Századok – 2002
Tanulmányok - Cieger András: A számok szorításában. Lónyay Menyhért pénzügyminisztersége (1867–1870) VI/1295
1328 CIEGER ANDRÁS lyeztette a kormány működését és presztízsét (indemnitási javaslat beadásának elmaradása); kísérletet tett a törvény átértelmezésére (házadómentesség); végül megtagadta a kormányzati döntés képviseletét (számvevőszék) és a nyilvánosság előtt is érzékeltette a belső gondokat (költségvetési vita).108 Kezdetben űgy tűnt, hogy az ellentétek még áthidalhatóak vagy legalább elfedhetőek. Az eseményekből azonban 1870 közepére már törvényszerűen következett Lónyay távozása. A szaporodó és egyre elmérgesedőbb konfliktusok feloldására valójában már egyik fél sem talált más megoldást. Maga Lónyay is azt írta naplójába (igaz csak utólag), hogy az év végén mindenképpen leköszönt volna. Felismerte ugyanis, hogy gazdaságpolitikai célkitűzéseit egyre kevésbé tudja véghezvinni: nem volt képes kellő érvényt szerezni a költségvetési szigornak, nem marad energiája az adóreform végrehajtására és az állam gazdaságélénkítő szerepét is más elvek szerint gondolta el.10 9 A személyi ellentéteken tűi azonban mindebben nem kis szerepe volt annak, hogy koncepciójának megvalósítását a gazdasági élet 1869-től egyre erősebben mutatkozó válságjelenségei is mindinkább ellehetetlenítették. Lónyay eleinte a konfrontativ taktikát követte saját távozásának az előkészítésekor is. Bizalmasai ugyanis február folyamán több, a politikus érdemeit méltató és őt állásában marasztalni kívánó írást tettek közzé a lapokban. A cikkek értetlenül fogadták a személycsere hírét és annak okait firtatták. Andrássy nehezményezte ezt és arra igyekezett rávenni miniszterét, hogy egy olyan közleményt tegyenek közzé, amely a köztük lévő viszonyt békésnek mondja, ezenkívül kijelenti, hogy Lónyay önként vállalta el a bécsi posztot.110 Ismereteink szerint erre a nyilatkozatra ugyan nem került sor, ám Lónyay idővel taktikát váltott. Nem akarta lehetetlenné tenni későbbi visszatérését a magyar belpolitikába. Május 21-én elmondott búcsúbeszédének hangnemére ez a sajátos kettősség volt jellemző. Egyrészt visszautalt a nemrég befejeződött költségvetési vitára. Az eltelt bő három esztendő gazdasági és pénzügyi sikereit megnyugtatónak mondta (a jó termésátlagok mellett természetesen ezt saját tevékenységének tudta be), ám arra figyelmeztetett, hogy az ország letért a biztos — azaz az általa kijelölt — útról. Kritikája első sorban saját kormányának és pártjának szólt: „azt merem állítani, hogy a legutolsó költségvetés megállapítása alkalmával már túlmentünk azon határokon, melyeket a pénzügyi jövő veszélyeztetése nélkül átlépni nem szabad." „Még most a rendes és virágzó államháztartás alapját megvethetjük; megengedem, hogy az talán a hasznos és jóknak vélt dol-108 Ennek ellenére ügy látjuk, hogy Lónyay pénzügyminiszteri szerepét meglehetős fegyelmezettséggel játszotta el. Közel négy éves kormányzati munkája során kizárólag pénzügyi kérdésekben fejtette ki álláspontját a nyilvánosság előtt, holott naplójából tudható, hogy a kormány több reformelképzelését is vitatta (pl. a köztörvényhatóságokról vagy a bíróságokról szóló törvény egyes pontjait). 109 „Sőt az év vége felé úgyis kiléptem volna a minisztériumból, miután a legfontosabb intézkedések kivitelénél páratlan hallgatás uralkodik, s minden erélyesebb intézkedés iránti javaslatom kisebbségben maradt". Lásd: Lónyay-napló, 1870. febr. 16. Lónyay működésének fent említett hibáira távozásakor az ellenzéki sajtó is pontosan rámutatott. Lásd: A Hon, 1870. máj. 23. 117. sz. esti kiad. 110 Lónyay-napló, 1870. febr. 15 és 16. A Lónyayt marasztaló cikkekre lásd pl.: Reform, 1870. febr. 6. és 8., 53. és 55. sz.
