Századok – 2002
Tanulmányok - Cieger András: A számok szorításában. Lónyay Menyhért pénzügyminisztersége (1867–1870) VI/1295
LÓNYAY MENYHÉRT PÉNZÜGYMINISZTERSÉGE (1867-1870) 1317 A szélbal párt elfogadhatatlannak tartotta a költségvetés közel 8 millió forintra tervezett hiányát. Képviselői — figyelmen kívül hagyva számos tényezőt — érthetetlennek nevezték, hogy míg az abszolutista osztrák kormányzatnak 1849 és 1867 között kevesebb összegből is sikerült az országot irányítania (holott számolnia kellett a társadalom ellenállásával is), addig erre az alkotmányos kormány nem képes, ezért bizalmatlanságukat nyilvánították az Andrássy-kabinet iránt.7 4 Kormánypárti oldalról viszont az amúgy is hiánnyal számoló költségvetést tovább igyekeztek puhítani. Eötvös József kultuszminiszter például, engedve a ránehezedő nyomásnak, alig pár nappal saját tárcája büdzséjének letárgyalása után pótköltségvetéssel állt elő a minisztertanács egyik ülésén.7 5 Holott az előző évihez képest már így is közel 600 ezer forinttal nagyobb összegből gazdálkodhatott. Végül a képviselőház újabb 771 ezer forintot szavazott meg augusztus folyamán Eötvös számára. De kért és kapott póthitelt az igazságügyi, a belügyi, a kereskedelmi és a honvédelmi tárca is. A Ház Lónyay távozása után a kormány részére összesen több mint 6,5 millió forintot hagyott jóvá. Lónyay feltehetően mélyen egyetértett ellenzéki képviselőtársával, Tisza Kálmánnal, aki így kifogásolta a kialakult gyakorlatot: „Különös lejtőre jutottunk. A múlt évben igen szűkmarkúak voltunk, mert bíztatott a remény, hogy nem lesz deficit; most miután megtudtuk, hogy okvetlenül lesz deficit, mindent megszavazunk anélkül, hogy meggondolnók a következményeket."7 6 2. Deák és Lónyay Politikai elszigetelődéséhez minden bizonnyal hozzájárult Deák Ferenchez fűződő viszonyának megromlása is. Deák helyzete igen sajátos volt a magyar belpolitikában. Annak ellenére, hogy semmilyen párt- és kormányzati funkciót nem volt hajlandó betölteni 1867 után, mégis önálló hatalmi tényezőnek számított. A kiegyezést követő első években a fontosabb kormányzati kérdésekben megkerülhetetlennek bizonyult, tekintélyét az ellenzék is elismerte. Deák azonban időről időre hangoztatta különállását, sőt 1865 táján még egy szervezett kormánypárt szükségességét is kétségbe vonta. Önálló véleményalkotásával, egyéni politikafelfogásával és esetenként öntörvényű magatartásával sok gondot okozott a kormány tagjainak és zavart keltett a kormánypárton belül is. Az egyik ilyen esetről a Deákpárti Gajzágó Salamon a következőképp tudósította barátját: „Tegnap furcsa eset történt a képviselőházban a jövedelmi adóra vonatkozó törvényjavaslattal. Miután a legutolsó percben Deák pártjától megszökött, s a Ghyczy különvéleményét elfogadta, visszautasíttatott a pénzügyi bizottmányhoz. Deák ezen eljárása kellemetlenül érinté legőszintébb híveit, köztük engem is, és én Molnár Palival, ketten az egész pártból, Deák ellen szavaztunk. Négy-öt hete, mióta e törvényjavaslat tárgyalás alatt van, a pénzügyi bizottság, Deák helyeslése mellett, elfogadta. Az osztályok Deák helyben-74 Pl. Simonyi Ernő felszólalása és határozati indítványa: KN 1869-72. 1870. jan. 15. 96. ülés IV köt. 193-200. 75 MOL. K. 27. Mtj. 1870. márc. 24. 2. p. A kabinet úgy döntött, hogy a pótköltségvetéssel várják meg a rendes büdzsé szentesítését. A kultusztárca 1870. évi költségvetési vitáját részletesen elemzem egy kéziratos tanulmányomban: Cieger András: Az állami kultúrpolitika kibontakozása a dualizmus első felében. (Kézirat, 2002.) 76 ' Idézi: Matlekovits: i. m. 226.
