Századok – 2002

Folyóiratszemle - Applebaum Anne: A Gulag V/1245

1246 FOLYÓIRATSZEMLE alapján egy-egy táborra vagy régióra fókuszálva kísérelték meg az elemzést. Véleménye szerint a — jegyzetek és bibliográfia hiányában — számos esetben vitatható színvonalú munkák közül N. A. Morozov A Gulag a Komi térségben, Vaszilij Makurov A Gulag Karéliában, valamint Viktor Bergyinszkihnek a vjatkai átnevelő munkatáborról szóló munkája emelkedik ki. S. P Kucsinnak a poljanszki lágerről szóló művét is e helyen, ám apologetikus nézőpontja miatt elkülönítetten említi. Két átfogó munkával foglalkozik a legrészletesebben. Az egyik: A szocialista átnevelő munkatábor: A Gulag a szovjet totalitárius rendszerben című könyv, amelynek szerzője az Orosz Tudományos Akadémia munkatársaként dolgozó Galina Mihajlovna Ivanova. A másik: Az átnevelő munkatáborok rendszere a Szovjetunióban, 1923-1960 című, Útmutató alcímmel napvilágot látott kötet. Szerkesztői mindannyian tagjai a sztálini múlt történeti feldolgozása és az emberi jogok védelme céljából 1987 óta működő Memorial Társaságnak. Tisztelettel adóznak Szolzsenyicin nagyszabású gyűjtőmunkájának; könyvük megjelenését is a Szigetvilág megjelenésének 25. évfordulójára időzítették. Igen kritikusak azonban az író tárgyi tévedéseivel szemben. Igyekeztek tárgyilagos történeti értékelést adni. Az Útmutató széles forrásbázisú összegzés. Megírásához a táborok saját, adminisztratív és pénzügyi iratanyagán kívül titkosrendőrségi, párt-, állami és ügyészségi dokumentumokat is felhasználtak. A mindössze kétezer példányban megjelent munka főképp adatgazdagsága miatt keltett figyelmet. Tartalmazza ugyanis a Gulag összes osztályának és alosztályának, valamint az archívumokból eddig azonosított 476 tábornak a listáját. Önmagában a kiterjedt szatellit-láger hálózattal rendelkező táborok azonosítása is komoly teljesítmény volt, hiszen a majd félszáz központi táborhoz sokszor többszáz, sőt, több ezer ún. lagpunkt (táboregység) is tartozhatott, amelyeknek a nevei az iratokban gyakran összekeverednek a sokszor egész hálózatokat működtető főtáborok neveivel, illetve a fogolyzsargonban elteijedt különböző elnevezésekkel. A munkavégzés jellegét tekintve a bányászattól a fakitermelésen át az út- és vasútépítésre stb. szakosodott, különféle profilú munkatáborok pontos helyének meghatározása is hasonlóan aprólékos kutatómunkát igényelt. Annyi azonban bizonyos, hogy néhány nyugati történész (köztük a revizionista Robert W Thurston) állításával szemben, a táborok olyan sűrűn hálózták be a Szovjetunió nagy részét, hogy a lakosság nagy része elkerülhetetlenül szembesült a Gulag-jelenséggel. Az utóbbi évtizedben megjelent munkák mára már fölvázolták a szovjet táborrendszer genezisét és evolúcióját. A Szovjetunió északi lakatlan, ám nyersanyagokban gazdag területeinek kiaknázásához a kényszermunka felhasználásának gondolata már 1925-ben, a titkosrendőrség, a CSEKA (Összorosz Rendkívüli Bizottság az Ellenforradalom és a Szabotázs elleni Harcra, 1917-22) korabeli vezetője, Félix Dzerzsinszkij fejében megszületett. Az elmúlt évtizedben megnyílt archívumok iratainak köszönhetően mind több részlet derült ki arról a folyamatról, amelynek során az OGPU (Egyesített Állami Politikai Főigazgatóság - a szovjet biztonsági és hírszerző szolgálat elnevezése, 1923-34), Sztálin messzemenő támogatása mellett, az 1920-as évek végétől kibontakozó intézmények közötti harc során az egész táborrendszert kivonta az Igazságügyi és a Belügyi Népbiztosság hatásköréből. A szigorú büntetés-végrehajtási rendszer új funkcióval bővült. A lágerrendszert a Szovjetunió erőltetett ütemű iparosítását célzó, először 1929-ben bevezetett ötéves tervek fontos részeként a népgazdaság egyik meghatározó tényezőjévé akar- I ták tenni. A húszas évek végétől kiterebélyesedő lágerrendszer tehát, létrehozóinak szándéka szerint — összegez Applebaum a recenzált könyvek alapján — a harmincas évek elejétől már döntő részben gazdasági célokat szolgált. Az OGPU elképzelése szerint a fejadagokat a teljesítmény függvényében folyósító normarendszerrel akarták a foglyokat mind jobb munkavégzésre ösztönözni. A halálozási okok vizsgálata kimutatta, | hogy a foglyok többsége nem brutális tömegygyilkosságok, szándékosan előidézett vagy meg { nem akadályozott fagyhalál, agyonlövés, vagy az őrszemélyzet kegyetlenkedése által, hanem a 1 büntetésként alkalmazott élelemelvonás következtében hunyt el, vagyis éhen halt. A Gulag létrehozóinak 1929-es találkozóin szinte kizárólag csak a lágerek működtetésének gazdasági vonatkozásairól tárgyaltak. A megbeszélésekről készült jegyzőkönyvek tanúsága szerint a kegyetlen büntető intézményrendszert életre hívó népbiztosok és a Politikai Bizottság tagjai között nem esett szó a lágerek eredetileg tervezett javító-nevelő feladatköréről. A központi téma a gyéren lakott északi területeken mutatkozó krónikus munkaerőhiány pótlás volt. A foglyokat ekkor már elsősorban termelési tényezőnek tekintették. Ennek megfelelően munkaerejük maximális kihasználására törekedtek. 1938-ban Lavrentyij Berija vette át az OGPU utódszervezetének, az NKVD-nek (Belügyi Népbiztosság) az irányítását. Berija — idézi Applebaum Ivanova állítását — be akarta bizo-