Századok – 2002

Közlemények - Molnár András: Patvarista Zalában; jurátus Pesten VI/1331

1344 MOLNÁR ANDRÁS Hogy azon éjszakán, midőn Gorzó Pál kirablása történt, ezen rabszemély házánál gyertya világot látott a 6. szám alatt nevezett 2. tanú,6 5 s hogy amidőn az ablakon bétekintett, a rab ezt észrevévén kifutott, és ezen tanút, mint strá­zsát66 megpofozta, próbául ellene nem szolgálhat, mert valamint gyertyát éjszaka is égetni nem vétek, úgy az ablakon leselkedőket rendszerint, ha észreveszik, minden ember meg szokta dorgálni, sőt a hevesebb vérű ember meg is szokta verni, anélkül, hogy azért vagy gyanúságban, vagy bűnben ejtené magát. Végtére 7. szám alatt levő tanúnak6 7 vallása sem vétetődhetik be helyes és törvényes próbának, mert ezen tanúnak, mint hiteszegett módon férjét elhagyó, feslett életű, s több gonoszságokrul esméretes csavargó asszonynak, amint C. alatt kitetszik,68 vallása annyival is inkább a törvény előtt figyelmet nem érdemel, mivel könnyen feltenni lehet, hogy ezen buja személy, mint Romleitnernek gaz­daasszonya, vagy bosszúállásbul, vagy szerető féltésbül vallott gazdájára hamisan. Melyekhez képest a tanúknak egymással öszve nem köthető, határozatlan, s ugyanazért figyelmet nem érdemlő vallásai Romleitner rabnak megmarasztására és elkárhoztatására elégtelenek lévén, ha valamely gyanúság érdekli is őtet, azért öt fertály esztendei69 tömlöcözéssel már elegendőképpen megadózott, kéri tehát a t[ekintetes] törvényszéket, hogy őtet szabadon eresztetni méltóztasson, ítélet alá bocsájtván. S. k. eredeti. Zala Megyei Levéltár. Zala vármegye büntető törvényszékének iratai. Tiszti fenyítő és büntetőperek 1821. Fasc. 17. No. 181. Perjegyzőkönyv. Rövidítések Balogh Gábor Brisits Frigyes Ferenczi Zoltán Fiáth Ferenc KLÖM VI. Kosáry Domokos Balogh Gábor: Honvéd emlékeim. In: „Mi volt Ma­gyar Ország, mi volt szabadsága" Emlékiratok. (Szerk. Forrai Ibolya) Bp., 1999. Vörösmarty Mihály levelezése I—II. (S. a. r. Brisits Frigyes) (Vörösmarty Mihály Összes Művei 17-18. köt.) Bp., 1965. Ferenczi Zoltán: Deák élete. Bp., 1904. 1. köt. Fiáth Ferenc: Eletem és élményeim. Bp., 1878. 1. köt. Kossuth Lajos: Ifjúkori iratok. Törvényhatósági Tu­dósítások. (Kossuth Lajos Összes Munkái VI.) (S. a. r. Barta István) Bp., 1966. Kosáry Domokos: Kossuth Lajos a reformkorban. Bp., 1946. 65 A 6. számmal jelölt vizsgálati iratban (Kelt Szentgrót, 1821. június 13.) szereplő 2. tanú, Varga János végedi zsellér, a falu éjjeliőre. 66 Éjjeliőrt. 67 Nemes Kenesey Mária, veszprémi születésű, Völgyi József bognármester felesége, Romleitner kocsmáros gazdaasszonya Végeden. 68 Kenesey Mária magaviseletéről Veszprémben, 1821. november 22-én felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyv. 69 Egy év három hónap.

Next

/
Thumbnails
Contents