocken családját, hogy a van Harten család él és jó egészségnek örvend. Salman Schocken, a Haaretz kiadója, Frau van Harten rokona volt. Vö. Elam 76-77. 62 A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának címzett jelentés, 1945. június 8. Idézi: Elam 76. és 188. 1. j.
