Századok – 2002

Tanulmányok - Cieger András: A számok szorításában. Lónyay Menyhért pénzügyminisztersége (1867–1870) VI/1295

LÓNYAY MENYHÉRT PÉNZÜGYMINISZTERSÉGE (1867-1870) 1305 Az elkövetkező években azonban e gazdaságpolitikai koncepció érvényre juttatása során Lónyaynak számolnia kellett a gazdasági élet valós folyamataival (pl. az 1869-től jelentkező válságjelenségekkel) és szembe kellett néznie azzal is, hogy a kormányzati politika egyéb irányítói részben más szempontokat kívántak érvényesíteni és ebből fakadóan eltérő problémák megoldását szorgalmazták (pl. a kultúra, a közigazgatás területén). Az ezek megvalósításához szükséges anyagi fedezet előteremtését pedig Lónyaytól várták. A pénzügyminiszteri szerep tehát már az induláskor magában hordozta a konfliktusok kipattanásának lehetőségét. 1. Az állami kiadások visszafogása Lónyay mindenekelőtt saját minisztertársait igyekezett fokozott megtakarításokra ösztönözni, melyhez többféle eszközt vett igénybe. Egyrészt évről évre átiratokban figyelmeztette kollégáit a pénzkímélésre. Másrészt több ízben vállalta a személyes összeütközést is. A minisztertanácsi jegyzőkönyvek két jelentősebb esetet örökítettek meg. Az elsőre igen hamar, még 1868 tavaszán, a másodikra pedig az 1870. évi költségvetés előkészítésének az időszakában került sor (ez utóbbira később térünk vissza). Az 1868-as esztendő egyik minisztertanácsi ülésén kirobbant konfliktus alapját a belügyminisztérium költségvetés-tervezete képezte. Wenckheim Béla belügyér új álláshelyek létesítését hozta javaslatba a helyi közigazgatásban, amelyet némi fizetésemeléssel is össze kívánt kötni. Lónyay viszont ezt nem látta indokoltnak és 400 ezer forinttal (a tárca összes kiadásának 4,2%-ával) megkurtította a belügyi költségvetést. Wenckheim azonban kitartott javaslata mellett, amely támogatására több kollégáját is sikerült megnyernie. Eötvös, Horvát és Festetics magatartását nyilván befolyásolhatta az a megfontolás is, hogy ha Lónyayt most sikerül engedményekre szorítani, akkor saját tárcájuk igényeit már könnyebb lesz vele elfogadtatni. Ráadásul a személyes konfliktust sem nekik kell megvívniuk a pénzügyminiszterrel. Végül Gorove István hozzászólása döntötte el a vitát, aki mindent elsöprő érvként a politikai szempontokat hangsúlyozta: „a megyei tisztviselőknek a vidéki pártok alakulására s ezzel kapcsolatban a legközelebbi követválasztásokra, kétségen kívül befolyásuk lesz, s őket most, midőn tán utoljára szabályozza a kormány a megyék budgetjét, elkeseríteni ildomosnak nem tartja." A minisztertanács a belügyi költségevetés eme tételét változatlanul hagyta. Lónyay tíz oldalas különvéleményt csatolt a jegyzőkönyvhöz, melyben még egyszer kifejtette álláspontját az üggyel kapcsolatban. Feltételezhető, hogy ezzel a lépésével a jegyzőkönyveket átolvasó uralkodót is tájékoztatni kívánta. „Az ország összes pénzügyi és így anyagi jövője is feltételeztetik azon irányzatból, melyet a törvényhozás az első budget megállapítása alkalmával követni fog; ha egyrészt takarékosság által, másrészt az adók célszerű kezelése és a jövedelmek rendszeresítése folytán az ország képes lesz a rendes kiadásokat rendes bevételek által fedezni: ez oly erkölcsi és anyagi nyeremény lesz, melyért, a pénzügyminiszter nézete szerint, minden lehető áldozatot hozni mindenkinek és így a megyéknek is kötelessége. Ezen célt azonban csak a legszigorúbb takarékosság keresztül vitele által lehet elérni." - indokolta makacsságát. Lónyay elvben egyetértett a tisztvi-