Századok – 2002
Közlemények - Roselli Alessandro: A francia munkásmozgalom és az 1934. februári és júliusi osztrák politikai válság I/111
A FRANCIA MUNKÁSMOZGALOM ÉS AZ 1934-ES OSZTRÁK VÁLSÁG 125 venni a történteket, mindez nem jelenti azt, hogy ne fájlalnánk az egész SZMI egyik legfontosabb szekciójának a megszűntét. S ha az osztrák szociáldemokrata munkások fegyveres ellenállását tekintjük, több mint aktuális az 1870-71-es Párizsi Kommün és az 1934-es bécsi megmozdulások közti párhuzam.75 Ezt követően a szocialista napilap már arról tudósít, hogy a felkelés elfojtását követően leszámolások folynak a Heimwehr segédletével.76 Közvetve Blum is visszatér a kérdésre, amikor azt veti a francia kormány szemére, hogy nem tudta és nem akarta megfékezni Dollfusst, miként az angol kormány sem. A két kormány új problémát teremtett — mondja Blum —, hiszen úgy nem lehet megmenteni Ausztria függetlenségét, ha meg akarván óvni a német nácizmustól, átjátsszak az országot az olasz fasiszták kezére.77 Nem sokkal ezután a szocialista lapban megjelenik egy híradás a harcokban résztvett bécsi munkások elleni üldözések megindulásáról.78 Egy másik cikkben azzal vádolják Mussolinit és a Vatikánt, hogy ők sugallták az 1934. februári osztrák munkásfelkelés leverését, s hogy az ő támogatásuk nélkül az osztrák kancellár sosem vette volna a bátorságot, hogy azt tegye, amit tett.79 Ezekben a vádakban van némi igazság, hiszen a felkelést nem tudták volna viszszaszorítani a fasiszta Olaszország támogatása és vélhetően a Szentszék hallgatólagos beleegyezése nélkül. Az sem véletlen, hogy Dollfuss saját politikai nézeteinek alapjait XI. Pius pápa Quadragesimo anno kezdetű enciklikájában találta meg.80 De túl a polémiákon, a francia szocialista lapban megjelenik az a meggyőződés, hogy a munkásfelkelés leverése, a résztvevők üldözése később majd visszaüt a kezdeményezőkre, hiszen a szocializmus szétzúzásával szétzúzzák a demokráciát is, és végső csapást mérnek Ausztria függetlenségére.8 1 Nagyon fontosak ezek a megállapítások, hiszen a későbbi történések megmutatták, hogy az 1934. februári eseményekből Ausztria nem megerősödve, hanem meggyengülve került ki belső kohézióját illetően. A lapban folytatódnak a híradások osztrák munkások üldözéséről, letartóztatásáról.8 2 Máshelyütt negatívan ítélik meg a Rómában folyó olasz-magyar tárgyalásokat. Szerintük itt kezdetét veszi az olasz terv második része, amely egy osztrák-magyar frontot akar létrehozni Közép-Európában a kisantantot ellensúlyozandó, miután megtörtént az osztrák szocializmus leverése.83 Éppen ez utóbbi tény gondolkodtat el némelyeket az FSZP-n belül, főként Marceau Pivert-t, aki a párt egyik baloldali szárnyának, a Gauche Réuolutionnaire-nek volt a vezetője (a másik hasonló csoportosulás a Bataille Socialiste volt Jean Zyromsky 75 Léon Blum cikke a Le Populaire-ben, 1934. II. 16, aki ugyancsak a Bécsi Kommün témáját taglalja. 76 Le Populaire, 1934. II. 17. 77 Léon Blum cikke a Le Populaire-ben, 1934. II. 18. Ugyanez a szám hírt ad a párizsi tüntetésről. 78 Le Populaire-ben, 1934. II. 19. 79 André Leroux cikke a Le Populaire-ben, 1934. II. 19. Leroux voltaképpen csak álnév, mögötte Angelo Tasca rejtőzik, aki az Olasz Kommunista Párt egyik alapítója volt, de később kizárták a pártból. Előbb az olasz szocialistákhoz pártolt, majd átlépett a Francia Szocialista Pártba. Számos külpoitikai természetű cikket írt a lapban. Tasca kizárásáról az OKP-ból, Paolo Spriano: Storia del Partito Comunista Italiano, II: Gli anni della clandestinitá, Torino, Einaudi 1969, 210-229. 80 E. Collotti: Considerazioni sull'austrofascismo, 724. 81 Oreste Rosenfeld cikke, „Le Populaire", 1934. II. 20. 82 „Le Populaire", 1934. II. 21. 83 André Leroux cikke, „Le Populaire", 1934. II. 22.
